A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-24 / 21. szám

1962 Júliusában, Algéria függetlensége hely­reállításának napjaiban, Korzikába helyezték át a francia Idegenlégió katonáit. A francia gyarfcnatl hadsereg főtisztjei, miután elvesz­tették az algériai paradicsomot, betelepedtek az Öreg signorlk kevésszámú villáiba és ud­varházaiba, a bonifaclúi, cortel és bastlai ka­szárnyák közelében. OJ paradicsomot keres­tek ... A dél-franclaországl szállodatulajdo­nosok és más pénzesemberek is szemet vetet­tek a „szépség szigetének“ csodásán romanti­kus partvidékére. Korzika masszív sziklaszi­get (163 kilométer hosszú és 84 kilométer széles), a FOldkOzi-tenger gyOngye; vannak 3000 méter magas hegyei, pusztaságai, steppés területei és sűrű erdei. A sziget legnagyobb részét azonban a Macchia, ez a fflves-erdús pusztaság borítja. Mléta csak az emberek kimerészkedtek a tengerre, Korzika mindig húditúk támaszpont­ja, tengeri rablók és a signorlk, a levitézlett itáliai nemesek menedékhelye volt, akik a sa­ját kis „paradicsomukat“ keresték a szigeten és szerették volna szolgaságba hajtani és ki­fosztani a lakosságot. De a korzikaiak nem lettek sem rabszolgák, sem Jobbágyok. Nap­jainkig egyetlen hóditónak sem sikerült az egész korzikai népet leigáznla. — Az örökös háborúkba és vérontásokba belefáradva, a korzikaiak 1789-bep Ónként csatlakoztak Fran­ciaországhoz. Es egy korzikai, Buonaparte ne­vezetű, lett a franciák császárja! De hát hogy lehet az, hogy a sziget — a gazdag Franciaország egyik département-Já­­nak — lakói ma még mindig sok tekintetben küzépkori elmaradottságéban élnek. Alig ész­lelhetők az iparosításnak még csak a nyomai Is, majd minden fogyasztási cikket a konti­nensről kell behozni — ami egyrészt megdrá­gítja a megélhetést, másrészt megfosztja a fia­talságot annak lehetőségétől, hogy valamilyen polgári foglalkozást tanaljon. A mezOgazda­­ság tengOdlk, a lakosságnak csak kis része él szOlOmlveslésbfll, fakivitelből és az ide­genforgalomból. A családok többsége kecs­­ketenyésztésbfll, halászatból és — nyugdíjból él. Korzika régtfll fogva Európa háborút vezető hatalmainak férfitartaléka. Sok udvarnak, köz­tük a pápainak is, volt korzikai gárdája. A franciák is felfedezték ennek a kedélyes, bátor kis népnek az „adottságait“: az első világháborúban 40 000 korzikai esett el „a be­csület mezején“ Franciaországért (ez a sziget lakosságának agy ötOdét teszi ki). De Fran­ciaország valamennyi rendóralakulatában, a hadseregben és a gyarmati csapatokban is szokatlan nagy számban találni korzlkaiakat. Miért? Talán annyira szeretik a korzikaiak a harcot? Nem egy ördögi rendszer gondoskodik róla, hogy a sziget lakóit örök nyomorban, tu­datlanságban és függőségben tartsa, hogy ez­zel szorítsa rá a fiatal férfiakat a hadseregbe való belépésre? Egy megcsontosodott, félfen­dálls közigazgatási rendszer, ösl kiváltságok­kal rendelkező signorlk, nagybirtokosok, úgy­nevezett clan-fOnökök és hlvatalnokdinasztiák uralkodnak nemzedékek óta a szigeten. De Korzika festői falvaiban és városkáiban olyan embertelenek az állapotok, hogy a francia kor­mány kénytelen volt egy nagyszabású segély­akciót Javasolni. 1957 óta néhány tucat minisz­teri tanácsos, szenátor, mindenféle tisztségvi­selő találta meg Korzikán a maga paradicso­mát. A segélyakciót megelóző vizsgálatok már évek óta tartanak, számos bizottság méri fel a helyzetet, foglalkozik az ipar, a mezőgazda­ság és a szőlőművelés fejlesztésének, pénzos turisták számára egy új „Riviera“ kiépítésé­nek lehetőségeivel, pénzintézetekkel tárgyal­nak hosszúlejáratú hitel biztosítására. Sok millió-frankot költöttek el már eddig — a bi­zottságok költségeire. A korzikaiak létfeltéte­leinek Javulása azonban nem tapasztalható. Sok kiskereskedő, pásztor és kézmfiiparos az Idegenlégió ide helyezésétől remélte a gaz­daság fellendülését. Bastlában, Bonlfaclóban és Cortéban rizs-esOvel (a rizs a termékeny­ség szimbóluma) és nagy ünnepléssel fogad­ták a „fehérkepiseket“. Ma „keserű rizsnek" hívják a szigeten a légionáriusokat. A lakos­ság egy év után keserű csalódást érez a meg­szállás e furcsa módja miatt (az idegenlé­giósok nagy része német). Miért? Nekn töltik 0) kalandra készülnek az Algériából Korziká­ra áthelyezett Idegenlégiósok Különösen szépek a korzikai lányok Bonifacio középkori citadellája Imeg a légiósok a kis kávéházakat? De Igen, csakhogy nincs pénzük. Egy idegenlégiós katona zsoldja Algériában 150 (új frank, kb. 400 cs, korona). Most csak 100 frankot kap. Ezért kétszeresen is dühös, mert Algériában háború volt, s ha akart, az OAS-nak nyújtott szolgálataiért ha­vi 1000 frankot is megkereshetett. Elkeseredé­sében sok légiós — alighogy Korzikára érkez­tek — megpróbált a közeli Szardínia és Elba szigetére átszökni . . . Elültek az első pánik hullámai, járőrhajók őrzik Korzika partjait, a tisztek nyugodtan és megelégedetten napoz­nak villájuk teraszán —• néhány évre megint megtalálták a paradicsomot a maguk számára. Csak a korzikaiak elégedetlenkednek. Nem egy felteszi magának a kérdést: Ml szükségünk van rájuk? Nem lenne Jobb, ha odébb állná­nak ... ? FRED WANDER A szerző felvételei Mi# K ii r se i l::i Korzikai halászok

Next

/
Thumbnails
Contents