A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-01-12 / 2. szám

KERESZTREJTVÉNY Pausztovszkij „Nagy várakozások kora“ című regényéből idézünk a vízszintes 1, tovább folytatólagosan a függőleges 25., 21., 23. és 18. számú sorokban. VÍZSZINTES: 16. Idegen női név. 17. Az amerikai Nagy-Tavak egyike. 19. Ékezettel baráti nép. 20. LSI. 22. Massza. 24. Fordítva: idegen férfinév. 25. Arab sapka. 26. Becézett női név. 28. Folyő a Dunántúlon. 29. VLI. 31. Gyul­ladás. 32. Ember része. 33. Nem hátra. 34. Textilanyag. 36. Buzdí­tószó. 37. Fogság. 38. CDÉ. 40. Iram. 41. Viktor Elemér. 43. For­dítva: a ház része. 44. Betű­pótlás még él. 45. A függ. 35. betűi felcserélve. 46. Tamás Dé­nes. 47. Becézett női név. 49. Csillagkép. 51. Szlovák személyes névmás (nőnem.). 52. Dallam franciául. 53. Férfinév. 54. Perűi város. 55. A mellék felsőfokának jele. 56. Véredénye. 57. Ide-oda billen. 58. Régi súlymérték. 59. KYA. 60. Volt sakk-világbajnok. 62. A dohányos teszi. 64. Nemzet­közi segélykérő jel. 65. Év Pá­rizsban. 66. Mérges óriáskígyó. 67 Drágakő. 68. Férfinév. 70. Fő­­léje. 71. Csípős gyökér. 73. Köp ikerszava. 74. A gyomnövények megmaradó száraz szára (névelő­vel). 75. Nem valódi. 77. Pirított, vajas kenyérszeletkék (ang. — ék. felesleg.). 78. Régebbi iskolatí­pus. 79. Francia névelő. 80. Csekk közepe. 82. NNT. 83. Fölé ellentéte. 85. Fordítva: .helyhatá­rozószó. 86. Folyó Szlovákiában (magyar nevén). 87. Zamat (—’). 89. Durva. 91. Hajviselet. 93. Anyós. 94. Román pénzegység. 98. Egzotikus növény. FÜGGŐLEGES: 1. E napon. 2. jó modor. 3. Zörej. 4. DNI. 5. Er­na Anna. 6. Kongó része. 7. Jelt ad. 8. Számjegy. 9. Zéró betűi. 10. IIG. 11. Fontos ásvány. 12. Európai nép. 13 ... humana, emberi hang. 14. Felvesz (—’). 15. Léggömb. 26. Eltesz. 27. Jegyes. 29. Mezőgazdasági munkát végez. 30. Mindig németül. 33. EÁL. 35. A máj váladéka. 38. Vám szlová­kul. 39. Női név. 42. Üdülőhely a francia Alpokban; itt írták alá a francia-algériai fegyverszüneti egyezményt. 46. A legmagasabb féxfihang. 48. Hivatal Bécsben. 50. Tenger angolul. 52. Művészet latinul. 53. Lopia figyel. 59. Pénz­egység. 60. Tartó. 61. Mocsaras vidék. 63. Formák. 66. Pálca. 69. Verik közepe. 72. Ág németül. 74. Női hangnem. 76. Letesz. 79. Sze­mével észlelő. 81. Huncut. 83. A. Y. 84. Gabonanemű. 86. Hangta­lan vonalaz. 88. Mamba része. 89. NJÉ. 90. Fordítva: Jövőbe látó. 92. OAA. 94. Folyadék. 95. Éke­zettel: favágó szerszám. 96. Ró­bert Nándor. 97. Hangtalan atom. Az előző rejtvény helyes meg­fejtése: Az eszmény az, amit el akarunk érni, amit magunkévá akarunk tenni, ugyanakkor tud­juk, hogy rendkívül becses és nehezen elérhető valami. S/S/S///SS/S/SS/SS7SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSS/SS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSS/S/SSSSSSSSSSS/SSSfSSSSSSS//SS/S/SSSSSS//S/SSSSSSSSS/S///SSSSSSSSSSSSSSSSS/S/SfSS/SSSS///SSl Giovanni megmondta és erőltetett fesz­telenséggel tette hozzá: — Mi szépet csinálsz? — Semmit. És te? — Szintén semmit. Giovanni óvatosan válaszolt, mert tud­ta, hogy a lány minden alkalmat megra­gad, hogy gondolkozhasson. S lám, pilla­natnyi szünet után meg is szólalt: — Igen ám, de az én semmittevésem és a tied között nagy különbség van. — Micsoda különbség? — Én szándékosan nem csinálok sem­mit. Nincs kedvem semmihez. Semmitte­vésem éppen kedvem szerint való és ren­geteg mindennel van tele. A tied azonban üres. akaratod ellen van és elkeserít. „Micsoda hárpia!