A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-05 / 27. szám
OZSVALD ÁRPÁD: Laterna magica A kilencedik ajtót jelnyitom előtted, csalódni fogsz, nincs mögötte senki, semmi, a megláncolt sárkány rég megszökött, és hiába vársz törpét, ördögöt, üres a szoba négy fala, Hét rabló hét évig' kergetett, üldöztek borzalmas szellemek, de a bűvös lámpát megmentettem én, enyém a modern Laterna magica, s most figyelj, mert kihuny a fény: I. Tornyok hajolnak lábam elé, ölében ringat a felhő, őzek riadt szeme a tükröm, tántorgó részeg az erdő, fűrész-hegedű sír fel, orgonasípok a tölgyek, a mindenség kórusa ordít, villámok egymásra leltek, lányok bokája izzik, sistergő vas felett járják, fehérben mint a hattyúk, az újkor boszorkánytáncát. II. Röntgensugarak zöld fénye szűr meg, zörgő antennák váza a csontom, dugattyúk olajos karja lendül, szuper-rakéta robban a Holdon. Mikroszkóp alatt sejtek születnek, baktériumok sótömbbe zárva, millió évek roppant ködéből, várnak az újabb feltámadásra. 111. Ülök a szobrok tenyerén, a világ zenéjét hallgatom, kezemben karmesteri pálca, harmatcseppet hintáz a szél az esőverte vén bokrokon, és felbúg a Holdjény-szonáta ... Beethoven süket csendje vesz körül, a szobor hideg teste megremeg, kigyúl a fény, s a színfalak mögül, bohócok lisztes arca rámnevet. ZS. NAGY LAJOS: Fötárgya/ás [Garcia Lorca emlékének) Hát jó mutatást, millió petárda röppenjen szét a csillagok felé! Bíró: Tanú: Bíró: Vádlott: A vádlott hallgat — kérem a tanúti E bűnözőt régóta ismerem ... Hajnálonta gyakran láttam őt csatangolni a hűvös réteken: csapzott haján a harmatgyöngy ragyog, tekintetében gyanús fény remeg. Tisztelt bíróság, megfigyeltem őt a vizek mellett, hogy sóhajtozott, s szükölve, mint a rettegő ebek, az égről mégis bíborfényt lopott. Tisztelt bíróság, jól figyeljenek! Lelkes hadunkkal minden délután kivonulunk a Győzelmek Hegyére, tüzet rakunk és méltó áhítattal diadalmi ünnepet ülünk. Igriceink a fényes tűz körül dicsőségünkről szépen énekelnek s tambura-szóval, gitárpengetéssel kísérik a tánc forró ritmusát. De ő, a vádlott, messze kerüli víg karneválunk, minden alkalommal; kiül a Szirtre egyes-egyedül és társalog a dögevő sasokkal. Szép ünnepünkre nincs egy éneke: fölösleges e költő élete — / Védd magad — a végső szó jogán! A tanúvallomással egyetértek, beismerem, hogy van vétkem, temérdek s hogy magányomért bűnhődni kell. S mert nincs dalom e cifra dáridóra, felkészültem én régen a bitóra, hisz ismerem az új törvényeket. Istenemre, tanú, igazad van: dögkeselyűk húznak a magasban és figyelik e mámoros hadat. A szirtről, melyen egyedül merengtem, zúz marás, csontdermesztő szelekben, láttam már az égő tornyokat. Bíró, ne nézz rám ilyen tétován: vezettess derék hóhérom elé!
