A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-16 / 7. szám
DUBA GYULA: Jxfjy, kait meg- Jíaaácó, (Fantasztikus történet napjainkból) Szerette a bort, a heje-hujázó■ dorbézolásokat és a lányokat. Ha berúgott, mindig azt énekelte, hogy „Miattad virrasztók, sírok minden éjiéi, mert a boldogságom, te tapostad széliéi. ..” Ilyenkor igazi könynyek potyogtak a szeméből. Egyszer éjszaka. a Vár alatti kocsmák környékén csatangolt és meghűlt; krákogva köhécselt és forralt bort ivott Énekelni nem bírt, rekedt hörgések törtek fel tüdejéből. Elment az orvoshoz, hogy rendeljen neki valamit nátha ellen. S a sors szeszélye éppen a túlbozgó orvoshoz küld, te. * * « A rendelő előszobájában sokáig várakozott, míg sorrakerült és bemehetett. Az energikus fiatal orvos tettrekészen fogadta, és úgy figyelte minden mozdulatát, mint a hiúz A fehérbóbitás nővérke késeket, fúrókat, fogókat és ollókat fertőtlenített. — No, öreg, mi baja? — kérdezte az orvos. ' — Köhögök. — Csák? — Csák. \ — No, majd meglátjukv— mondta kissé fenyegetően, amin Kovács módfelett elcsodálkozott. Mintha haragudna, gondolta . Az orvos megparancsolta, hogy vetkőzzön le derékig, s amikor Kovács szelíden ellenkezett, hogy ez talán felesleges is, hiszen mindössze egy alapos hülésről van szó, ráripakodott: ne okoskodjon, hallja: én vagyok az orvos, nem maga! Kopogtatta a mellét a hátát, a nyakát markolászta, és egy hirtelen mozdulattal vesén ütötte rövid uíjú. erős kezével faj, kiál tolt Kovács, jaj a vesém Tudtam, mondta az orvos, víruszos pararellepipedon vagy hagy máz, morogta Emőke, kérem a gyomortükröző berendezést Az ápo lónő hosszú acélcsövei dugott Kovács torkán keresztül a gyomrába és az orvos hosszan vizsgálgatta a csötiikö' rel páciense gyomornedveit Kovács hörgött °s őszintén megbánta, hogy világéletében qyarló ember volt,, aztán halkan artikulátlan han gon imádkozni kezdett A gyomorsav negatív — jelentette ki az orvos, és kihúzta Kovácsból a csövet Összehúzott szemmel, töprengve bámulta, ahogy levegő után kapkod - Hopsza. mondta, kuckuckuc Majd minden átme net nélkül a szemét kezdte vizsgálni. — Dülessze ki — parancsolta —. úgy mintha valami nyomná belülről' Felemelte a szemhéját és egy kézireflektorral Kovács pupillájába világított Kovács hunyorogva bámulta a fényt. — Ne hunyorogjon, mert lekötözöm! — bosszankodott az orvos —, így nem tudom megvizsgálni, ha nem marad nyugodtan. Alaposan kivizsgálta. Megállapította, hogy ha ráül a beteg mellére, Kovácsnak lelassul a pulzusa A diagnózis szilárd alapjául mutatkozott az a felismerés, hogyha Kovácsnak egy harapófogóval húzzák a nyelvét kifelé a szájából, hörgő hangok szakadnak fel a torkából. — Magának össze van nőve a nyelve a torkával — állapította meg az orvos —, ez még egészen picike korában történhetett Tud tőle lélegzeni? Érthetetlen ... — csóválta a fejét. — Ne lélegezzen! — kiáltott rá szigorúan —, meglátjuk akkor mi lesz! Kovácsnak egy perc múlva lilára változott az arca, és fuldokolni kezdett. Az orvos ennyi váratlan szimptómál 7 kissé megzavarodva leült az asztal mellé, és összeráncolt homlokkal, töprengve bámult Kovácsra. — Abnormális eset — mondta az ápolónőnek —, egyedülálló kórtanl probléma... Látszólag semmi baja, s emellett, még jó, hogy él...! — A vakbelének még utána sem nézett, doktor úr — jegyezte meg Emőke, — hátha a coecum csinálja a zavarokat! — Az ám — kiáltott fel felvidulva az orvos, és újult energiával hörcsögként ugrott Kovácsnak. Hasrafektette az asztalon és addig gyömöszölte, dagasztotta a gyomrát, amíg páciense panaszosan felordított. No, mondta elégedetten ... A vizsgálat hát eredménnyel járt; néhány perc múlva azt mondta: — A dolog előrehaladott álapotban van. Azonnal meg kell operálnom, hogy gennyesedni ne kezdjen. Csak így tudok segíteni. Kovácsnak arra a megjegyzésére, nem valószínű, hogy a vakbele miatt köhögne olyan fertelmesen, megnyugtatta; az még senkinek nem ártott meg, ha kivették a vakbelét! Az asszisztensnőnek sem lehetett nagyon ínyére az operáció — bár az orvos már egy jókora csillogó kés élét pró bálgatta a tenyerén —, kijelentette, hogy véleménye szerint a pácienst röntgenre kellene küldeni Az orvos rövid habozás után erősen sajnálkozva, de beleegyezett és ennek jeléül az asztalra helyezte a kést. Kovács feltűnő sietséggel elhagyta a rendelőt. * # * Egy hét múlva került sor a röntgenezésre. Kovács ugatva köhögött és szúrásokat érzett különböző testrészeiben. A röntgenlelettel visszament a fiatal orvoshoz. Az habozás nélkül kés után kapott, ahogy megpillantotta. Kovács védekezésül a röntgenleletet tartotta maga