A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-06-14 / 24. szám
ARDAMICA FERENC: Társasutazás Verőfényes nyári nap. Idebent a fodrászszalón fülledt levegője. Gépiesen dolgozom. Belemártom a pálcikákra sodort vattát a hidrogén és szalmiák keverékébe. Szétválasztom a vendég haját, óvatosan, és mégis villámgyors mozdulatokkal kenegetem a hajszálak tövét. — Hát ez már alaposan kinőtt — állapítom meg szakértőén. — Gyakrabban kell jönnie, asszonyom! Minden harmadik héten. A szőkített haj kicsit feltűnő, de nagyon szép, elegáns. Ám állandó ápolást igényel. Csíp? — Igen ... — Üljön néhány percig nyugodtan! Megyek a következő vendéghez. Megmosom a haját, majd becsavarom. Beültetem a búra alá. Fogynak a vendégek. Harangszó hallatszik, dél van. Pali, az inas, boldogan elrikkantja magát: — Fájront! Húzzák már a levesnótát! Szalad öltözni Kedves, kölyök. Amíg ki nem tanul, csak hat órát dolgozik naponta Most rohan az üzemi étkezdébe. Nagyon szereti a hasát.' Falit nem számítva, összesen hatan dolgozunk Hat nő Négyen már férjnél vannak. Mi ketten Magdával még hajadonok. A forgalom megcsappan. Takarítunk, hogy könnyebb legyen kezdeni Mert két óra felé már újból özönlenek a szépítkezni vágyó leányok, asszonyok. Néhányan falatozunk, köztük én is. Folyik a terefere. A társasutazásról van szó. Félrehúzódok. Nincs szándékomban résztvenni benne. Visszavonultan élek. Eddig albérletben laktam, alig néhány hónapja költöztem be új, szövetkezeti lakásomba Berendezkedtem, mi tagadás, kicsit ki is költekeztem. A televízió és hű könyveim bőven kárpótolnak a társaság hiányáért. A hiúzszemű Magdi elől azonban nincs menekülés. Szelesen odaszalád hozzám, átöleli a nyakamat, és hízelegve nyaggat. — Ugye te is jössz, aranyos Lilikém? Mondd, hogy jösszl Nélküled nem érne egy fabatkát sem az egész. Különben én is itthon maradok. Egy egész hét nélküledl Ezt nem élném túl. Zajosan eltáncol, néhány charleston figurát, majd visszaugrál, és nem hagy nyugton. — Lilikém! — könyörög... — Ha szavadat adod, hogy velünk tartasz, gazdagon megjutalmazlak Örömhírt közlök veled — Nem vagyok rá kiváncsi! — játszom tovább a hajthatatlant, de belül már puhulok. Olyan könyörgően néz rám, hogy nem bírok ellentállnl f.assan, igenlősen bólintok — De most aztán tudni akarom, mi az a örömhír, amivel meg akartál lepni Egykettő, ki vele! Körülnéz, titokzatosnak tetet: magát. . . Rámcsimpaszkodik, jóval alacsonyabb nálam, egészen lehúz magához és félhangon suttogja: — Bélák Milán is jön! Nahát, ez már igazán sok. Érzem, hogy elpirulok, és ez még jobban bosszant Sajnálom, hogy az előbh már szavamat adtam. Igaz, még visszavonhatnám de... Különben most már mindegy. A közeledő alkony árnyai letelepednek szobámra. Kezemből kihull a regény Gondolkozom, töprengek Harminc éves múltam. Milán harmincnégy, összeillenénk és mégis... Ideje volna, hogy valamit kezdjek kisiklatott életemmel. De nincs erőm igent mondani. Besötétedik. Meggyújtom a lámpát. Fényárban úsznak az alacsony, modern bútorok, a sok ízléses holmi. A két kezem munkájával szereztem mindezt. Mert semmi sem volt, mikor hazajöttem. Otthon? Nem, ilyen már nem létezett. Üszkös romok hevertek házunk helyén. Talán jobb így ... Egyetlenegy tárgyam sem