A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-05 / 1. szám
Gyönyörű gyötrelem Je voltál a vigasztalóm, ha elhagyott a lány. Cigaretta, hányszor valál reggelim, vacsorám“. (Zelk Zoltán] ... Így a költő. Az orvosak viszont egészen más véleményen vannak. Szerintük a cigarettézás ... no, de miért részletezzük, elvégre a végső szú mégis csak a miénk: dohányosoké. S mi tényleg ezerszer meggondoljuk, mikor és miért mondjunk le erről a gyönyörű gyötrelemről. Mert ez a kifejezés, azt hiszem, a lényeget ragadta meg — A laikusok, a nem dohányzók sosem fogják megérteni azokat a kínokat, melyeket egy igazi vérbeli dohányos számára a cigarettahiány okoz. Csupán az inkvizíció áldozatai érezhették ehhez hasonló gyötrelmet, amikor a hóhér tüzes csipesszel feszegette a körmüket. S ilyesmit minden dohányos étéit mér, hiszen cigarettát csak nagyon kevesen tartalékolnak mázsaszámra. Nem ismerek meggyötörtebb, összetörtebb, kisemmlzettebb embert annál a dohányosnál, akinek mondjak, egy fél napig nem áll módjában rágyújtani. Alkalmam volt megfigyelni egyik barátomat, aki büszke, sőt gőgös ember hírében állt. Ez az ember soha senkitől nem kért kölcsön egy fillért, soha senkire rá nem szorult, mivel az ilyesmit megalázónak, megvetésre méltónak tartotta. Ez az ember a cigarettahiány első óráiban (erdőben, üzlettől, trafiktól távol) hősiesen viselkedett. Csupán a zsebeit kutatta át nagyon tüzetesen. A hatodik órában azonban arca elszürkült s remegő orrcimpákkal szaglászott a levegőben. Később elmondotta, hogy egy fél havi keresetét adta volna oda akkor egy szippantásért. Számomra, mondta, akkor már minden egyéb probléma megszűnt a világon, nem érdekeltek a fegyverkezési hajsza és a nukleáris háború lehetőségei, nem vettem észre, hogy éhes és szomjas vagyok, az egész világ egy nagy dgarettás-doboz látomássá fajult — s ebben az önkívületi állapotban még a gyöngyvirágnak is cigarettafüst illata volt. No de látni kellett barátunkat, amikor végre hozzájutott az áhított cigarettához. Ez pedig úgy történt, hogy büszekesége törött cserepeit is elszórva, elém állt s remegő hangon elkérte utolsó cigarettám felét. Láthatták volna barátom orcát az első slukk után — amikor helyreállt a megsértett világrend. Szerelmesek tekintetében sem találja meg az ember azt a teljes, maradéktalan boldogságot, amit akkor az ő szeme tükrözött... S most — anélkül, hogy a legcsekélyebb szándékunk lenne a dohányzás propagálása (adnának is nekünk szigorú orvosainkt) — bemutatunk néhány uigarettafüstös felvételt. A fényképeket K. Bachan készítette. N. L.
