A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-10 / 19. szám

— Ez most nem fontos — felelte a civilruhás tiszt, nem rendreutasítón, csak mintha nem akarná valami lényegtelen dologgal húzni az időt. Azért szólítottalak meg, mert mindent tudunk rólad és bízunk benned.

Ez még nagyobb csodálatba ejtett; hozzám, a magyar fiúhoz van bizalma, őrmester barátomban nincs? Lackovics más anyagból van gyúrva, mint én, az apja nagy hllnkás, szívvel-lélekkel szolgálja ezt a rendet, sztaroszta, bírája a falunak, szóval afféle falusi potentát, és hát az alma nem esik messze a fájától. Én már abban .a zsidóházban megkaptam az első leckét, tudom mi fán terem a fasizmus, milyen mérges tályog az ember és az állam az egész világ testén. A bőröm alatt, a véremben a csontomban az ellenmérge, de ha meddőn ott marad, idővel engem marna szét, mint a bélpoklosság. Ideje, hogy mozduljak én is, cselekedni merjek.

így mondta, nagyon egyszerűen és oly erővel, hogy minden szava bennem maradt, és emlékezetembe vésődtek kimért, széles mozdulatai Is. Ilyennek képzeltem el a vezetőket, ilyen sodró, magával ragadó tetterőtől duzzadó férfias jellemnek.

Azt hittem, a következő pillanatban felszólít, hogy kövessem őt, azonnal induljak vele a hegyekbe, a partizánok közé.

Május volt, és mi tudtuk — nem lehetett titokban tartani előttünk —, hogy túl a Vágón, a Fehér-Kárpátokban és itt is, a folyó bal partján partizánok tevékenykednek — talán még szervezetlenül és hiányos felszereléssel, de eltökéltek, hogy az első parancsszóra apró akcióik helyett támadást indítsanak. Nem volt pontos elképzelésem ezekről az akciókról, bizonyára a front ellátásában keltenek zavart, vonatokat siklatnak ki, pályatesteket rongálnak meg, foglyokat szabadítanak ki az SS-legények és a Hlinka gárdista készenléti osztagának a karmaiból.

Harci feladat ez is, veszélyes vállalkozás, az elfogottra kínvallatás és akasztófa vár, de ez engem nem riasztott, nem tarthatott vissza, egyetlen szavára követtem volna Simkót.

Hívás helyett más történt. Almomban sem hittem volna, hogy ez megeshet velem. Simkó magyarázni kezdte, milyen munkára szemeltek ki. Szükségük van egyenruhára és lábbelire, a hegyekben még hűvösek az éjszakák, takarók is kellenek. De mindennél fontosabb hogy fegyverekhez jussanak.

Elképedtem az első pillanatban, olyan lehetetlennek látszott, hogy a kívánt meg| szerzésében a segítségükre lehessek. A rakj tárt erős őrség strázsálja, a közelébe se

férhetek. Mégha a kulcsát meg is kaparintanám, mire mennék egymagám? .

—' Szerezz társakat! Mások is torkig vannak már ezzel a ludák-uralommal — mondta Simkó, és megnevezett egy szakászvezetőt. — Kocsisban megbízhatsz. Megmondhatod neki, hogy én küldtelek hozzá. Ketten fogjatok neki a szervezkedésnek.

Elhallgatott és soká fürkészett, mintha most vette volna fontolóra, hogy mindenbe beavasson.

— Tudnod kell, hogy a bőrödet viszed a vásárra. Ha nincs ínyedre a dolog, megmondhatod.

Szemrehányón pillantottam rá. Azt állította, hogy ismer, mégis gyávának tart?

— Rendben van. Csak a magam lelkiismeretét akartam megnyugtatni... Pálka hadnagy és Noszko őrmester a mi embereink. Először velük beszélj. Ok majd eligazítják, amire szükség lesz.

Büszkeség fogott el, hogy Simkó engem szemelt ki, pedig — úgy hittem — tiszttársaival könnyebben megegyezhetett volna. Csak később értettem meg, hogy így volt helyesebb. Alulról, a legénység oldaláról kellett elindulnia a kezdeményezésnek. Pálkáék csak azután Intézkedhettek, amikor már biztosak voltak afelől, hogy elég kéz akad a terv végrehajtásához.

Elbúcsúztunk és visszamentem Lackovicsért. Egyedül találtam. Felkészültem rá, hogy faggatni fog: félóra hosszat mi dolgom volt azzal a gyanús civillel?

— Az én szimatom nem csal, biztosan partizán volt — mondta nagy határozottsággal.

Ráhagytam, csak annyit tettem hozzá, hogy verbuvált, és azt akarta, hogy őt is rábeszéljem, kövessük együtt.

— Miért nem hívtál oda? A szemébe néztem volna a gazembernek!

