A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-06-21 / 25. szám
GINZERY ARPÄD: DALLAMOS VILÁG Belém karolnak már az utcaszögletek, míg lassú csend remeg homlokom jelelt. Dallamos világ, itt az utasod, poros ruháján semmi sem ragyog. Dallamos világ, legszebb lányszemek, oly hosszú az út, ha fények nincsenek. Komor látomás ezer szép napom, utolsó virág az utcasarkokon. Elhittem, amit itt találhatok, nemcsak villanás, nemcsak nagy titok. Égig robbanó csodás világom, csillogó remény búcsúnapomon. Színes pillantások, dübörgő pille-léptek, borongó álmaimon nevető rebbenések ... GINZERY ÁRPÁD: EGYSZER ÍGY LES Z NÉMETH ISTVÁN: BŰNTUDAT Leborulunk a fény elé, és belehalunk a csendbe, ahol az alázatos fü zizeg. Foszd meg a tróntól önmagad, mintha bőrkeményedést vágnál le tenyeredről, tépd le tested az élő sejtekről, különben leszakít a harag! Különös e bűntudat, csillagok vánszorognak le a kupoláról, a nap elmegy a szemétre, vagy tébolyba szakad az agyad, holott a törvényre, tiszta beszédre építhetnénk, mint betonra a falat. Micsoda ital a szomjúság! A nyarat hinted mézes csókkal, lassan olvadnak a levelek. Karodon húsz év tánca játszik — micsoda ölelés. Megretten az idő, jövőre sápadt lesz a nyár, de hallani fogom lépted az úton, elkísér egy régi simulás. NÉMETH ISTVÁN: ÉJSZAKA Féltányér vörös vér az égen, komor, fekete az éj. Te így láttad már ezt régen, ám voltak más képzeleteid is. Mondjuk, izzón kifestő mellkupacok, derengő fehér halak, vagy csak a bűn árnyéka dermed, s csikorog talpad alatt a salak. Ej, éj, fekete lepel, tenyerünkbe teper minden jó szót, lépést, de még a sóvárgást is, s bárki is hiába perel. isten végtelen türelméről, a világi bűnökről. Magasan állott, szinte mozdulatlanul. Kemény szavakkal ostorozta a bűnöst, aki Jóllehet megbánta szörnyűséges, elvetemült tettét, mégis súlyosan, igen súlyosan vétkezett. Körüljártatta szemeit a tömegen. Az újságírók jegyeztek, kattogtak a fényképezőgépek. És Xavér atya beszélt a szentek közvetítő szerepéről, isten e kiválasztottairól. — Mert igaz ugyan, hogy az úr kegyelme végtelen és megbocsát, ha töredelmes őszintén megbánjuk vétkünket. Itt azonban komolyabb cselekedetről van szó — és Rimanóczy Tihamér parlamenti tűzelméletét csírákkal helyettesítette. — Igen. A gonosznak csírái láthatatlanul nőnek, szerteágaznak az igaz humuszban. Belőle terbélyesednek és burjánzanak a gonosz hajtásai... Példát kell statuálni — szemei szikrázták, amint negyvenöt fokos szögben felnézett az égre. A nép helyeselt. Halk morajlón felvonaglott a sóhaj. — Meghallgattuk a bűnöst — folytatta Xavér atya és itt ránézett Tolerián Pálra, aki egy elkerített részen állt egy amelvényszerű kis négyszögön a tűző napon. Fejét lehorgasztotta. — Tolerián Pál elismered, hogy halálos bűnt követtél el? Tolerián egy alig hallható igennel felelt. — Azt állítottad, hogy gyalázatos bűnödet azért követted el, mert egész évi munkád gyümölcse tönkrement. És éppen csak a tiéden, ezen a dombon, amelyen Szent Orbán szobra állott, a te földeden. Azt állítottad, hogy a környező földeken mindenütt dús, gazdag volt a termés, csak éppen a tiédet pusztította el a vihar. Ezért határoztad el, elvakultságodban, gyarló dölyfösségedben, csenevész pondró lélekkel, hogy megsemmisíted a szobrot, amely a földeden állt immár majdnem egy százada. — Emberi A benned lévő sátán tette volt eztl A pogányé, az eretneké! Az újkori hitgyaláző eszmék cselekedete. Vajon nem isten figyelmeztetése volt-e a kár? Az egek csatornáiból alázúduló víztömeg, mely ellepte földedet? Gondolj csak Lőtral S te a hála helyett s ahelyett hogy magadba roskadtál volna, fellázadtál! A nép tompán felmorajlott. — Azért jöttünk ide, hogy ezen a helyen kiengeszteljük az urat, kiűzzük belőled a gonoszt, s a megszentségtelenített helyet ismét makulátlanná tegyük. — Tolerián Pál megérdemelnéd, hogy az örök kárhozat tüzére vetve téged, szentegyházunkból exkommuntkáltassál. Megérdemelnéd, hogy e jámbor, Istenfélő nép elűzzön falujából, megfosszon házadtól, földedtől, Hogy gyermeked, aki a te véred — folytatta izmos krescsendáló hangon Xavér atya — iskola nélkül nőjön fel, apja bűnéért lakolva, száműzöt-i ten, mint te, és a vadon, az emberi, istentelen társadalom állatemberévé váljon. Hogy hetediziglen bűnhődjön mim den ivadékod. — Minekutána leróttad a penitenciát, a jövő cselekedetei döntik el, érdemes vagy-e nagy, mindent besugárzó fényes kegyelemre. — Szent Orbán szobra helyén köteles vagy felállítani egy keresztet, továbbá saját költségeden szent hajlékunk egyik mellékoltárán felállítani a szent szobrát. És Tolerián Pál felállittatá a dombon a keresztet és ugyancsak megcsináltatá szent Orbán szobrát mészkőből a templomban. És megnyugodott a falu, meg az egész ország. Elfelejtették a lázadó nevét, el a faluét. Azóta sok év telt el. Harmincnyolc. Tegnap délután a domb mellett hajtott el szekerünk. Egyik kedves ismerősömhöz igyekeztem feleségemmel a szőlőbe. A kanyarban Tolérián bácsi, a kocsis megállította a lovakat. — Nézzék, mintha kettészelték volna, az elmúlt tavaszon belevágott a keresztbe a ménkű. Tolerián bácsi megemelte kalapját s a lovak közé pattogtatta az ostort. Útközben aztán elmesélte a Szent Orbán meggyaláztatásáról szóló históriát. 11
