A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-12 / 2. szám
Pék László, a klub vezetője a könyvtár látoga■ Nagy népszerűségnek örvend az asztalitenisz tél között „FÓRUM SZŐGYÉNIENSE“ Honnan veszi az egyik tá] vagy falu a mókázó kedvet, a daloló, mesélő fantáziát, s miért mogorva, fanyar, nehezen szóló a másik falu népe? Szőgyén esetében kézenfekvő lenne a válasz: ahol van mit aprítani a tejbe, ott Jobban rájár az emberek szája a tréfára, nótára: gazdagabb a szellemi élet. A szőgyénlek ugyanis nem élnek roszszul. A négyezer lakosból 770 a szövetkezetben dolgozik (a csoport birtoka csak 3600 ha), a többi a közeli hidegvölgyi, klsmuzslal’ és Ivánhalmi állami gazdaságokban, s a cseh Iparvidékeken keresi a kenyerét, s hogy nemcsak a kenyerét, arról egyetlen vasárnap délután meggyőz bennünket a szőgyéni Fő utca, vagy mondjuk egy teadélután a szövetkezeti klubban, ahol felvonul a falu fiatalsága, s micsoda ruhákban! A szövetkezetben huszonkilenc korona ötven fillért terveztek ebben az évben egy munkaegységre, de sajnos, csak terveztek, mert a közmondás végrehajtó szerve másképp végzett. De a huszonhárom korona Így Is meglesz. Szógyénben hát magyarázhatná az élőnk közösségi és kulturális életet a viszonylagos jómód, de csak magyarázhatná, mert nem magyarázza.' Darvas József Szakadékjában, olvastam, de magam Is tapasztaltam a falumban, hogy a volt szegény rétegek szórakozásban, mulatósban, mesélő kedvben mindig áradóbbak, gátlástalanabbak és termékenyebbek voltak, mint a nagygazda családok. A 30— 60 hektárosok nemrég még abból is rangkérdést csináltak, hogy ki tud több nótát. Emlékszem lagzikra, „kendőkre“ (eljegyzés), ahol a levegő szinte szikrázott az indulatoktól, a feszültségtől; arc feszült arcnak, szem szemnek, magasba lökött ujj adta a takust: kivörösödött emberek daloltak mindenre elszántan, „csakazértls", hogy a következő pillanatban hatalmas pofonban csattanjon ki a levegőben felgyűlt elektromosság. Teremhetett-e az Ilyen bika-hangulat ötletet, lebegő népdalt? Okvetlen. De sokkal termékenyebb ott a lélek, ahol felelőtlen, szinte öncélú a tréfa, szárnyaló a jókedv, s nem feszélyez a vagyon vagy a rang. Ott, ahol az emberek nem zsebreraknl, csak ugratni akarják a egymást, ahol egyik a másikat nem elpusztítani, hanem csak vele együtt derülni akar. Ilyen termő közösségnek sejtettem ki a múlt Szőgyénjét abból a fél füllel elkapott harsány, csipkelődő párbeszédből, amelyet a falu „politikus csizmadiája“ és a Csemadok elnöke folytatott ottlétemkor sör mellett a kocsmában. S ezt hallottam ki az autóbuszra várakozó nénikék tereferéjéből, sőt azokból a szót szóra adó csatakiáltásokból is, amelyekkel a Dobra-patak medrében kergették egymást a gyerekek. S emberek jöttek, akik ennek a kicsattanó életkedvnek, s áradó temperamentumnak medret, s új kiteljesedési lehetőségeket adtak, s számos kipróbált és elhagyott forma után megszületett a szövetkezeti klub. Ennek a szövetkezeti klubnak egy esztendejével kívánunk most foglalkozni, okulásul és tapasztalásul másoknak. 1962. március 1-én avatták. A formátlan épület azelőtt magtár volt, s százharmincezer koronájába került a szövetkezetnek, míg a rideg-hideg termekből meghitt szobák, kulturált környezet lett. A klubot Pék László vezeti, egy mackótermetü, darabos, de meglepően mozgékony, aranykedőlyű ember, a klub gondolatának néhai szorgalmazója, s most a benne zajló élet motorja. De nem is annyira motorja, mint Inkább kovásza. Mert létezett itt szellemi-kulturális élet már a szövetkezeti klub előtt is, de kis közösségekre, csoportokra daraboltan. Ahány, tömegszervezet, annyi „kultúr-porta“ volt, s a vezetők körömszakadtáig harcoltak az emberekért, holott valamennyien ugyanazt csinálták. Ezeket az erőket egyesítette, illetve kívánja egyesíteni a szövetkezeti klub, s ilyenféleképpen kovász Pék László a klub vezetője. Mert Szőgyénben van kezdeményezés, „áramlik a mély“, csak irányt kell szabni, formát kell adni az erőknek. Csemadok-szervezetelnk munkája nagyrészt abban merül ki, hogy a műkedvelő színjátszást szervezik. A klub a múlt évben csak két színdarabbal lépett fel (márciusban a Huszárvágás-sal, s december végén a Bolondórával) s egy esztrádműsorral, amely öt kisebb jelenetből, népi táncokból, társasági táncokból, szavalatokból, énekszóikból és kettősökből állott. A színjátszáson kívül hát a klubban énekelnek, táncolnak és szavalnak Is. De ezzel tevékenységüknek még mindig csak a kisebb részét jeleztük. Lássuk hát nagyobb részét 1§. Van pl. nagyszerű foto-szakkörük, szlovák és orosz nyelvtanfolyamuk, a múlt évben lezárták a népi akadémiák első évfolyamát, s 64-ben kezdik a másodikat, a múlt év folyamán többször voltak tanulmányi kiránduláson Magyarországon, s emlékezetes marad számukra a zsellzl Állami Gazdaságban tett közös látogatás is. Ezenkívül nyolcvankét asszony vett részt a klub szabó varró tanfolyamán; a nagysikerű tánctanfolyamot az újváriak híres szólótáncosa, Ponesz János és Bállá György vezették, és sokéig fogják még emlegetni a tavalyi arató ünnepséget is, ahol a nézők színes kultúrműsort kaptak, a legjobb traktorosok és kombájnvezetők pedig tízezer korona jutalmon osztoztak. Mozgalmas a klub belső élete is. Háromszor hetente ún. klubnapot tartanak. Akkor van nyitva a könyvtár Is, amelynek 270 állandó olvasója és 2825 kötete van. A múlt év során 4000 kölcsönzés történt. Rendszerint akkor folynak e próbák Is. Ottjártunkkor éppen Frunyó Erzsébet pionlrvezető kis „védencei“ ropták a táncot, az esti csehszlovák—szovjet barátsági ünnepélyre készülve, s egy másik teremben a „Bolondóra“ próbál folytak. — Minden második szombaton van teadélutén, amelyen a klub öttagú tánczenekara játszik Klanlcska J. vezetésével. S a klubban folynak asztalitenisz-bajnokságok Kovác* Erzsébet a tfiackfir munkájáról beszél
