A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-26 / 17. szám
A Korber család {evisovkáii mondott valamit, aminek a nyomán talán el lehetne Indulni. Azt mondta: „Elvtársak, én még soha életemben nem dolgoztam hat évig egy helyenl“ A levél Néhány idézet Korber Sándornénak a Héthez intézett leveléből: „Ml Itt élünk most Moravában, egy kis falucskában, ahol munka után más szó rakozás nemigen akad, mint amikor eljut hozzánk valami olvasni való... Az olvasás után a férjem legkedvesebb szórakozása a rejtvényfejtés, ha fáradtan hazatér a munkahelyéről ... És még valami, igen jól esik, ha véletlenül találunk egy-egy cikket Komáromról, az én öreg épülő-szópülő szülővárosomról, ahol a gyermekeimet neveltem és amire egy kicsit büszke is vagyok, hogy ott születtem...“ Ennek a levélnek a nyomán Indultunk el nyugat felé a Korber család után. Magyarok a faluban Dél-Morvaországot leginkább Közép-Szlovákiához hasonlítanám. Messzi távolba vesző, itt-ott alacsony dombokkal, kisebb erdőkkel, csenderesekkel és patakokkal szabdalt sík vidék. Jó minőségű köves útjain — ebben némileg különbözik Közép-Szlováklától — őzek, nyulak és szlnpompás tollú fácánkakasok futnak keresztül az autó előtt. A déli lankákon és domboldalakon példásan gondozott szőlők, gyümölcsösök. Mező-Indulás a munkába d eu iso b iá k gazdasági jellegű vidék, elszórtan látsz csak gyárkéményeket, amelyek telipipálják sűrű fekete füsttel és korommal a ragyogó áprilisi levegőt. Nem messze attól a helytől, ahol a néhány méter széles, sekély Jevisovka patak a tekintélyesebb Dyje folyóba szakad, fekszik JévisoVka. Amit a faluról tudok, Maly Miroslavtól, a helyi pártszervezet és a HNB titkárától, és későbbi beszélgetések nyomán Magától Korber Sándortól tudom. Jevisovkát tizenöt évvel ezelőtt még hor- Vát származású telepesek lakták, akiket Valamikor a XVII. században telepítettek erre a vidékre. Jobbára állattenyésztéssel és szőlőtermeléssel foglalkoztak. A második világháború alatt erősen szimpatizáltak a Harmadik Birodalommal, sok fiatal az SS alakulatokban is tevékenykedett. Ez irányú kapcsolataikat a háború után is megőrizték, ezért az államhatárok biztonsága érdekében, miután vagyonukért teljes mértékben kárpótolták, Észak-Morvaországba telepítették őket. Helyükre Bulgáriából, Jugoszláviából és Magyarországból hazatelepült szlovákok költöztek. A falu leginkább a Garam mente jómódú falvaira hasonlít. Nagy házak, széles udvarokkal és csűrökkel. A főutca kövezett, de a mellékutcákban traktorok kavarta mély sár és pocsolyák. Takarékos, minden koronát a fogához verő nép lakja ma a falut. Kuporgatásuknak határozott oka és célja van: legtöbbjüknek átmeneti állapot az ittartózkodás. Amikor elég pénzt takarítottak meg, igyekeznek Szlovákiába kerülni, mint ők mondják, haza. Bratislava és Trnava a két központ, ahol a legtöbben családi házat vagy szövetkezeti lakást vesznek. így a faluban meglehetősen bizonytalan dolog az állandóság fogalma, s a gyakori lakásváltoztatások, új arcok megjelenése és régi ismerősök hirtelen eltűnése jellemzi az életet. Azért az állami gazdaság nem szűkölködik munkaerőben, .az eltávozottak helyébe újak jönnek, a munka folyik, az élet megy tovább. Talán csak a házak sínylik meg az állandó változás állapotát, lakóik csak annyi melegséget visznek beléjük, amennyi az ottlakáshoz feltétlenül szükséges és