A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-03-08 / 10. szám

könnyen rajtakapni. Jogi szempontból minden rendben van. És mindenki azt hiszi, hogy az üzemnek szüksége van rá. De majd szemügyre vesszük. Nagyon fontos neked Gazda?

— Az igazság fontos.

A férfi kissé elmosolyodott.

— Az igazság általában ugye? Egyszerre fontos az Igazság. Semmi más, csak az igazság. Pontosan így van? Nem, azt hiszem, nincs így. Nincs egészen így. Miért érdekel az igazság csak akkor, ha téged ért igazságtalanság? Ugyanilyen fontos lenne számodra Gazda, ha az egész dolog mondjuk valamelyik ismerősöddel történik? Nem keresnéd mindkét félnél a hibát? Ha mindenki törődne az igazsággal, akkor egyáltalán nem történne igazságtalanság. De az emberek érzéketlenek az igazság iránt mindaddig, amig valami személyesen nem érinti őket. Azt hiszik, az igazság keresése illetékes szervek dolga. .Valahol majd rendbe hoznak mindent. Jővátesznek mindent. Fordulj a fölöttes szervekhez. Minden szamársággal a fölöttes szervekhez fordulnak. De mi az a fölöttes szerv? Ugyancsak emberek. Van nálunk egy elvtárs, aki tüdőrákban szenved. Tud róla. Az ilyen eseteket, mint a tied, jelentéktelen apróságnak tekinti. Minden apróság ahhoz képest, hogy a napjai meg vannak számlálva. Pedig becsületes, érdemes

, elvtárs. így van ez:

Felsőhajtott, aztán hozzátette:

— Minden ember legyen az igazságszolgáltatás szerve. — Szélesen gesztikulált, kissé olyan volt, mint színész a színpadon. Hirtelen elnevette magát, olyan volt, mint-i ha lelépne a színpadról önmagához.

— Nagy beszéd volt, mi? 1- — Igen. Szinte meggyőzött.

— Egyszer feltételnül így lesz. Minden 1 embernek szívén kell viselnie az igazság

dolgát. Eltakarítani minden szennyet. Minden apró szenny engem érint, engem szennyez be, a szocialista embert. Egyszer így lesz.

— Talán, — mondta Marina. — De nekem nincs annyi időm, hogy megvárjam a jövőt. Mit tegyek addig? Mit tegyek hol.nap?

— Igazad van.

— Nem mehetek vissza a gyárba. Víf vagyok. Beszéltem Buranovsk? elvtárssal. Együtt ültünk a víz partján. Tessék tudoimásu! venni, hogy nem rúgtatok ki,

Egy idő eltelik.

. 1— Addig rágjam a körmeimet?

A férfi felállt, kezét nyújtotta Maríná'nak, felsegítette. Vigyázott, hogy kelleténél tovább ne fogja a karját.

— Micsoda problémák, — mondta. —■ jNyár van, te meg fiatal vagy. Menj sza! badságra.

— Jó volna, — mondta Marina, — Dq inálam alma a dohány.

< ,— Az mi? nM

'' !— Nincs egy büdös vasam,

' — Az ördög vigye a fiatalságot. Állandóan szemünkre vetik, hogy nem értjük meg. Hogy értsük meg, ha azt sem értjük, mit mondanak. Mennyi kell?

— Semennyi. Megvágom a sógoromat.

Ä töltésen elindultak a város felé. Buranovsky hosszúkat lépett, sebesen járt, Kezét összekulcsolta háta mögött, feje előre hajolt.

— Mégis jó, ha az embernek sógora van, — mondta Marina.

— Miféle sógora? — Buranovsky nyilván már nem is gondolt rá.

— Hát sógora. Mihez kezdtem volna nélküle? Nem találkoztam volna magával.

— Hát igen, — mondta a férfi. — Rendes elvtárs. Tanul. Nem akar elmaradni.

Marina mondani akart valamit, de inkább lenyelte. Megkérdezte:

— Mit tesznek azok, akiknek nincs sógoruk?

Buranovsky elmosolyodott.

—• Mindenkinek van valamiféle sógora, Senki sincs egészen egyedül,

— Sógorok tekintetében.

— Egyáltalán. A magány kitalált rém. Kísértet, amelytől már a gyerekek se félnek. A magány elavult.

— Minden, ami nem illik a nótánkba, egyszerűen elavult, a múlt csökevénye. A múlt nem védekezhetik. Ráfoghatunk mindent, amit csak akarunk,

Buranovskjr tanítósan felemelte mutatőújját. Megint mintha színész lenne a pódiumon.

— Természetesen. Minden, ami akadályozza menetelésünket a jövőbe, csak ártalmas dolog. Vasbéklyő. Jó acélból való fűrészt kell fogni, átvágni a láncot. Sikerül. Értek hozzá, valatqikor lakatos voltam. Egy ideig eltart, éS nem is könnyű dolog. De mi könnyű az életben?

A téren elbúcsúztak. Buranovsky még azt mondta:

— Gyere el egyszer, ha semmid sem fáj. Gyere el akkor is, ha nem lesz ránk szükséged. Leülünk majd a folyó partján. Megpróbáljuk megoldani a magány problémáját.

— K<jszönöm, — mondta Marina, i—< Lehet, hogy elmegyek.

8

Jónapot köszöntek, mint máskor. De azt értették rajta: milyen szép élnil Milyen

szép. az élet! Minden messze elmaradt, gondok, sírás és szenvedés, minden meszsze elmaradt, hetedhét országon túl, Rossz emlék, sejtelem, semmi se volt: csak dús színek, zöld, ezüst kék. Kék volt az ég; ezüstszlnűek a mészkősziklák; ezüstös a hullámok taraja; ezüst a levegő; zöld az egész világ, erdők és rétek, és átlátszón zöld a folyó. Nadjával ültek a zöld és ezüst folyó partján, lábuk bokáig ért a vízben. Reggeli hideg volt a víz. Dél felé járt az idő, vasárnap. A szűk völgybe tömegével özönlöttek az emberek. Csupa fiatal. Motorok és autók zakatoltak a keskeny útona mészkősziklák visszhangosan verték viszsza a zajt. A vendéglátóipari vállalat alkalmazottai sátrakat vertek fel. A kis réten zászlókat tűztek ki. A zászlók alatt fiatal napbarnította testű sportolók sorakoztak. A délelőtti szél könnyedén felkapta a muzsikát és magával vitte valahová a Szarvasugráson túlra. Mindez mögöttük volt. Előttük csak színek: kék, ezüst, zöld. Gyönyörű csupakék joap! Olyan nap, amikor mindent megbocsátunk. Olyan nap. amikor mindent megbocsátanak nekünk, Olyan nap, amely előtt még nem éltünk, amelyen nem gondolunk a jövőre. Magának való nap, rajta kívül nincs semmi. Még sohasem volt ilyen napi Perzselni kezdett a napfény, fürdőruhára vetkőztek. Nada nyírfalevelet tapasztott az orrára.

SZ1ROTYÁK DEZSŐ RAJZA