A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-12 / 2. szám
££■* A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből Olykor, leginkább ünnepi évfordulók alkalmával feltűnik lapjainkban egy-egy írás szomszédaink baráti magatartásáról a régmúlt századokban, vagy a miénkéről szomszédaink iránt. Néha csupán az ünneplés cikk első bekezdése fedezi fel mintegy a protokolláris közlés nyitányaként, mi volt egykor ezen a tájon. Évekkel ezelőtt még ez a cseppnyi emlékezés is gyanús volt, hátha a magyar fölényt \ érzékelteti ez Is? Pedig az ezer évnek _ van olyan harangja, melyet bátran meghúhatunk, annak szavára minden oldalról a barátság és testvériség kölcsönös jelei felelnek. Mennyi érdekfeszítő bizonyítékot tudunk a múltról, s mind olyat, mely kérlelhetetlenül átértékeli a bevett történelmi képet. Most egy (hatalmas, ezer oldalnál is nagyobb dokumentum-gyűjtemény, a régi nemzetiségi kérdésben jártas Kemény G. Gábornak s egy sereg munkatársának összeállítása, elbűvölő olvasókönyvvé fűzi össze kapcsolataink históriáját. A kötet címe félszegen hangzik: „A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből“, de alcíme: „Válogatás hét évszázad írásaiból“ már melegít. Igazán érdekfeszítő gyűjtemény. Hét évszázad, egy másik Magyarország képe, a kölcsönös segítség, sokszor az egyetértés és béke országáé, népek hazájáé amely haza királyok és főurak közben és ellen, keserves megpróbáltatások közepette, e széljárta helyen, olyan emlékezetessé vált. Szép emlékké az válik a nemzetek között, ami az egyes emberek között is: hogy azt cselekszik, amit elgondoltak. Ilyesmi nem megy harc nélkül. Kiderült, hogy a nép. dalkutatás s a históriás énekek szövegel is jeles útmutatók. Homályban rekedt krónikás lapok, elsikkadt oklevelek csodála-. tos őszinteségű epistolák, titkos üzenetek, egy anagrammába foglalt fontos feljegyzés, cifra vers s a városi tanács szűkszavú jegyzőkönyve, melyet még nem publikál-: tak, mind egy sorba rakva beszél Magyar-: ország egykori népeinek családi köréről. Egy ország támad -fel ebben az érzelmes okmánytárban, melyet érdemes körülsétálni. Kiderül, hogy minden másképpen volt, mint ahogy köztudomású. Például a hunyadiak Magyarországa szövetségben élt a csehekkel, magyarok és románok együtt harcolnak a török ellen, szlová-. kok és magyarok közösen hadakoztak az osztrákok ellen. Itt a kolozsmonostori egyezség szövege, a lázadó magyar és román parasztok politikai éleslátásának okmánya, Ludovit Kubám szlovák író a Bach-korszak tanulságokat suttogó évei-: ben írt regénye, visszavetítve gondolotait. Mátyás és a husziták éveire figyelmeztet, csehek, szlovákok, magyarok szövetségének fontosságára a németek ellen. A horvát és osztrák énekes népének dalol. Hm nyadi Jánosról, egy százéves méltatás elmondja a Hunyadiak élő emlékét a ro-. mán nép körében. Szerb népdal magya-. rázza Mátyás király vitéz katonájának barátkozását a szerbekkel, Jónás Záborsk^ szlovák író Dózsa-tragédiájából itt áll egy megdöbbentő részlet, utána sorban tar nulmány Dózsa alakjáról a szlovák iroda-, lomban. Ez az első fejezet tartalma, e lényegét nézve a legkisebbik fejezeté: van még hét fejezet ezenkívül, s mind háromszor-négyszer akkora az elsőnél. A mohácsi vésztől a felvilágosodásig vezető közös út éppúgy izgalmas, mint az előbbi. Szomszédaink mind tudták, tudta elsősorban a nép, hogy Moháccsal mily végzet csapott a hazára. Egykorú cseh és horvát költeményeket idéz a kötet, közli Palacky leírását a mohácsi csatáról. Itt tudjuk meg, hogyan él Dobó István és Zrínyi Miklós a horvát és szlovák históriás énekekben, s miként a szerbek közt, s az osztrák drámákban, s a szlovák Hviezdoslav magyar versében. Hogyan harcoltunk együtt... de nem folytathatom a sort, hasábokat írnék tele a felsorolással, míg elérkeznék a könyv végére, az utolsó közleményhez. Tudor Arghezi előszavához, melyet válogatott verseinek magyar fordítása elé írt két évvel ezelőtt. Mint egy nyitott bőségszarun át ömlenek az adatok, nevek, évek és fények Szent Istvántól egy élő román költő mai magyar megbecsüléséig. Milyenek voltak Erdély magyar fejedelmei, milyen volt Rákóczi és. a két kuruc felkelés korszaka szomszédainknál, mit jelentett a felvilágosodás magyaroknak és nem magyaroknak, mit hozott a reformkor, s mit hozott a forradalom és szabadságharc 1848—49- ben, s mi jött Bécs minden Jogot sárbatipró politikája után, mi volt a Habsbur-. gok félelmetes „divide et impera“ — politikája, sikeres bujtogatás a magyarok ellen szomszédaink értelmisége közt? Minderre felel ez a — Tankönyvkiadó megjelentette — gyűjtemény. Aztán jött egy félszázad 1867—1918 korszaka, amikor felbomlott a barátság. Szomszédaink még az egy hazában élve elfordultak tőlünk. De nem a magyar nép hibájából, az uralkodó réteg a vétkes ez-, ért. Ez