A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-06-07 / 23. szám
Zsuzsa tizenhat éves Sokat töprengtem az írógép felett, hogyan fogjak hozzá alakja megrajzolásához. A komáromi Jókai-napokon találkoztunk, beszélgettünk és Így megismertem. A történetnek nincs cselekménye, csak szereplője — ős ezért sem elbeszélést, sem novellát nem lehet köréje kanyarftani. Mégis meg kell írnom, egyszerűen azért, hogy rögzítsem; ilyen ember van, él, és nem is egyedül, de bizonyos fiatal lánytípust képvisel. Tizenhat évvel ezelőtt született Szabados Zsuzsa, akkor, amikor társadalmunk a szocialista életforma és embereszmény felé vezető útra tért. Éhséget és nyomort szegénységet, kapitalizmust és háborút nem élt át, ezeket csupán elvont fogalmakként Ismeri. A személyi kultusz időszaka alatt apró gyerek volt, feltételezhető, hogy dogmák és önkény nem alakították — legalábbis nem döntő mértékben és közvetlenül — a tudatát. S mire gondolkodó emberré nőtt, sablonok nélkül, szabadon gondolkodhatott. Elfogadhatjuk őt a szocialista fiatalság képviselőjének pozitív típusaként? Úgy gondolom, igen. A prózamondók versenyén Solohov Embersors című novellájának egyik részletével indult. Hatásos jelenet, jóformán cselekmény nélkül, tehát pszichológiailag mély és drámai, emberi tartalmának megértése erős intuíciós készséget ős gazdag érzelemvilágot követel. Zsuzsa nagyszerűen adta elő a részletet — külön díjat kapott érte —, amiből első számú tulajdonságára, gazdag érzelemvilágára következtethetünk. A legemberibb értelemben vett lelki vagyon. Az esztétikai és erkölcsi szép fogalma, az emberi lényeget jelentő érzelmi tartalmak csak ilyen lélek számára válnak hozzáférhetővé. S tegyük hozzá, mindez a humánum (egyén és társadalom humánumának) előfeltétele. Kincs mind az egyén, mind a közösség részére. Az egyénnek lehetőséget ad az igazi emberi boldogság megszerzésére, a közösség számára minden iránt fogékony, környezetét termékenyítő, értékes embert jelent. Hogyan lehet megszerezni az ilyen gazdag érzelemvílágot? Nem tudom, mennyi szerepe van ebben a fejlődő gyermek fiziológiai felépítésének, öröklött tulajdonságainak, Szabados Zsuzsánál egyetlen okát és magyarázatát találtam a dolognak: a könyvek! (Sokszor leírták és kimondták már másokkal kapcsolatban). Csallóközaranyosról jár be Komáromba az iskolába. Negyed nyolckor indul reggel a vonatja, délután fél háromkor haza. Most tizedikes és reméli, hogy a tizenkettedik osztályban sikerült bekerülnie a városba. hogy az utazgatással ne teljen feleslegesen az idő. Jó tanuló, két kettese van (matematika, fizika — ezeket nem szereti). Olyan fiatal lány, akivel jóformán mindenről el lehet beszélgetni. Okosan, értelmiségi színvonalon. — Mondja csak — kérdezte —, mi az a giccs? De pontosan, definíciószerűen. — így nem lehet megmondani. Ma á giccsnek Irodalma van, mert egyetlen megfogalmazásba nem fér bele. Talán így mondhatnánk, bár ez csak egyfajta lehetséges megközelítése a problémának: giccs az, ami szép külsővel és hamis tartalommal valódi művészetnek igyekszik látszani! Nem sokat mondl — állapította meg. Nagyon érdekelte a giccs. Példákat hoztam fel neki, silány kerá-miaszobrokat, édeskés csendéleteket, szexuális részletekben tobzódó írásokat. A lényeget megértette, de nem akart belenyugodni, hogy pontosan nem lehet meghatározni a giccs lényegét. — így nagyon sok minden lehet giccs — elégedetlenkedett. — Maga az ember is lehet glccses, ha nincs benne elég egyéniség. Hosszú, sötét haja szabadon hull a vállára s mozgásban, arcmimikájában harmonikus egységbe olvad a tudatos intelektuell magatartás nyugalma és áz ösztönösen vitába felejtkező, megismerésre törő szenvedély belső varázsa. Szívesen nevet, de mindig tudja, mikor kell nevetnie (pedig ezt nagyon sok lány nem tudja), s ez lényeges dolog, mert megbízható ítélőképességre és önfegyelemre vall. — Képzelje, — mesélte —, megismerkedtem egy huligánnal, aki olvas! — Egyszóval amolyan műkedvelő huligán? Nem szakmabeli. — igen. Közéjük