— Azt megtehetted volna a kávéházban is.

Laczkovics a fogát szívta; láttam rajta, hogy dühös és hergelődni akar velem.

— Te talán elmentél volna vele? Amilyennek ismerlek, a buta fejeddel ráálltál volna, ha én nem vagyok itt.

— Érted jöttem, Ez neked nem elég?

így vetettem véget a vitának, de Laczkovics békétlen maradt, aligha elégítette ki kurtán odavetett válaszom.

Visszamentünk a laktanyába, és-mindjárt lefeküdtünk. Én egy szemhunyást sem aludtam azon az éjszakán, annyira izgatott a kapott megbízatás. Hajnalban felkeltem és óvatosan, nehogy zajt csapjak és felébresszem alvó szomszédaimat, magamra kaptam ruhámat.

A napiparancs szerint ma éjszaka éppen Pálka hadnagy a helyőrség tiszti ügyeletese; ha szerencsém van, éjszakai körútja után a boltozatos kapualjból nyíló ügyeletes szobában találom. Nem szabad tétováznom, ilyen alkalom ritkán adódik, hogy feltűnés nélkül négyszemközt beszélhessek vele.

Kopogtam az ajtón, és beléptem a tenyérnyi, kamraszerű szobába. Pálka felöltözve ült az asztal mellett és egy agyonlapozott könyvet olvasott. Derékszíja a pisztolytáskával a kis villanylámpa mellett — a keze ügyében.

Szabályszerűen jelentkeztem, és engedelmet kértem, hogy beszélhessek vele. Hangomban és tekintetemben lehetett valami, talán a nehezen palástolt izgalom parázslott benne, hogy Pálka hadnagy intett, lépjek közelebb.

— Mi baj, őrvezető? — pillantott rám

kíváncsian, és mintha sejtette volna szokatlan jelentkezésem célját, halkan megkérdezte: — Valaki küldött? '

— Igenis, hadnagy úr.,. Simkó főhadnagy úr szólított fel...

Tovább nem mondhattam. Pálka jobbjának két ujját az ajka elé emelte.

ír- Többé nevet ne emelgessünk!,

Feleslegesnek tartottam ezt a nagy elővigyázatosságot, hiszen egy hang nem szűrődhet át a méteres öreg falakon, de úgy lehet, hogy konspirációnak, az illegális munkának vannak íratlan, előttem még ismeretlen szabályai, s ezek már engem is köteleznek.

Elmondtam mindent, amit Simkó főhadnagy rám bízott, és Pálka szótlanul végighallgatott. Fiatalos arcán, a homlokán elmélyültek a ráncok, úgy figyelt, percek alatt szinte évekkel öregedett.

— Tisztában vagy vele, mi most a teendő? — kérdezte, amint befejeztem be-! számolómat.

— Legalább körül kell néznem, kiket toborozhatok magam mellé. így gondolta a főhadnagy űr is.

— HelyesI Fontos, hogy hamarosan megtaláld a megfelelő embereket — mondta Pálka beleegyezően, és óvatosságra intett. Az idő nekünk dolgozik, az ukrán fronton rosszul áll a Wehrmacht, egyre „rövidítik“ a harcvonalat, délen, olasz földön is jő a hadi helyzet, csak az a baj, hogy nyugaton késik a megígért partraszállás.

Nem mondott újdonságokat, ismertem a frontok igazi állását, a megváltozott erőviszonyokat, ha nem is volt alkalmam a moszkvai vagy a londoni rádió híreit meghallgatni. Mindig akadt valaki köztünk, aki ismerősnél, barátnál elcsípett egy-egy; adást; a legszigorúbb fegyelmezés sem akadályozhatta meg, hogy a hírek hol titkon, hol egészen nyíltan szét ne fussanak', mint viharos szelek idején a zsindelytetőkre dobott tűz.

Most mintha más színezete volna a híreknek, megnőtt a jelentőségük, hogy] Pálkától hallottam őket. És egyszerre leomlottak köztünk a válaszfalak, egyforma sors várt ránk: a szolgaság nyűge, ha a fasizmus kerekedik felül, a szabad életé, ha a Herrenvolk alul marad.

Nem volt különösebb elképzelésem róla, mit jelent és mit hozhat számomra a „szabad élet“, ösztönösen csak azt éreztem, hogy koporsószöge a szegénységnek, szolgaságnak, nem lehetnek benne megalázónak és kiszolgáltatottak.

így elmondva milyen egyszerű és természetes, nem elérhetetlen ábránd, amif évszázadok óta kerget az ember, és ezrek', milliók életét áldozza érte. Vajon áldozat leszek-e én is ebben a meg nem szűnő, ádáz harcban, vagy megmaradok, szeren-12