A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-03-15 / 11. szám
Monnszlói M. Dezső versei JÓKAI MÓR PESSZIMISTA LITÁNIA Hindu mesék fehér nőstény elefántja, ez az első lepel, hulljon le Rólad! Fáklyafényes inka templomok áldozati szüze, ez a másik lepel, hulljon le Rólad! Vizilóbőr bundád sikamlós simasága a harmadik lepel, hulljon le Rólad! Szűk medencéd gyümölcsöt érlelő sikolya a negyedik lepel, hulljon le Rólad! Rám villanó zöld villámok olcsó üvege az ötödik lepel, hulljon le Rólad! Őszibarack mosolyod megfagyott leve > a hatodik lepel hulljon le Rólad! Absztrakt keretben Gréco szőke ecsetje a hetedik lepled is hulljon le Rólad! Most látlak ott ülsz a hazugság púderpamacsában vedlett kígyóként meztelenül! HAMIS DELIRIUM Azt hittem hogy majd hű maradsz, szemed zöld gyepén villan a tavasz, azt hittem jó lesz, csudajó veled, bugylibicskák nyelébe vésem a neved. Azt hittem te maradsz az örök talány, álmomba szikrázó bőröd humuszán a gyötrelem rózsái nőnek lángpirosan, s nincs harmat, hogy színük szomjoltóvá mossam. De hűtlenebb lettél mint absziiltivóhoz a deliriumban feltűnő egér, aki a kilocsant pohár fenekéről bárhogyis kergetik vissza-visszatér. MEGCSALTALAK... Megcsaltalak. — Balga frázis! Két ember mindig megcsalja egymást. Miféle tükörbe pillanthat a másik mikor fogadkozóan mondja: meglásd, ez így lesz, hallod, te meg én —, miközben magát sem érti meg szegény, az ismeretlenség csapdája körötte ásít. Megcsaltál! — Balga frázis! Két ember mindig megcsalja egymást. Egy perchez fűződő ígéret fűződhet a perchez, melytől örökre elvált? S ki adhatja oda önmagát egészen? Hiszen a magad formálta szobron is merészen a múlás démona fúr és kalapál. Orosz kanonizáció Nagy Péter cár idejében történt, hogy az ocsakojji kalugyer kolostor annyira roskatag állapotba került már, hogy a tatarozgatás helyett tanácsosabb volt újat építeni. A régit a cár rendeletére lebontották, mikor már az új lakható állapotban volt. A hajdani orosz módra épült nagy zárdának tömérdek apróbb-nagyobb tornya volt, megjelelő nagyságú harangokkal ellátva: csupán egy szögletbe épített toronynak nem volt harangja, sőt ajtók és ablakok is úgy be voltak rajta falazva, hogy a belsejébe is csak faltöréssel lehetett bejutni Mikor ezt a tornyot is elkezdték lebontani, a sok szúette korhadt gerendát lehányva a tetejéről, egy boltozatra akadtak, s amint azt feltörték, találtak alatta egy fülkét. Abban a szűk odúban volt egy emberi csontváz, aminek még akkor Is a derekán volt a szeges cingulus, és homlokát körülfogta egy vaskorona, melynek hegyes tövisei a csontba behatoltak. Kezében egy hosszú olvasót tartott. A homlokán levő vaskoronára aranybetűkkel volt felírva a neve „Nikeforosz“. — Mártír! Ereklye! — kiáltanak a felfedezők, s vitték a cárnak a nevezetes kincs hírét. Az meg kapott rajta: az orosz egyedül idvezítő egyház kebelében a főpásztor egyedül a cár maga, és így az ő jogai közé tartozik a kanonizálás is. Péter cár a feltalált Nikeforosz vértanú szentté tételének egészen megadta az ünnepélyes pompát. A csontereklyéket a hozzájuk tartozó vasakkal együtt egy üvegkoporsóba tették, s ünnepélyes processzióval hordozták városról városra, utoljára visszavitték az új kolostorba, ott az oltár melletti kriptában elhelyezték, s pompás márványemlékre írták fel a nevét, s hogy a kanonizáció aktusa annál emlékezetesebb legyen, Péter cár száz vllnal deákot, akik ott tilos társulatokban részvétellel vádoltattak, kényszerltett a Nlkejorosz tiszteletére emelt ij kolostorba nikeforista-barátokká átalakulni. S nagy öröm volt általában az egész biradaiombah, hogy íme, egy orosz szenttel megint több van. A régi kolostort aztán csak bontották alább. Egyszer végre a fundamentomára kerültek az említett harangtalan toronynak, s ott találtak egy kis rézládát, melyet ismét nagy ünnepélyességgel felnyitva meglelték benne Nlkejorosz atyának a történetét, ami pergamenre írva sok száz év előtt eltétetett s alá volt írva az akkori rendfönök és valamennyi zárdatag által. No, szép dolgok sültek ki abból a protokollumböl Nikeforosz atyára. 0 bizony olyan szent volt, aki nagyon szerette a szép asszonyokat; ami hát még nem volna olyan nagy hiba, hogy azért az embert mindjárt befalazzák, hanem még azt ts tette, hogy azokat a szép sszonyokat, akiket elcsábított, nehogy elárulják, elküldte a másvilágra, ami már éppen nem volt tőle keresztényi cselekedet. E botrányos életért és sokszoros gyilkosságaiért végre a szentszék elé állítatott, s ott azon büntetés lett rá kimondva, hogy állása magasságához és bűne nagyságához képest egy külön az 0 számára épített toronyban, szeges vaskoronával megszorított fejjel befalaztassék. Ez a felfedezés természetesen egész más színben tünteté jel Nikeforoszt, akt elég indtszkrétus volt, még csontvázkorában is így feltréfálni a cárt és a püspöki kart. De nem is maradt neki Nagy Péter adósa. Már más országban elhallgattak volna az ilyen botránnyal, s a szentet hagyták volna szentnek, hanem Oroszországban még a csontváznak is meg kell bűnhődni azért, amit holt ember korában vétett. A cár egy újabb ukázt bocsátott ki, melyben elrendelő, hogy Nikeforosz nem lesz többé szent, hanem kidobatík a kolostor kriptájából, csontja elásatlk a vesztőhely alá, neve kitöröltetik a kalendáriumból, és Ig^akartatik a sírkőből. Azt a száz deákot pedig, akikből nikeforosz-barátokát csinált, bedugta a zöld monduros gránátosok ezredébe katonának. Ilyen igazságszerető tudott lenni a nagy cár. 11