gyakran nem érzik igazi családi otthonuknak, csak úgy kezelik, mint egy szállodát, amely fedelet ad ugyan, de nem az övék. Lehetőség és alkalom valahol Szlovákiában, egy „igazi“ családi otthon felé. S a jevisovkai föld mindezt lehetővé teszi azoknak, akik jövőjük érdekében tudnak helytállni és dolgozni érte. Korberék a templom mellett, a kettes számú házban laknak. Mentünk a sáros mellékutcán és figyeltük, hogy kisebbednek egyre a házszámok. Itt vagyunk. A kettes számú ház impozáns, hétablakos szürke épület, előtte két alacsony körtefa. Ablakain fehér csipkefüggönyök, öreg cseréptetején televíziós antenna. Megkopott küissejű, de kopottságában is tekintélyes ház. Gumicsizmás fekete fiatalember jön az utcán, őt kérdezzük: — Itt laknak Korberék? — A magyarok — mondja —, itt laknak. Be kell zörgetni az ajtón. Zörgetünk erősen, de senki sem jelentkezik. — Korber dolgozik — magyarázza a fiatalember —, a felesége meg talán bevásárolni ment. Bár lehet, hogy a lányánál van, bevásárolni is azzal jár, mert ő nem tud sem szlovákul, sem csehül. Csak magyarul bőszéi Meg kell őt várnunk. Nekídőltünk a körtefa törzsének, és vártuk Korbernét, aki a Korber István és Korber Nándor, a két legidtisebb fiű a hajógyárban maradt családján kívül alig tud valakivel szót váltani a faluban. Jött is nem sokára, kipirult arccal sietett, mert látta, hogy várjuk. Valóban bevásárolni volt, de a lánya nélkül — egyedül. Asszony a férfi oldalán A szavak bizony gyengének tűnnek, amikor röviden ismertetni kell két ember együttélésének a történetét. Korber Sándor Ifjúmunkás géplakatos 1935-ben nősült. A lány is szegény, a fiú is vagyontalan, két szegénység összetéve még jobban megnövekszik. És jönnek a gyerekek. A Pityu, a Nándi, Vali majd Erzsi, jön Márti, Edit és a legkisebb fiú, Sanyi. De közben Ínséges évek is jönnek, munkanélküli segély, csendőrütlegek és börtön. A család növekszik, mindig több kenyér és cipő kell, a kenyérkereső meg csak egy — a családfő. Az asszony gyenge egészségi állapota és a gyerekek miatt soha nem vállalhatott állást. Aztán 1949-ben jött a Morvaföld, néhány év múlva a komáromi hajógyár és most tavaly újra csak ide jöttek vissza. Bárki elismerheti, hogy nehéz és nyugtalan élet. S a mélye bizonyára teli van szenvedéllyel és megbántott indulattal. Nézzük hát a bllanctáját! Négy gyerek már saját életpárjával, önállóan éli az életet, három fiatalkorú még a szüleivel lakik. S a kenyérkereső megint csak egy —- a családfő. Megfogyott a család, két férfi-ember tagja maradt csupán, a legidősebb és a legfiatalabb. (Korber I. és Korber IV. Mindketten sportemberek, s a családon belül néha Így hívják tréfásan egymást.) Nyugtalan ember lehet ez a Korber Sándor valóban. Milyen kemény annak az aszszonynak a lelke, aki hűen kíséri rögös és hányódó életútján? Alacsony termetű, őszülő asszony Korberné, első látásra nehezen fedezed fel rajta a kemény évek és lelki megpróbáltatások nyomát. Csak mikor újságot vesz a kezébe, látod, hogy reszket a keze és szemüveg nélkül nem olvashat. Idegeit kezdte ki a nyugtalan évek könyörtelen vasfoga, meglazította, meggyengítette olyannyira, hogy ha beszél, néha elfúl a hangja, és indokolatlanul is szemébe szökik a könny. Elég egy távoli emlék, egy múltbeli sérelem felelevenítése, s már szeme sarkában fénylik a legtisztább és legemberibb nedv, a könny. (Folytatjuk) 7
