A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-24 / 21. szám
■ VÁSÁRON A szövetkezeti napon vásár is volt. Tolongott a nép, sípoltak a gyertkek, a hangszóró bömbölt. Karcsi kézen vezette ebben az emberáradatban mosolygós, kékszemű párját, Irént. Unos-untalan összenéztek. Karcsi csak kitartott Irén mellett, az ősszel szerelt le. A lány megvárta. Boldog egyetértésben sétáltak a zúgó vásárban. Karcsi kék léggömböt vett. Felfújták. Először Irén fújta: csak addig, hogy látsződjék a gömbön ugráló mackó, aztán visszaadta Karcsinak. Szájába vette az is. Fújt bele néhányat, s úgy telt, mintha nem bírná, odanyújtotta a lánynak. Aztán ujjúkra akasztották, és bolyongtak tovább a járókelők között. A felvégi Tűriné hátuk mögé került. Kesernyés tekintettel, irigyen ügyelte őket. Karcsi visszapillantott, észrevette. Villanásnyira csak, de rajta felejtette a szemét. Irén is odanézett El fs kapta pillantását azonnal, mert ő már hallott valamit erről a Túrinéről. Bejáratos volt hozzájuk Karcsi, mielőtt bevonult katonának. A sátorsor végén megfordultak, ha akarjak, ha nem, találkoztak egymással. Túriné megállt előttük. í— Mit vettetek? f—< Tessék? — kérdezte Irén büszke elutasítással. A menyecskés szép Túriné felkacagott, 5— Gömböt vettetek? Csak gömböt? És azzal el is ment, Karcsi utána nézett, Irén egyszeriben nevetségesnek találta, Hogy léggömböt tartson az ujján. Elfordult, leakasztotta. ■—■ Itt van. Vidd te is! Karcsi gyorsan és durván visszafelelt. Vidd, ha ^JJced kell! A lány gúnyosan fenyegetőzött. <— Akkor miért vetted? Eleresztem, El ám) Karcsi felrántotta a vállát. Abban a pillanatban a kék léggömb szökkenve ugrott fel a magasba, Elkapja a szél. Messzire röpítette. Irén és Karcsi mogorván néztek utána. ■ A TÜKÖR Kapás Mihály megint részegen ment haza. Nem találta otthon a feleségét, sem a kisgyereket. Bizony, az asszony ügy tett, ahogy megígérte: hazament az anyjához. Ezt megértette mindjárt, amikor körülnéz zett, akármennyire is italos volt. Bámult a vetetlen ágyra. Megrántotta a Vállát és hőkölt dühében, visszafelé, a konyhába. Az ágytól az ajtóig egy nagy ’állótükör előtt kellett elmenni. Megállt, belenézett. Volt Is miért. Nézte magát és kacagott. Közelebb lé-, pett, mert a mennyezet lámpája éles ár-, nyékot vetett a tükörre. Feketés-sárgás színben látta magát. Lábujjhegyre emelkedett. Ügy bámulta tükörképét, mint a macska, amelyiknek optikáról fogalma sincsen. Arca szürke, kísérteties fakóságban meredten vigyorgott vissza, amikor jobban szemügyre vette önmagát. Minden-* féle mozdulatokkal arra kényszerítette tükörképét, hogv az is mozogjon. Az alak a tükörben bamba fintort vágott, de ez el-> tűnt és értelmes tekintet, gondolkozó tekintet nézett vissza. Csak nézte, nézte ezt a tekintetet. Behunyta a szemét, és öklével belevág gott a tükörbe. ■ VEGRE EGYEDÜL Zsigmond István, a könyvelő elment bányásznak. Oka volt rá. El akart válni a feleségétől. Tűrhetetlen volt már otthon az élete. Az asszony beteg is volt, de talán zsörtölődő inkább, — Maradtam volna lánynak. Most ugrálhatnék. Ha nem szédíted el a fejem, bizony szívesebben maradtam volna lánynak és egészségesnek. Ilyeneket mondott. Eleinte ezek a beszédek felbőszítették. Aztán észbe kapott. Minek vitatkozni vele? Az erősebbnek meg kell hajolnia a gyöngébb előtt. Aztán észrevette, hogy minél több időt tölt otthon, az asszony annál jobban vadul. Este, vacsora után elment hazulról, csak későn tért vissza. Otthon aztán ketten fogadták: a szinte már tomboló asszony és a némaságában még elviselhetetlenebb anyós, aki hozzájuk költözött, mivel ilyen szörnyeteg férj mellett a leányát nem hagyhatta támasz nélkül. Zsigmond István tehát elment bányásznak. Beadta váló keresetét a bíróságra. Munkás-szálláson lakott. Még látogatóba se ment vissza a faluba. Elhatározta; amíg el nem választják, addig Handlován marad. A válópert megelőző éjszakán