“ — gondolta Giovan­ni. de akaratlanul is bámulta a lány fé­lelmetes eszét. Ugyanakkor meg is sér­tődött. Kényszeredetten kérdezte: — Honnan veszed, hogy így van? — Ö, igen egyszerű. A hanqodból. Kü­lönösen. ha összehasonlítom az enyémmel. Mindketten uqyanzt a szót ejtettük ki: semmit. De nagyon Is különbözőképpen hangzott. Én, hogy úgy mondjam, egész valómmal mondtam. Te összeszorított to­rokkal. Az én hangom mély, zengő, nyu­godt és nyílt volt, a tied fojtott, vékony, reszkető és szorongó. Nem így van? Így volt. Míg Giovanni hallgatta a lel­kiállapotát ecsetelő szemtelen hangot, fii­ból és még nyomasztóbban fogta el a ma­­gányossáq érzése. Ellenkezni próbált. — Honan gondolod mindezeketTe soha nem tévedhetsz? — Mindenekelőtt igen érzékeny fülem árulta el. A hangod világosan mutatja helyzetedet. — Éspedig? — Egyedül értél haza, féltél az egye­dülléttől. Sem ma, sem holnap nem ta­lálkozol senkivel, de még holnapután sem. Rémület lett úrrá rajtad és lázasan keres­tél valakit, akit felhívhatnál. Végül mivel nem találtál jobbat, elhatároztad, hogy felhívsz. Telefonáljunk Alice-nak, gondol­tad, igaz ugyan, hogy egy boszorkány, de jobb a semminél. Nem így van? Megpróbálta tréfával elütni: — Az egyetlen igazság az egészből, hogy boszorkány vagy. Igazi, hamisítatlan boszorkány. — Nem. Nem ez az igaz, hanem a többi. Giovanni arra gondolt, hogy most kell ütnie a vasat. — Tudod, mire gondoltam? — Nos? — Te sem szenvedsz kevésbé a ma­gánytól, mint én. Véletlenül ugyanabban a helyzetben vagyunk te is, én is egyedül. És a te semmitttevésed nagyonis hason­lít az enyémhez. — Miből gondolod? — Hát ha másból nem, abból, hogy olyan gyorsan felvetted a kagylót. Ezért azt ajánlom, menjünk el együtt és be­szélgessünk az egyedüllétről, mondjuk egy vendéglőben. A lány gonosz nevetéssel válaszolt: — Látod, hogy tévedsz? Te mindig mel­léfogsz. Nem érzem magam egyedül, és nem is vagyok egyedül. Tudod, hány em­ber van itt körülöttem, akik figyelmesen hallgatják érdekes telefonodatI Giovanni elvörösödött. — Nem vagy egyedül? — Egy szóval sem mondtam, hogy egyedül vagyok. Azt mondtam, nem csi­nálok semmit és ez az igazság. A semmit­tevés társaságban is elképzelhető. Giovanni lassan letette a kagylót. Aztán egy kis ideig még hanyatt fekve, mellén a telefonnal bámulta a reklám fényes L-betűfét, amely most lila ametiszt fénnyel borította be a szobát. De íme, a lila máris pirosra váltott és a szoba pa­rányi lángvörös pokollá változott. Giovan­ni visszatette a készüléket az asztalra, felállt az ágyról és kiment a szobából. Ügy érezte, megőrül, s n fény lázas re­megése összhangban van a gondolataival, amelyek úgy repkedtek a fejében, mint egy fogoly pillangó szárnyal. Tapogatóz­va ment vissza a dolgozószobába és me­gint leült az ajtó melletti székre. Abban a pillanatban megszólalt a telefon. Visz­­szasietett a hálószobába, amely most sár­ga fényben arany barlanghoz hcponlított. Végigdőlt az ágyon és felkapta a kagy­lót. Női hang volt: — Én vagyok. Carla. Elfelejtette, hogy vagy egy órája kellett volna találkoz­nunk? Mi történt magával? Már régóta várok. Telefonáltam is, de előbb nem vet­te fel senki, azután pedig mással beszélt. Azt hiszem, maga mindent elfelejt. Fel kellene írnia a randevút stb., stb. Giovanni meglepődve hallgatta a szó­áradatot. Végül megkérdezte, hol várja a lány, megígérte, hogy a lehető leggyor­sabban- megy és letette a kagylót. A kö­vetkező pillanatban fel is kapta, mert új­ból csengett. Férfihang jelenkezett. egyik egyetemi kollégája, Mario. — A holnapi kirándulás rendben van, amint megbeszéltük. Mindössze annyi a változás, hogy két kocsin megyünk, így te egyedül maradhatsz Giuliával, ahogy óhajtottad. Én Fulvia és Renzo társaságá­ban a másik kocsin megyek. Ezt hamar elintézték. Giovanni letette a kagylót, leült az ágy szélére, lábait lóbálva. A reklám közben zöld fénnyel égett. Arra gondolt, milyen egyedül, mi­lyen kétségbeejtően egyedül érezte ma­gát, a valóságban pedig délután kellemes­nek ígérkező randevúja van, másnap ki­rándulni megy egy vtdám társasággal. Hogyan felejthette el? Egy pillanatra fel­ötlött benne, hogy újból fel kellene hívnia Alice-t és be kellene bizonyítania, téve­dett, nincs egyedül. Sőt! De aztán elejtet­te a dolgot. Végül is Alice-nak igaza volt! — gondolta. Mert nem az a magá­nyos ember, aki ténylegesen eqyedül van, hanem aki eqyedül érzi magát Fordította: Draskovits Emma 15

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents