A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-10 / 19. szám
Hogyan változtak meg az erőviszonyok a katonai versengésben • Interkontinentális és globális rakéták • Az U—2 kémrepülőgép dicstelen vége • A támadó nem sújthat le a szocializmus országára. Pihenő, tavaszi Iskolai menetgyakorlat közben (Botyfinszky felv.) Elbáritürakéta két, egymástői függetlenül müküdfi célravezető berendezéssel. 1 — antenna 2 — gyújtőszerkezet 3 — koordinátor 4 — búimnál erők 5 — stabillzátorok 8 — robband töltet 7 — Impulzuserősltő 8 — antennaátkapcsolé 9 — ellenőrző blokk 10 — villamos szervmotor 11 — akkumulátorok 12 — erőátvitel a kormányokhoz 13 — vevőkészülék 14 — választófal IS — ejtőernyő 18 — erősítő 17 — tápegység 18 — szinkronizáló 19 — önműködő célkövető egység 20 — segéd vevőkészülék 21 — tűzfal 22 — gyújtószerkezet a rakétamotorhoz 23 — szilárd tüzelőanyag 24 — fúvócső 25 — szervmotorok 26 — antenna 27 — kormányfelület a II. fokozaton 28 — kormányfelület az I. fokozaton A második világháborút követő években az amerikai Imperializmus katonai támaszpontok hálózatával vette körül a Szovjetuniót és az atomfegyverek monopóliumában bízva nyíltan fenyegetőzött, hogy bármelyik pillanatban megsemmisítheti a világ első szocialista országát. A nyugati lapok katonai szakértői egyre-másra számoltak be a pusztító fegyverek fejlődéséről, egyre nagyabb hatótávolságú és sebességű repülőgépekről, rakétatámaszpontokról, repülögépanyaha- Jókról stb. Mintha csak magukat biztatták volna és nyomasztó, reménytelen érzést akartak volna kelteni a szocialista épttőmunkáhuz látott országok lakóiban, fáradozásuk hiábavaló, ha háborúra kerül sor, a Nyugat óriási katonai fölényben van. Hogyan reagált a Szovjetunió ezekre a fenyegetésekre? Igen Józanul. Egy pillanatig sem titkolta, hogy mindent megtesz a szocialista tábor védelme érdekében, másrészt viszont tartózkodott a nyugatiakhoz hasonló propagandlsztikus erőfitogtatástól. Annál nagyobb hatást váltottak ki azok az alkalomadtán elhangzott szűkszavú bejelentések, amelyek a szovjet haditechnika fejlődésének mérföldköveit jelezték, s amelyek halomba döntötték az Imperialisták számításait. Nemcsak a szovjet atombomba megteremtésekor volt ez Így. Gondoljunk vissza az ötvenes évek elejére. Miközben Nyugaton egyre újabb típusú (kisebb hatótávolságú) rakétafegyverekről áradoztak, a Szovjetunió e téren elért eredményeiről semmi blzoyosat nem tudtunk. Persze joggal tételezhettük fel, hogy az az ország, amelynek tudósai a legnagyobb érdemeket szerezték a rakétatechnika elméleti előkészítésében s olyan félelmetes fegyvert tudtak adni katonáik kezébe, mint amilyen a „Katyusa“ volt, aligha marad le éppen ezen a téren. 1957-ben aztán megszűnt a találgatás: a Szovjetunió augusztusban sikeres kísérleteket végzett nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákkal, néhány héttel később pedig fellőtte a világ első mesterséges holdját. Az elképedt amerikaiak csak ekkor ébredtek tudatára tévedésüknek: miközben ők atombombákra és az A szovjet rakétafegyverek
