A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-06-28 / 26. szám
tvenen felüli asszony. Egyenletes suhintásokkal kaszálja 5 $ az útpart térdig érő füvét. Kendőjét hátra kötötte a fején, ■. előtte aprömintás kötény, a kötény zsinórján, az asszony U jobboldalán, tehénszarvből készült, feketevégű tokolyóban elkoptatott, érdes kaszakő. Ritmikusan vág kaszájával, mint egy férfi. Kaszája lesújtó éle nyomán hersenve tolódik rendre az útparti fű. A kaszálás férfimunka s ha napokig tart, egész embert kiván. Inat ropogtat, izmot feszit, derekat és karokat „edz“. A lucernakaszálás valamikor hetekig tartott és az egésznapi munka után a parasztember este úgy dőlt az ágyba, hogy jóformán már vetkőzés közben aludt. Nem hiába fogalmazta meg a nóta a legényt vetélkedés lényegét úgy, hogy „vagyok olyan legény, mint te... vágok olyan rendet, mint te...“ Igaz, azóta kaszálógépek kattognak a határban a traktorok nyomán és a kézikaszák a szegen rozsdásodnak. S ha a szövetkezeti paraszt előveszi a kaszát (már amelyik előveszi), csak a „szőlővéget“ vagy a „vízpartot“ vágja le vele. Ezzel az asszonnyal meg mi történt, hogy itt kaszál? Érdekes kérdés: meddig kellene autóval futni szerte az ország kanyargós útjain, hogy találjunk még egy asszonyt, akinek kasza van a kezében? Valószínűleg futhatnánk néhányszáz kilométert, amíg ráakadnánk, ha egyáltalán ráakadnánk ilyen asszonyra ... ! A név nem sokat mond, de mégis fontos, hogy rögzítse a tényeket. Obroptová Anna ötvenkilenc éves, Zelenefien lakik. Meztelen lábán kopott férfi félcipő. Barna homlokán apró izzadtsággyöngyök csillognak és lassan aláfolynak kihevült arcára. Beszélgetünk vele. Asszonysors az övé, asszonysors, anyasors. Vaskezű és könyörtelen sors, ha kaszát adott a kezébe, amikor a férfiak helyett is kaszálógépek kattognak a mezőn. — Azt kérdezi, miért kaszálok és kinek? Az uraságnak biztosan nemi De hát mondja csak, mit tehetnék egyebet? A tehénkének télen is enni kell! Örülök, hogy az útkezelőségtől megvehettem a sáncpartok füvét, ha isten segít és nem ázik renden, jó széna lesz belőle. Tavaly hitvány füvet kaszáltam, száraz volt és poros, de az idén, lássa ... olyan dús és gyenge, mint a harmat, öröm kaszálni... 1 — Nem asszonynak való munka ez... I — Ne mondjál Gondolja, hogy én ezt nem tudom? Annyit csak tudok, hogy a kaszálás nem asszonynak való dolog! Tegnap egy autón katonák jöttek erre és kinevettek. Rámkiabáltak, hogy nagymama, nem kasza való a maga kezébe, hanem főzőkanál! Nevethettek, bolondok, gondoltam, tudom én, hogy otthon lenne a helyem, a tűzhely mellett, meg a baromfi körül, dehát a tehén mit egyen télire, nem mondanátok meg... ? Mihaszna fiatal bolondjai... tudjátok is ti, hogy ki kezébe való a kaszanyél ... ? A történet hétköznapi és egyszerű, mint a parasztasszonyoké általában. — A front idején egy aknatűz alkalmával néhány repeszdarabot kapott az uram a lábába, meg a vállába. Nem halt belé, felépült, de rokkant maradt. Erős fizikai munkát, nem végezhet, a mezőre nem jár, totyog a ház körül és teszi, amit lehet. A gazda én vagyok. S a négy gyerekem anyja is én vagyok. Én kaszálok télire szénát a tehénnek és az ebédet is én főzöm. A földünket beadtuk a szövetkezetbe, oda néha elmegyek dolgozni és a negyven ár háztájit is megművelem. — Négy gyereket nevelt fel...“ — Igen, négy gyereket... — Derűsen beszélt, meleg anyai mosollyal és a továbbiak során sem borult el az arca, ott tilt rajta a megbocsátó szeretet fénye. — Csakhogy a gyerekek otthagytak, csupán Janó, a legfiatalabb maradt otthon. Az sem azért, mintha segíteni akarna nekem, nem tesz az egész nép keresztül-szalmát, csak heverész és sütteti a nappal a hasát. Bányában dolgozott, de otthagyta, nem fült a foga a munkához. Jöttek már utána a HNB- ről, a csendőr is já>-t nála ős fenyegette, de nem használt. Rettenetesen lusta kölyök, pedig már huszonegy éves. Munkakerülő lett... — Az öregasszony még azt is mosolyogva tudta mondani a fiáról, hogy munkakerülő. — Él a nyakamon és enni kér. Enni meg kell neki ahinm, ha egyszer az anyja vagyok, hát nem igaz . . ? — őszre biztosan elviszik katonának ... — Csak már vinnék... vin-, nék minél előbb ... Kaszát fen egy asszony Van ebben az asszonyban valami elpusztíthatatlan életerő, ami tiszteletre méltó. Azon gondolkodom, hogy a fiában, ak! egész nap a hasát sütteti a nappal, vagy a katonákban, akik kinevették, megvan-e ez az életerő? Meglesz-e bennük a munkának, mint létfenntartő emberi tevékenységnek az a magától értetődő becsülete és értékelése, ami ebben a kaszáló öregasszonyban él? A tehenének kaszálja az útpartot az öregasszony. A tehén az ember egyik leghasznosabb háziállata, a múltban egy család megélhetésének alapja lehetett és úgy látszik, néha még ma is az. Az elmúlt évben Szlovákia szarvasmarha állománya néhány ezerre csökkent. A csökkenés nyolcvan százalékát háztáji tehenek képviselték, melyeket eladott a gazdájuk, mert vagy nem volt már tehénre szüksége, vagy nem tudta eltartani. így az eddig önellátó parasztcsalád egyszerre kénytelen tejért, túróért, vajért a Jednotára, a társadalomra támaszkodni. S a tehénállomány csökken ... Tudom, hogy az öregasszony jövőre sem, és azután sem adja el a tehénkét, inkább minden évben kaszál neki füvet az útpartokon. Azt is tudom, hogy a fia, ha rajta múlna, azonnal eladná és örülne, hogy egy ideig gondtalanul élhet, kapott érte néhány ezer koronát. Az öregasszonynak munkát és életfolytonosságot jelent a tehén, a fiának holt értéket, pénzt, amilyen megvásárolhat a maga számára az élettől néhány napot, hetet vagy hónapot... DUBA GYULA PRANDL SÁNDOR felvételei
