A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-08-16 / 33. szám

GYURCSÓ ISTVÁN

Percmutatók

című ciklusából

11. Szálka a kedvem, bot a haragom.

Lehetne szálfa, szép rezgőnyárfa a kedvem.

Hajlékony pálca, zöld pálma ága haragom.

12. Amíg viharfelhők riadalmat hoznak, addig jó időt várhatsz szüntelen.

CsaÁ amíg az eljön, addig meglehei, villámfény vakítja látó két szemed,

és füledben mennydörgés süketít szót. Megszakad minden időérzék — villámlik, hasít a fény, vakít, s nem látsz utat: a pillanat csak a világ tört részeit mutatja.

Ne kérdezd, hol vagyok.

Egy pillanat csak a fény.

13. Ne sírj!

Nem lehetek könny a szempilládon.

Nem lehetek előtted lábnyom.

Nem vagyok szándék a szívedben.

Ne sírj!

Szived nyugtalan: felhő ilyen a s nyári viharok előtt. Menekül, de a szél beéri, és jaj, könny, eső hull a földre. Ám csendesül a szél, a könnyből virág fakad itt, hogy közöttük arcraborulva sírj, megsebesülve, majd meggyógyulva: minden így pihen a vihar után.

14. Te őrizz meg engem, ha más senki. Lábnyomainkat befújja a szél,

de arcod nem lehet homoksivatag.

Az öledbe hullott mag kikéi: így őrzi egyik ember a másikat.

Mindenkit megőriz valaki,

ha más nem, föld pora,

hogy vérsejtjeinkkel legyen gazdagabb.

15. Bálványok között járok, élő temető körülöttem minden bokaverő kő.

Ki énekel? Ki muzsikáll Ki dalol?

Táncolni kéne — gondolom — e bálványok előtt.

Táncolni? sírni?

Köpni kell a kőre!

Sistereg, füstöl a semmi.

lé. Egyszer egy egér, ki csöpp volt, alig féiarasz,

bajszát pödörve így szólt: mért lennék paraszt?

Csak járom a mezőt,

erdőt, olykor kamralyukat,

míg nemes rokonom, a patkány

királyi módon él,

akár itt, akár városon ...

Szerzett is nyomban pártfogót a csöpp egér,

csak a pártfogó macska volt, s tudjuk, az ilyen pártfogó mennyit ér.

17. Két ember siet egymással szemben.

A pillanat élén táncol a gyanú: husáng, tőr, mosoly, méreg a szemben. Lehet a költő ilyenkor tanú?

Ősi indulat orozna, ölne,

de lám, micsoda furcsa döbbenet:

két kéz lendül egymáshoz köszönve

hisz könnyebb fegyver egy gyors rendelet.

18. Lánccal nehéz táncot járni, béklyóban bajra kiállni, így az ember csak ökör, ló: vas a járom, vas a béklyó.

Pacsirta száll könnyű szárnyon,

Hangya után marad lábnyom.

Jó a vas, ha karddá érik,

még jobb, ha ekének mérik.

19. A világ körül kerítve szerelemmel.

Millió gyermek néz gyermekszemmel.

Játszik a gyermek, a falevél mesél, a fa alatt hinta.

A gyermek elhiszi, hogy repül a csillagokra. Minden időben játszik a gyermek.

A gyermeknek zöld a fű, a kankalin sárga s a nap jó meleg tűz, kályha.

A fehér, tisztaság, a fekete, piszok: csak fordítva ne lássa világa képét, ne nyerjen örök kárhozatot.

20. — Megöntözted virágaim? így a kertész.

— Megöntöztem virágaid — így a vízcsepp,

— de hiába keresnél engem, illat vagyok már,

és a harangvirágban porzós ütő, átlényegültem,

borulj a virágra s megtalálsz engem a szirom selymén ragyogni,

gyöngy vagyok már, az áilényegülés veríték-gyöngye ...

— Bár minden vízcsepp rátalálna virágaimra — tűnődik a kertész, és szaporán hordja a vizet.

21. Kereng a szél, táncot jár: fürge, nyugtalan szelek.

Házfalának ront a szél, lerúg díszt, cifra meszet, sárvakolatot. Sej, haj!

Alatta ott a vályog,

és didereg a semmi: repül a varjú, károg.

22. Eket vert szívemben minden panaszod.

Hányféle hasít a szó?

Villám, ha sújt, gyújt is.

Mitől lobog a vérvörös zászló?

Ha van erőnk a szélben, tartani, csak így lobog . ..

Éket vert szívemben minden panaszod.

Ne sújtson halálra szavad.

De te se hagyd magad.

11