a nagy antológia éppen azt bizonyltja, hogy kormányzat és nép nem mindig azonos. A magyar milliók töretlen nül tartották eredeti magatartásukat a velük együttélők iránt. Kár, hogy Kemény G. Gábor és társai annyi mindent kifelejtettek a fontos anyagból. Csupán pár példát említek; hiányzik Kniezsa István szláv-magyar öszszehasonlitó filológiájának eredménye, szó sem esik Hadrovícs László pompás felfedezéséről, a horvátra fordított ma: gyár Trója-regényről, nincs sornyi dokumentum a magyar jakobinusok gazdag anyagából, nincs szónyi említés a híres magyar-cseh református értelmiségi kap-, csőlátókról a XVIII-ik század végén. Hiányzik Wesselényi Miklós és Pulszky Ferenc, Jász! Oszkár és Szakfű Gyula, és Károlyi Mihály teljes egészében. Kimaradt Eckhardt Sándor gondolata, a közép: európai összehasonlító irodalomtörténet. Hiányzanak a szenzációs okmányok a kát világháború közti korszakból, csonkán sze: repel a csehszlovákiai Sarló-mozgalom, teljesen kifelejtették a prágai magyar diákok Petőfi és Táncsics nevéhez fűződő megmozdulásait, a pesti Apolló folyó: iratot és programját, az erdélyi moz: galmakat. Nem lehet ilyen gyűjtemény: ben csupán lapalji jegyzet-sor Győry Dezső sajátos lírája, mely önmagában a népi kapcsolatok egyik 'egérdekesebb megnyilvánulása. S hosszan sorolható a hiánysor. Mindez pótolható, ha a kis példányszámban s drágán kiadott könyvet új, átdolgozott és kiegészített kiadásban, s olcsón juttatja el. a kiadó az ország kezébe. S főleg és elsősorban ha módot talál ,rá, hogy közös kiadásban jelentesse meg a könyvet szomszédainkkal. 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. ALBERTO MORAVIA: Amikor Giovanni délután ötkor belépett a félhomályos lakásba, elfogta a magányosság érzése. Nem gyújtott lámpát. Az előszobában levette esőkabátját, aztán bement a dolgozószobába. Ügy ült le az ajtó melletti székre, keresztbe vetett lábbal, karba tett kézzel, szemét a sötétbe meresztve, mint egy félénk látogató. Az egyedüllét nyomasztó érzésébe most valami homályos csodálkozás vegyült. Egész nap egyedül volt és észre sem vette. Csak most tudatosodott benne, hirtelen döbbent rá, mint az alvajáró, aki a tető párkányán botorkálva hirtelen felébred és észreveszi, hogy a mélység szélén lebeg. Gondolataival akarta eloszlatni egyedüllétét és ezért elemezni kezdte a magány érzését. Ez tulajdonképpen vakrémület, magyarázta magának, amely abból az érzésből születik, hogy az ember úgy érzi, hiányzik valamije, amputálták, nem teljes értékű émber, s társat keres, hogy kiegészüljön. Végül is ez a félelem fizikai érzés, mint a szomjúság vagy az éhség. S mint ahogy a szomjúságot és az éhséget is csak fizikai dolgokkal, úgy a magányt is csak egy másik személy jelenlétével lehet csillapítani. Előfordult már, hogy egyedül volt a lakásban; hiszen nem régen jött Rómába és jóformán még senkit sem ismert. De akkor más volt a helyzet: egy vagy két óra múlva, este, de legalább másnap reggel találkozott valakivel. Most azonban nem fog látni senkit, se szombaton se vasárnap, de valószínűleg hétfőn sem. Talán azért rémült meg ennyire, mert rádöbbent a hosszú magányos órák sivárságára. Mégis, tennie kellene valamit, hogy eloszlassa félelmét. Végül nem talált jobb megoldást, mint hogy felhív valakit telefonon. Még mindig sötétben, tapogatózva, átment a másik szobába, ahol a készülék állt. Ez kisebb szoba volt, az ágy az ablakkal szemben állt. Az ablakból a szemben levő ház tetején fénylő hatalmas neon-reklámot lehetett látni. A reklám óriás betűi vörös-zöld, lila és sárga színben égtek. Mindennap ebben az órában kezdett világítani és éjfélig működött. Giovanni az ágyából csak egyetlen óriást L-betűt látott, amelyről már tudta, hogy a „cipőüzlet“ szónak a hetedik betűje. Mikor belépett a szobába, egy pillanatig megdöbbénve állt, bár megszokta már a látványt. A reklám remegő zöld fénye úgy lebegett a fehér falak közt, mint egy átlátszó szárnyú hatalmas pillangó. Giovanni hanyattdőlt az ágyon, leemelte az asztalkáról a telefont, mellére helyezte és a fejét éppen csak felemelve gondosan tárcsázott egy számot. Az első és egyetlen szám, amely eszébe jutott, olyan valakié volt, akinek, tudta nagyon‘ jól, nem kellett volna telefonálnia. Csinos lány az illető, akit olyan ésszel áldott meg az ég, hogy hamarabb látta meg az emberek hibáit, mint erényeit, akinek a szerelem harc volt, melyben mindkét fél arra törekszik, hogy ott üssön sebet a másikon, ahol a legfájdalmasabb, Giovanni udvarolt neki, de amikor a lány 'minden magyarázat nélkül megszakította vele a kapcsolatot, megesküdött, hogy sohasem fogja látni többé. S most mégis éppen őhozzá fordult, hogy eloszlassa magányát. A lány az első csengetésre felvette a kagylót, mintha várta volna a hívást. Mély, nyugodt hangon kérdezte: — Ki beszél? n