aludt először nyugodtan. Álmában, bár nem is álmodott és nem is tudott magáról, egyre ez a félgondolat, félérzés szorongott benne: végig tűrtem mindent, most végre egyedül leszek. Elválasztották őket. Az indokolás egyszerű volt: az asszony beteges, magtalan, zsörtölődő természetű, gyermekük nincs, nem Is lehet, tehát házasságuk felújítása úgysem teljesítené társadalmi küldetését, Elégedetten fogadta a döntést, Amikor hazaért, ahol végre nyugalom várta, elszorult a szíve. Megdöbbentette a lakás tépázott képe, hisz a bútorok felét elhordatta anyósa. Az ágy azonban ott állt a félig üres szoba közepén, Kitört belőle a zokogás, a kétségbeesés, Fejéhez kapva omlott az üres ágy elé:" t~. Mi lesz most már ezután, ■ JULISKA Péter a gimnázium utolsó osztályába járt, és nagyon műveltnek hitte magát. Tapasztalat dolgában pedig férfinak. Az iskolában a hősök világ-ostromlásán he-, vült, a nyári ifjúsági brigádokon a Sző-* vetségi .Vasútvonal, majd az Ifjúsági gát ’építkezésein pedig a társadalom ’átépítéséi ről hallott vad kifakadásokat, melyek ári ra ösztönözték, hogy valami nagyot keli tennie. Költő lesz — úgy gondolta. Borsán, az esti tábortüzeknél gyakran szavalt. A kéki Inges, fáradt fiúknak, lányoknak Ady; Endre, József Attila és önmaga verseit’ mondta el bizonyos elfogulatlansággal, A hangja nem reszketett, csak a térde ini gott, s miközben megeresztette a hangi ját, az egyes alakok elmosódtak.A szemére boruló könnyfátyolon keresztül senkit sem látott. Egyszer azonban a füst mögül eléje bukkant egy barna leány fej. Allát két tenyei rére támasztva úgy nézett rá, hogy kiméi redt csodálatosan fekete két nagy szeme, Másnap a parancs felolvasása előtt tai lálkoztak. Tétova tűz lobogott a lány szei mében. ■— Nagyon szeretek szavalni én is. Szíi nésznő szeretnék lenni. Csak otthon erről szólni sem lehet. Otthon csak kapálni kell, így ismerkedett meg Péter Bondor Jui liskával. Aztán gyakorta találkoztak. Péter boli dog volt, hogy a lánnyal együtt lehet. Megtanította a Város peremén című vers felére. És hallgatta Juliska sóvár káprái zatait a jövőről. —i Csak taníts, Én úgyis színésznő lei szék. Ha másképp nem lehet, megszököni hazulról. Ha színésznő leszek, nagyon’ foglak szeretni. Tudod mit? Akkor a szeretőd leszek. Péter fejébe tódult a vér. — Nekem nem kell szerető! Juliska sokat sejtető hangon biztatta. — Majd akkor! Majd, ha nagy színésznő leszek... Péter esetlen komolysággal ígéretet tett’í — Akkor majd feleségül veszlek! Egy hét múlva feloszlott a brigád. Mini denki hazautazott. Péter is, Juliska is, ígéretek, fogadkozások és egy majdnem szerelmes csők után váltak el egymástól, Péterből nem lett költő. Évek múlva, keserves munka árán újságíróvá lett. Ju-. lískáről hírt sem hallott. Az ígéretekről, fogadkozásokról mindketten elfeledkeztek, Péternek eszébe se jutott a kislány, az újságírók rohanó életét élte. Csehországban járt egyszer, a szövői lányokról akart riportot Imi, Megnézte fellépésüket is. Ott látta viszont Juliskát, Énekelt. Szép, de iskolázatlan hangja volt, A közönségnek azonban nagyon tetszett, mert magyarul énekelt. A szeme szép volt. Csak hidegebben nézett, mint akkor, Péter szeretett volna elébe lépni, de eszéi be jutott, hogy mit ígért és röstellkedett, Amíg a tapsokat megköszönte, kiszökött a teremből. Tegnap újra látta. A szövetkezeti napoií a pásti kiserdő tisztásán vásárt rendeztek a környékbeli szövetkezetek. Péter is a vásárban csatangolt. Valami érdekes meg- Irnivalót keresett. Útja elvitt egy sátor; mellett, ahol Juliska állt és árulta a szö= vetkezet cseresznyéjét. Szeme fáradtan’ nézte a vásárlók tolongását. Nem volt olyan szép, mint akkor, minthogy Juliska sem lett színésznő, hanem gyümölcsösárus lány, * Vajon miért? Ezt nem tudta meg Péter, mert elfordította fejét és újdonságot fürr késző tekintete más látnivalót keresett, 10 HA/DQ 'ANDRÁS: N Pillanatképek
