A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-10 / 19. szám
esésen túljutok rajta és átléphetem a szabad élet küszöbét? Tavaly ősz elején, bevonulásom előtt Bélafalván jártam. A búcsúnknál apám elpanaszolta, milyen szerencsétlen az ő nemzedéke, hogy két világégést kell megélnie. A maga sanyarú fiatalságát siratva engem féltett. Nehéz volt a szívem, ha visszanéztem apám sorsára, és könnyű lett, amikor előre vetettem a szemem. Most itt, ebben a dohos, áporodott szagú szobában döntöttem el végleg, hol a helyem a jövőben, kiknek a sorába lépek. — Hány ember kellene, hadnagy úr? — kérdeztem. Pálka fontolgatta a választ. Sok ember közt könnyebben akad megbízhatatlan vagy forradalmi fegyelemhez nem szokott hirtelenkedő, de kevéssel sem érhetjük be, ha nagyarányú akciót tervezünk. — Tíz, legfeljebb tizenkettő — döntötte el. — A nevüket közöld Nosko őrmesterrel.., És most eredj! Járj szerencsével! Parancsosztás után forró izgalommal láttam neki a toborzásnak. Csak futólag gondoltam a Vár alatt lakó lilabársonyruhás nőre, a könnyű kalandra és a megígért vacsorára. Szerezzen magának mást,akivel kedvét töltheti, nekem ma más a gondom. Nem kellett sok rábeszélés; volt, aki első szóra kapcsolt és igent mondott, másokat gyúrni kellett, de egy sem akadt, aki kereken visszautasított volna. Nem tudom, kinél milyen mélyre hatott a hívás, miféle húrokat érintett, talán az ügy kalandossága vonzotta őket; az egyhangú kaszárnya! életben szokatlan izgalmakat ígért. Aztán nem is lehet olyan veszélyes a vállalkozás, ha tisztek állnak a háttérben és ők a mozgatói. Ha nincs a fiúknak vasárnap kimenőjük', estig az egész csapatot összetoborozhattam volna. így csak harmadnap adhattam át a cédulát Nosko őrmesternek a tizenkét névvel. Én voltam a tizenharmadik, és ezt szerencsés számnak tartottam. Két nappal később, pénteken — a napra pontosan emlékszem — a listán szereplő első hat legényt éjszakai őrszolgálatra jelölték, engem megtettek parancsnoknak, Nosko őrmester kezembe nyomta a katonai raktár kulcsát. Nem kérdeztem, hogyan jutott hozzá; viaszlenyomatot nem volt nehéz készíteni a zárról, a többi ügyeskezű lakatos dolga, van a városban elég, megbízható is. — Éjfél után egykor parasztszekér áll meg a sarkon — oktatott ki Nosko. — Ha meglátod a bőrkabátost, ne sokat kérdezősködj. Tíz perc alatt rakjátok meg alaposan a szekeret, de csak egyenruhával, takarókkal. Nem értettem a parancsot. Jártam már a raktárban, és jól emlékeztem, hogy karabély meg géppuska bőven van benne, azt is tudom, melyik sarokban. Elismételtem Nosko előtt Simkő főhadnagy szavait, hogy mindennél fontosabb a fegyver, de nem mentem vele sokra. Pálkáék úgy látták jónak, hogy első alkalommal csak próbát tegyünk, olajozottan forog-e a gépezet minden kereke. Mire ez a nagy óvatoskodás, fojtottam magamba felparázsló dühömet, hiszen ha mindjárt felfedezik a hiányt, megindul a nyomozás, megkettőzik az őrséget és befellegzett a további dézsmálgatásnak. Minden simán zajlott le. A megbeszélt Időben zörögni hallottuk a szekeret, bevártam a bőrkabátost és már nyitottam is az ajtót. Ketten jobbról és balról a nagy néptelen teret kémlelték, ha netán valami civil éjnek évadján arra tévedne, a fenébe zavarják, joguk van rá, katonai objektumot őrzünk, a többi néggyel vagy ötven zubbonyt és nadrágot, ugyananyi takarót meg néhány tucat bakancsot hordattam ki a raktár hátsó részéből, ahol az érintetlen új felszerelést tartogatták. Gondom volt rá, minden polcon maradjon annyi, hogy szemet ne üssön a hiány. Lám, most ebben a nagy kapkodásban, a holmi összemarkolásában milyen hasznát vettem a boltban szerzett tudásomnak. Egy-egy mozdulat, betanult fogás kellett csak, hogy lerántsak néhány zubbonyt vagy nadrágot és a többi úgy maradt takarosán, mintha senki sem érintette volna. Nem