tartozik, velük jár, de csak kényszerből. Ügy történt, hogy valahol megszólított és beszélgetni kezdtünk. Rendesen beszélt s egyszer, nem is tudom már, hogy mi volt az, azt mondja: igen, tudom, azt Stendhal írta ... Erre irodalomról kezdtünk beszélni és kiderült, hogy intelligens, olvasott fiú. Miért jársz te azok közé a srácok közé. kérdeztem... Bevallotta, hogy attól fél, kinevetik, ha otthagyja a társaságukat! Hát valami hős nem vagy, gondoltain ... Így meg én nevetlek ki, mondtam neki, szervusz, mehetsz is tovább! Azóta nem jelentkezett. Nevetve mesélte a történetet, szinte magam előtt láttam szaval nyomán a szegény „olvasó“ huligánt. TAvaly az iskola miatt ellentétbe került a szüleivel. Azt akarták, a kilencedik osztály elvégzése után szakiskolába menjen, szakmát tanuljon. Csakhát konkrétan semmihez nem volt kedve, úgy meg minek kezdjen tanulni valamilyen szakterületén, ha nem érdekli a dolog. Főiskolára akar menni s oda, úgy gondolja, a középiskolán keresztül vezet a legbiztosabb út. — Aztán meg gondolkoznom is kellett, ha az embernek nincs még életcélja, ne kösse le egyetlen munkaterületnek magát. — S már alakult valamilyen elképzelése a jövő munkáját illetően? — Hát igen, alakul ... bár még nem végleges. Színművészeti főiskolára vagy történelem szakra szeretnék menni. Tudom, nem egyszerű bekerülni ezekre az iskolákra, de ha az első éven nem sikerül, elmegyek dolgozni és a következő évben újra jelentkezem. Ha látják, milyen szívós vagyok, csak felvesznek egyszer talán. — Maga meglehetősen makacs ember lehet —- Az talán nem, de szeretem az önállóságot. Függetlenségre vágyom, hogy szabadon rendelkezhessem magammal. Talán ezért Is nem megyek férjhez ... A családi élet az asszony nyakába zúdítja a házimunkák, az étkezés és gyereknevelés terhét és odavan az önállóság. Mosolyra érdemes naívság, amikor egy tizenhat éves lány kijelenti, hogy ő pedig soha nem megy férjhez. S ezt' ő is érzi, mert mosolyog közben, aztán módosítja, amit mondott. — Vagy ha férjhez is megyek, de korán semmi esetre sem. Előzőleg sokat szeretnék utazni, külföldön is, az országban is, imádom a változó látnivalókat és érdekes vidékeket. Az idén Magyarországon nyaral, tavaly Romániában volt úttörőtáborban, szovjet és lengyel pionírokkal levelez, németek is írtak neki, de azokkal megszakadt a levelezés, mert nem találtak közös nyelvet. Óvatosan megkérdezem, hogyha mégis férjhez menne, milyen élettársat választana magának. Hasonló kérdésre persze nehéz felelni, s a válasz objektív értéke mindig bizonytalan. Nem is tudta, mit válaszoljon, kérdésekkel kellett kibontakoztatnom elképzelését jövendő partneréről. Először is, művelt legyen. Szeresse. Segítsen a háztartási munkákban. Külsőre ne legyen visszataszító, de úgynevezett „férfiszépség“ se legyen. Foglalkozása nem lényeges, persze, jobb, ha társadalmilag fontos munkát végez. Sportoljon. (Zsuzsa többek között Dózsa szurkoló.) Táncoljon (lehetőleg keringőt nagyszerűen) és szeressen társaságba járni (ő is szeret). Ne legyen fecsegő, de mindenhez szóljon hozzá. Modern legyen (az öltözködését úgyis én irányítom). Ihat, módjával, de részegen ne lássam, mert nem engedem haza! Megakadtunk ennél a fogalomnál: mi az, hogy férfias?"Nem tudta megmagyarázni, hogy szerinte milyen valaki, ha férfias. Az valami határozottság és erő, ami szinte sugárzik az emberből... Érdekes, hogy a filmeket nem szereti, szívesebben olvas. Külön szobája van otthon, legtöbbször éjfélig olvas s az elolvasott könyvekről jegyzeteket készít egy füzetben. Négy-öt újságot és hetilapot is járatnak a családban. Egy dolgot figyeltem meg Szabados Zsuzsánál, a magatartás biztonságát. S ennek feltétlenül öntudat az alapja. Emberi öntudat, amely érzi, mennyit ér és spontánul Igényli maga számára a megbecsülést. Ez az öntudat egyrészt a véleményalkotásban nyilvánul meg, a szabad véleményalkotásban. Zsuzsának mindenről van véleménye s ez a szocialista ember egyik legfontosabb tulajdonsága. DUBA GYULA 10