elé. Ekkor is Emőke közbelépése mentette meg, specialistához küldték. * * * Két hét múlva a jónevű szakorvos előszobájában várakozott. Már nem csak köhögött, de negyven fokos láza is volt, és egy egy köhögési roham után vért köpött. Három napig várakozott az előszobában, mert a specialistának nagyon sok betege volt és Kovácsra, sorszám szerint csak tizenkilenc nap múlva került volna sor. Amikor teljes határozottsággal megbizonyosodott róla, hogy semmi esetre sem élheti meg élve a tizenkilenc napot, elszántan felállt és lázálomban dülöngélve, erőszakkal berontott a rendelőbe, faj, doktor úr, jaj, motyogta, én csak a százkilencvenes vagyok, de érzem, hogy a tizenkilenc napot nem érem meg ...! — Ugyan, kérem ... — mondta az idős, alacsony orvos szigorúan —, csak semmi ellágyulás, semmi nyöszörgés. Nem bírom a nyámnyila, göthös embereket. Valóban úgy festett, mint aki nem szereti a göthös alakokat, ő maga zömök és megrendíthetetlen volt, mint egy betoncölöp — Na, hol fáj? — kérdezte. — itt, a baloldalam ... meg a veséim, a mejjem ... és a girincem ... a girincemben mintha tüzes kések vájkálnának. Egészen meghajolt derékben a fájó gerince miatt, mintha sámlin kuporogna. Az orvos erős kézzel megragadta és megpróbálta kiegyenesíteni a gerincét, i de nem sikerült. Kovács úgy üvöltött, riiint akit karóba húznak. — Jaj, a girincem ... jaj a girincem... — És vért köpött. — Hallja — kiabált felháborodva az orvos —, én előttem ne köpjön vért, ezzel le nem vesz a lábamról. — Ez a tüdőmtől van, mert olyan gyenge... olyan nagyon gyenge... — pihegte panaszkodva Kovács. — Öltse ki a nyelvét! — Eeee — mondta Kovács. — Maga a tüdejét említette? Hallja, magának dupla tüdeje van. Kovácsfujtatónak lehetne használni a tüdejét, olyan nagy és erős. Akár egy elefánté. — De sípol, kérem szépen, tessék csak idehallgatni, hogy sípol. — Örüljön neki, hogy sípol. A vonat is sípol, mégis milyen erős. Hatvan vagont is elhúz sípolva. Aztán mi az, egy kis sípolás, egy pajkos füttyentés néhanapján?! Ugyan kérem, hányszor fütyül az ember, ha jókedve van, mégsem fut mindjárt panaszkodni az orvoshoz. Menjen csak szépen haza, magának kutyabaja! — De ha nem bírok... hiszen már járni sem bírok! — Ejnye a mihasznája ... nem hallgat a szép szóra, amíg az ember rendesen beszél vele. Giziké, adja ide gyorsan a hatos injekciós tűt. A nővér hüvelykujjnyi vastag injekciós tűt nyújtott neki. — Tolja le a nadrágját — mondta boszszúsan az orvos. Kovács panaszosan felkiáltott, a hátuljához kapott és roskadozó lábbal, csoszogva kifutott a rendelőből. Az előszobában őszszeesett. * # Kórházba szállították. Hogyan hogyan nem. máig is kiderítetlen okokból és körülmények folytán, a szülészetre került. Szép fehér ágyat kapott, tiszta hálóinget és csíkos női pizsamát. Senki sem tudta pontosan, hogy mit keres a gyermekeket váró anyák között Egyesek a kórház túlzsúfoltságáról. mások egyszerű tévedésről beszéltek. Jelenlétét hamar megszokták, mert Kovács csendes és udvarias volt, szelíden várta, hogy mi történik vele Egy hét múlva már senkinek eszébe sem jutott, hogy talán mán osztályon kellene elhelyezni. A vizitelő orvosok futólag megkérdezték — akár csak az anyákat —. iól aludt-e, hogy érzi magát, nincsenek-e fájdalmai, s ilyenkor mindig tisztelettudóan felelte: nincsenek Néha a gerincét emlegette, erre fájdalomcsillapítót kapott. Némelyik jóakaratú nővérke neki is juttatott a kismamák Injekciójából, sőt egyszer, amikor erősen nyöszörgőit és dobálta magát a takaró alatt, a műtőbe is felvitték. A műtőben konzultációt tartottak esetéről és megállapították, hogy ilyen eset még nem fordult elő a kórház történetéhen. Férfi a szülőosztályon., ez előtt érthetetlenül áll meg az orvostudomány. Aztán visszaszállították a szobájába. Tudtáro adták, hogy sziaorú megfigyelés alatt fogják tartani... A kismamák már édes Kovács bácsinak szólították, és minden jel arra mutatott, hogy túl van a veszélyen, meggyógyul. De másnap állapota lénuegesen rosszabbodott. Fste tizeneaukor kellett hozzá behívni az ügueletes orvost. — Nem érzem iól maaam, doktor úr — mondta halkan, és férfiason mindenbe belenyugodva. — Én sem, Kovács tata — mopdla együttérzően a fiatal orvos —, a menuaszszonyom valami mulatóban szórakozik én meg itt savanvodok a szolgálatban. Hát ne legyen az ember szomorú?! Enyhén konyakízű hangon, borongásán dúdolni kezdte: ..Miattad virrasztók, sírok minden éjjel “ Kovácsban utoliára feltámadt a régi énje. és megértőén utána dünnyögte: .......mert a boldoasánom kegyetlen szeszéllyel, te tapostad széiml'“ Mint később kiderült, ez volt a hattyúdala. 10