A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-03 / 18. szám
s'2, oc/rzf/*g/ssge>f/eX’/í>/e 18 Film és életérzés Kinn csattog a tavasz, nyújtóznak, ropognak a fák, s benn pereg a film. Az idő délelőtt fél tíz. Film-előbemutató folyik fiatalok részére. A vetítővásznon tízpercenkint kinyílik az atomgomba, a magukat önkívületbe twistelő fiatalok apokalipszise mellé az alkotók Hirosima kificamodott karú-lábú paraboláját vetítik, s a tanuló, szeretkező, röhögő és sejtésektől kínzott fiatalok hét napja mellé felolvassák egy hirosimai szemtanú naplójából hét nap történetét. S a kavargásban egy fiatal csillagász szenved a legtöbbet, aki tud a végtelen csillag robbanásairól, s napról napra cipeli magával a föld lehetséges tragédiáját is. A fehér vászon mindent elbír, a pulóveres fiúk s csupahaj lányok szenvedélyes összeborulásait, s Hirosima borzalmait, a szerelmet, és a halált egyaránt. Nem tiltakozik sem az Igazság, sem a látszat, sem a valóság, sem a fikció ellen. Az ítélet a nézőtér dolga. Azé a nézőtéré, ahol most maguk a szereplők ülnek magasra húzott lábakkal, kettős puskacsövekként meredő gyönyörű térdekkel, karba tett kezekkel. A szereplők, s nemcsak képletesen, mert a film hőseivel korban megegyező nézők között valóban ott ülnek a film színészei is, akik maguk is főiskolások s nem hivatásos színészek, s a rendező is, aki a vetítés után hallani akarja a közönség véleményét. De a közönség csak a nyakát csavargatja és hallgat. S mikor megszólal, tiltakozik. A film fiataljainak életérzése ellen. A hősben nem ismernek magukra, számukra idegen a szereplők kínja. Ők nem azért táncolnak twistet, mert az atomhalál rettenete elől menekülnek, bennük egyszerűen a tavasz, az erő, a fiatalság robban ellenállhatatlan erővel. Kint pengve hullnak, csattannak az utca kövére a napsugarak. A moziterem félhomálya után nehezen szokja meg a szem az erős fényt. Hunyorogva megyek az utcán, s töprengek. A hallottak nem leptek meg, csak elgondolkoztattak. A filmmel valóban baj van. Nagyon is kilóg belőle a „lóláb“: a cél, nagyon is nyíltan támadja a közönyt ahhoz, hogy valóság-mű legyen belőle, a valóság erejével hasson, de legalább annyira baj van azokkal a fiatalokkal is, akiknek idegen a főhős életérzése a lehetséges világpusztulás előtt. A XIX. sz. végéig a tudományok csak a Földre'voltak érvényesek. Az első lépést a világűrbe Einstein tette meg, megfogalmazva a relativitás elméletét. Elméletben idegen égitestekről kezdte „figyelni“ a Földet, s megdöbbentő hipotézisei nyomán megszületett az az erő, amely képes a Földet elpusztítani: az atomenergia. A világűrből egyszerre láthatóvá vált az a „szilárd pont“, amelyen állva ki lehet fordítani sarkából a földet. A „pontot“ felfedező ember felelőssége mérhetetlenül megnőtt. Einstein egyszerre hívta fel a világ figyelmét az új erőre, és a felelősségre: „Ha az emberiség tovább akar élni s magasabb színvonalra akar jutni, a gondolkodás új típusára lesz szüksége.“ A gondolkodás új típusára, világfelelősségtudatra. Az emberi megismerésből következő felfedezéseink erejét pusztító hatalmán mérhetjük le a legjobban. A nyíltól a kardon, puskaporon, tankon, repülőn keresztül az ekrazitig valamennyi csak a Föld egy részét volt képes elpusztítani, az atom-, hidrogén- és kobaltbombák magát a Földet veszélyeztetik. S míg csak a Föld égy része volt veszélyeztetve, elképzelhető volt a kaland, a kockázat, az atoiirkorban elképzelhetetlen és megengedhetetlen, mert az lesz az ember utolsó kalandja. S ebbe a kalandba a világ-tudattal, világ-felelősséggel rendelkezők nem mennek bele. Az a Szilárd Leó, aki egykor legszenvedélyesebb szorgalmazója volt az atombomba megkonstruálásának, most az atomrobbantások legszenvedélyesebb ellenzője. S egy időben Oppenheimer, az „atombomba atyja“ is az „Amerika-ellenesek“ listáján volt, amiért felemelte szavát az atombombagyártás ellen. De a kínai dogmatikusok „jmpir-tigrisnek“ nevezik az atomfegyvert, tehát teljesen ártatlannak, s ez a felelőtlenség eredményében nagyon könnyen rokon lehet a tömegek közönyével. Süt a nap, zölden ragyog a fák alig serkenő haja, zúg a tavasz. A Nemzeti Színház előtt a szökőkút-medence peremén fiatalok ülnek. S a fiataloké az egész tér. Lobogtatja a szél az olasz köpenyeket, fésüli a lányok haját. S két oldalt az úton autók suhannak, s motorbiciklik repesztik a levegőt. Fiatalok vezetik, azok a fiatalok, akik a moziban a film ellen tiltakoztak, akiknek idegen volt az atom-halál lehetőségét tudó fiatal életérzése. S vajon mért nincs meg bennük ez az életérzés? Nem azért-e, mert a társadalomtudatunk megállt az autóknak, a robbanómotoroknak megfelelő fejlödésfoknál? A tudósok már régen kiléptek a geocentrizmusból, de a mi életérzésünket még a geocentrizraus tudományának ajándékai alakítják. Egyszerre érthetővé válik Dürrenmatt, aki a Fizikusokban „álljtl“ kiált a tudományoknak, mert minden lépésük világpusztulást jelenthet. Állj, hogy a tömegek is behozzák a lemaradást, elérjenek az autóktól tudatban és felelősségben is az atomreaktorokig. Mert a tudatunkat csak a valóság alakíthatja, s a valóság erejével ható jő filmek is persze. TÖZSÉR ÁRPÁD. Szirotyák Dezső rajza JEVTUSENKO: Nemzedékem színe-virága Nemzedékem színe-virága, virulj ki — ne fonnyadj hervatag! Szomorúan soha senki se lássa, hogy a balsorsnak t megadod magad. Sok a módja a harcnak, kapjál összefogódzva erőre. Neked,'a legderekabbnak — oda kell állnod előre! Dalolni, belenézni a napba, ha elér is a kín meg a baj... Éljen a bátrak haragja! Éljen az új diadal! Induljunk együtt támadásra, ne rám pazarold a dühöd. Nemzedékem színe-virága, hadd legyek én a te kürtösöd! Kürtöm megfújom rohamra, nem fújok én hamisan neked, ha a lélegzetem elakadna, fegyvert fogok akkor a kürt helyett. S ha csak keveset tehetek majd és a halál letarol, szigorú parazsával az ajkad égjen a homlokomon! Orbán Ottó fordítása 9