volt könnyű dolog, hiszen csak kézilámpa fénye mellett dolgozhattam. Kedvem lett volna a végén néhány karabélyt is odacsapni, de hát a parancs az ilyen vállalkozásnál Is parancs, köt a fegyelem. Másnap a másik hatra került a szolgálat, és este, menázsiosztás után megint én vezettem ki az őrséget. Senkinek nem tűnt fel, miért vállalok újra éjszakai szolgálatot; ha valaki kíváncsiskodna, készen állt a válaszom: három napi szabadságot akarok kérni, gyűjtöm rá az érdemeket. Ezúttal is pontosan jelentkezett a bőrkabátos, de nem Jött egymagában. Egy SZIROTYÄK DEZSŐ RAJZAI alacsonytermetű, idősebb férfi kísérte. Fekete sapkát viselt és fakóra szürkült vászonzubbonyt. Az állomásokon dolgozó munkások járnak ilyen kormosán, olajfoltosan. Vasutastáskája is volt; kolbászalakú, fekete, öreg jószág, alighanem szerszámmal teli. A szekeret szénával rakták meg, mintha Pálkáék megbeszélték volna, hogy a felrakott géppuskákat kíváncsi tekintetek elől el kell rejteni. Ki tudja, meddig tart a szekér útja; Ilyenkor május végén már három óra felé pirkad, úgy lehet, az úton megakad valakinek a szeme a szokatlan rakományon. Felesleges gond volt, de arról nem volt tudomásom, hogy amint túljut a szekér a vámházon, a közeli bükkösből kilép a kíséret és védi a rakományt. Amikor végeztünk a rakodással, a raktárból komótosan kisétált a kézitáskás öreg. — Minden rendben van, parancsnok — mondta barátságosan, és a kezét nyújtotta. Kínt a villanyfényben hamisan megvillant a szeme. Egyszeriben megértettem, miféle munkát végzett a raktár hátsó kijáratánál, miért hallottam üvegcsörömpölést. Bezúzott egy ablakot, az ajtó vaspántjait is megrongálhatta. Most aztán kezdhetik a nyomozást, Mindez a szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt, így hát hétfő reggel előtt nem fedezhetik fel, hogy foszogatők jártak á raktárban. A hátsó ablakon jöttek be, nem volt rajta se rács, se drótháló; az ajtó belső vaspántjait kifeszíteni már! gyerekjáték. Talán szerencsével jártunk volna, g á dérrel-dúrral, nagy kapkodással megindfott vizsgálat zsákutcába jut, ha nem akad áruló köztünk. A tűzbe tettem volna a kezem a beszervezett fiúkért, hiszen nem jártam el hebehurgyán, csak azokkal álltam szóba, akiknek meggyőződését ismertem. írjam hiányos emberismeretem számlájára, hogy, nem láttam a lelkűkbe, nem sejtettem, hogy akadhat köztük besúgó, aki jutalom reményében, talán hogy altiszti csillaghoz jusson, ilyen nagy bajba keveri bajtársait?. Az árulás körülményei csak később derültek ki, a besúgó nem volt köztünk és szabadulásunk után nem vonhattuk felelőségre, nem adódott alkalom, hogy megbüntessük. Eltűnt, nyoma veszett, hol és' mikor, — ez nem derült ki soha. Sokszor arra gondoltam, hogy a sors szolgálatot! igazságot;, apáink mondják, az isten malmai lassan őrölnek. Tumát is valahol odasodorta az ár a kerekek alá. De hadd folytassaml Egy héttel a raktár megdézsmálása után — kimenőre készülőben — két rohamsisakos tiszt lefogott a kapuban. Parancsot kaptam, hogy kövessem őket. Nem sokat teketóriáztak; mielőtt bármit mondhattam" volna, a fejemre olvasták, hogy én vagyok a fosztogató banda főkolomposa. Nincs értelme a tagadásnak, mindent tudnak. Keserves óra volt, életem legkeservesebb órája, mintha egyenesen a falhoz állítottak volna. De kellett ez a kivégzés előtti vad szorongás, hogy kiváltsa ellenállásomat és a félelem első pillanatai után eldöntsem: hallgatok akkor Is, ha izenként tépnek szét. Legalább a becsületemet őrzöm meg. Simkó főhadnagy és a többiek ügy emlékeznek majd rám, mint egy hősre, Bátor voltam-e abban a súlyos órában, amikor makacsul hallgattam és semmiféle beismerést nem sikerült kicsikarni belőlem? Nem egyszer sokkal súlyosabb körülmények közt kellett helytállnom, mégsem merem mondani, hogy az volt a hősi, (Folytatjuk); 13