maradt a szülői házból. Csak agyamban élnek a szomorú emlékek. És nincs az a jótékony homály, ami beborítaná, eltakarná őket. A szüleim, kistestvérem... Nem, a gázkamrákból nem volt menekülés ... Tizenöt éves, már kifejlett leány voltam, amikor elhurcoltak. Soós Lili megszűnt létezni. Lelkét megölték, holt szám lett belőle. Szüzességét elvették, mert szép volt, fiatal, és kívánatos. Szüleitől, testvérétől elszakították. Megölték őket. Nehezen vonszoltam elkínzott testemet, mikor a hazatérőkkel kiszálltam a vagonból. Fejemet rongyos sálba burkoltam, kopaszra voltam nyírva, mint valami gyilkos. Róttam az utcákat, melyek gyerekkoromra emlékeztettek, és átkozódtam . .. Azután elhagytam a várost. Idejöttem, ahol a munka újból embert faragott belőlem. Ezért utasítom makacsul vissza Milán udvarlását. Ö talán azt hiszi, érintetlen vagyok. Kegyetlenül csalódna... Pedig mit számit az erőszak, hiszen azokon a vadállatokon kívül soha senki nem érintett. Mégis, vannak férfiak, akik megkövetelik jövendőbelijüktől az ártatlanságot. Nem akarok becsapni senkit Miért nem mondom el neki az igazat? Mert szeretem! Kimondhatatlanul szeretem! Eddig minden férfitól irtóztam, nem bírtam elfeledkezni „azokról“ Miért van az, hogy a férfiak szemében kigyúl a parányi vörös láng? A vágy lángja, az állati láng ... Még a Milánéban is ott lobog bizonyos percekben Visszariadok, nem tehe-SZIROTYÁK DEZSŐ RAJZA tek' róla. És tovább hallgatok. Nem akarom, nem tudom megsebezni a valósággal. ☆ — Ö, be szép vagy! Nézzétek Lilit, milyen fess, elegáns. És ez a halásznadrág! Mintha rád öntötték volna. Mennyiért vetted a pulcsit? Magdi nem hagy szóhoz jutni senkit. Be nem áll a szája. Jól esik a dicséret. Jó tudni, hogy szép vagyok, fiatalosan mutatok. Ne is sejtsék, hogy belül roskadozok emlékeim súlya alatt, és száz évesnek érzem magam. A többiek megcsodálnak, majd visszatérnek előbbi beszédtárgyukhoz. Milán kihasználja az alkalmat, közelebb húzódik. Óvatosan puhatolódzik, nem akar terhemre lenni. Megérkezik az autóbusz, felszállunk. Milán udvariasan segít a poggyász felrakásnál. Mindenki elhelyezkedik, éppen csak hogy elférünk. Mindenkinek előre meghatározták a helyét. Magdi- addig ügyeskedik, míg az orvos és én egymás mellett szoroskodtink az ülésen. Hátranézek, rosszallóan ... Magdi csibészesen előrehajol, úgy suttogja a fülembe: — így van ez rendjén! Szaval után akaratlanul megnyugszom. Lehet, hogy igaza van kis kolléganőmnek. Megfogadom, összes érzékeimmel a táj szépségében fogok gyönyörködni Élvezni fogom a szabadságot, a látnivalókat, és punktum. A kettőnk ügyét meg a véletlenre bízom. Mi ketten Milánnal jól bírjuk a gyaloglást. A többiek nyögnek, fújtatnak, lihegnek, pihenőért esedeznek. Megállunk egy forrásnál, iszunk a vizéből. Jéghideg, és savanyú. Leheveredek, behunyom a szemeim. Felrajzik a sok szép élmény...‘A fenséges Magas-Tátra... A Csorba-tó, az örökzöld fenyvesek üdítő illata. Üjból hallom a víztömeg zúgását, amelyben elvész a kimondott szó Az Öriás-vízesés látványa, közelsége lenyűgöző A levegőben vízpára lebeg. Felnyitom a szemem. A vízesés helyett Milán arcába tekintek Lehajol, és megcsókol. Először, mióta ismerjük egymást. Utunk folytatódik. Átlépjük a határt. 10
