A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-16 / 33. szám
Laacone KISS ißoma ERZSI rem m eres a sszo n y « Az asszony levegő után kapkodott. Aztán kiszabadította magát: — Becstelen! — lihegte. — igen, az vagy: becstelen. Az életem megrontó Ja. — Még, hogy én? — hördült fel Fráter. — Hát kellett téged elrontani?.., — Igyatok. Ne veszekedjetek! — békíl'ették a többiek és friss bort öntöttek a poharukba. Az asszony azonban eltolta magától az italt. — Hagyjatok ... Nem kell a borotok és ti sem kelletek. — Mi? Még finnyáskodsz is? — kiáltotta Fráter s poharát Erzsi szájához erősítette. — Igyál! Bihari bor ez, nem sztregovai lőre. A nő felugrott. El akart szaladni, de lába, mint két oszlop, a helyéhez cövekelte. Állva maradt hát, de szemében különös fény gyűlt ki. *nely kék volt, mint az őszi rétek fellobbanő lidércfénye. Haja kibomlott félrecsűszott kalapja alól s ruhájának kapcsát hadonászó keze letépte magáról. — Hogy beszélsz te velem?! — sikoltotta. — Hogy mersz előttem ilyen hangot használni? Hát nem tudjátok, ki vagyok én? — Tudjuk ... Tudjuk ... — nevettek az urak. — Hiszen tegnap is mondtad: te vagy a múzsa. Csak el ne magyarádz újra. — Az vagyok: Múzsa! — mondta gőgösen, felülről. — A halhatatlan Mű elindítója, a Műé, mely örökkön élni fog. — Miről beszél Erzsi tekintetes asszony? — kérdezte csodálkozva a tiszt Klobusiczkyt. — Műről? Milyen műről? — Tudja a szösz. Az asszony pedig folytatta: — Mert ti, nyomorult férgek, már régen porrá váltok, mikor mi ketten még mindig élni fogunk: a Mű és én: a Múzsa. — Szóval... Mi csak olyan... Hogy is mondtad csak? Igen, hogy hitvány férgek vagyunk előtted? Mi? — kérdezte sértődötten Monospetri ura. — Azok. Időhöz kötött lények. De én, a Mű elindítója, halhatatlan lettem. Mert én vagyok az örök Nő. Értitek? Az ö»ök Nő, a megtestesült költészet, mely ha süllyed, borzadályt szül. — Borzadályt! — kiáltotta mégegyszer s kinyílt ruhájából láthatóvá vált a nyaka, melyen most kidülledtek az erek. Aztán akart még valamit mondani, de hang nem jött már ki a torkából, rácsapta hát kezét pirosra festett arcára s úgy ahogy állt, hosszában végigesett a poharakkal telt asztalon. — Jajajaj! — jajdult fel a kisbőgős, aki szerelmes volt Erzsibe. — jajajaj, hogy megüthette magát a drága szép tekintetes asszony... — Fogd be a bagólesődet, cigány! — mordult rá a kijózanodott Klobusiczky. — Pakolhattok haza. Mára vége a mulatságnak. 3. A szoba, melyben Erzsi tekintetes aszszony albérletben lakott, szűk, keskeny helyiség volt, mintha az, aki építette, takarékoskodni akart volna a téglákkal. Egyetlen ablaka az utcára nyílott s ezen kikönyökölve, nagyszerűen lehetett szemlélni a ház előtt elsuhanó dámák ruháját s fogadni az erre haladó gavalérok bókját.,, Most azonban zsalugáter borult az ablaktáblára, hogy kirekessze a délelőtti nap kandi sugarát, mely így is beosont egykét vékony csíkban a korhadt zsalu zsindelyei között s megvilágította a kis szobát, melyben kábult álmát aludta az aszszony, kit hajnaltájban röpítettek haza Klobusiczky szürkéi... Halkan kinyílott a folyosóra vezető ajtó s Mari, a takarítőasszony lépett be rajta. Alig tett azonban pár lépést előre, megbotlott az ajtó elé húzott székben, mely hangos puffanással esett a szoba g^alultdeszkájú padozatára. Az alvó asszony felrettent. — Mi az? Mi történt? — kérdezte ijedten s kezét zakatoló szívére szorította, tegnap viselt tollas kalap hevert. Csak a rózsa illatozott gondosan vízbe rakva egy boros pohár mellett, az aknártom tetején .. Mari dohogva tett-vett a szobában, Erzsi meg kérlelni kezdte, hogy csak még egy félórácskára csukja be az ablaktáblákat. — Dehogy csukom, dehogy csukom... — dohogott Mari, — hogy megint ujjal mutogassanak a Fogtövy-házra? Lala! Még behúzva a zsalugáter, mert megint későn jött haza a tekintetes asszony . .. — Bánom is én, mit mondanak. Tudod, hogy nem törődöm az emberekkel. — De én bánom! ... Az egész Apollóutcában én takarítok a legkésőbben. Majd kisül a szemem, harangozáskor rázni ki a portörlő rongyot. Persze. Éjszakázni! Muzsikaszón sírni! ... Bútorozott szobát tar^ tani,! — szapulta Erzsit a vén cseléd bizalmasságával. — Egy Fráter-lány: úgy él, mint egy férfi... — Mari, mért bántasz még te is?! — jól van, jól... Nem szóltam én semmit. De nézzen a tükörbe: beszél az he-. Szirotyák Dezső rajzai — Semmi, — felelte morogva Mari s helyére állította a felborított bútordarabot. — Már megint az ajtó elé húzott a tekintetes asszony egy széket... Mitől fél ugyan? Hogy kirabolják? ... Ugyan, hát mit vinnének el innen? Jaj, most meg a csipke-sáljára léptem. Ogy hajigálta szét ezt a finom jószágot, mintha még mindig sok volna belőle .'.. Erzsi nyöszörögve fordult a másik oldalára: — Hagyj aludni még egy kicsit... Menj ki!... Mari ám az ablaknál termett. Kinyitotta a zsalut s a nyári nap aranyló derűje sugárkévékben özönlött az albérleti szobába, melynek közepén foszlós selymű biedermeier-garnitúra állott, teledobálva az éjjel levetett ruhadarabokkal A galambszínű ruha félig lecsúszva, egy szék támláján hevert, a kalap a divánvra volt dobva, az asztalon kézitükör, összegyűrt újságok s a lyettem is... Ha néni rak pirosítót az orcájára, olyan halovány, mint a halál. A szíve meg úgy zakatol, hogy idáig hallom. Erzsi felült az ágyban. Amint fölemelkedett a csipkebetétes párnákról s meztelen karját a bordó paplanra nyújtotta, szinte világított a bőre fehérsége. Most sokkal soványabbnak tűnt fel keskeny, finom arca, mint este, a csipkefodros selyem ruhában s a szeme Is mélyebbnek, sötétebbnek látszott. 12
