A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1964-02-09 / 6. szám

VLADIMIR MINJTÖ Ugyanabban a szállodában lakott. Árnyék­ként követte őket. Annál rosszabb, annál jobb. A bosszú legyen tökéletes. A bosszú csak akkor tökéletes, ha teljes. Nem elő­ször megy úrral szobára. Könnyű volt a . lába, egész könnyű és elszánt. Hadd lás­sa, mivé lett. Hadd képzelje, hogy azzá lett, amit lát. Jegyezze meg magának. A fo­lyosón utólérte őket, dühösen megragadta vállát. Marina felszisszent a fájdalomtól. Meg kellett állniuk. — Botrány, — mondta Gazda. Vilö Ga­gik elébük került, útjukat állta. — Nem szabad megtenned, — mondta. _ Te nem vagy olyan. Csak k'omédiázol, judom, hogy nem vagy olyan. Már nem fogta a vállát, de még mindig érezte ujjainak dühös szorítását. Szemébe nézett. Könnyű volt és elszánt. — Hát ez szép dolog, — mondta. — Pe­dig valamikor tisztességes fiatalembernek látszottál. Szemébe nézett, mig le nem sütötte te­kintetét. Míg el nem ismerte vereségét. Félreállt az útjukból. — Csau, Vilike, — mondta. Csau, nagy szerelem. Végre ő is elbúcsúzhatik a nagy szerelemtől. Nyolc éve a fiú búcsúzott. Most ő búcsúzik. Az élet igazságos. Gazda kinyitotta az ajtót. Vilo Gazík még min­dig ugyanott állt. Csau, nagy szerelem. Fehér inge izzadt, piszkos volt. A falnak támaszkodott. Alulmaradt. Marina csöp­pet sem sajnálta. Besurrant Gazda szobá­jába. Gazda becsapta az ajtót. Marinának egy ostoba mondat jutott az eszébe: eré­lyesen becsapva az ajtót a nagy szerelen^. után. Csak egy része a mondatnak, höl a másik fele? Az összetett mondatokat be »kell fejezni. Teljessé kell tenni. A bosz­­szú csak akkor tökéletes, ha teljes. Reggel arra ébredt, hogy a függöny ré­céin át szemébe süt a nap. Idegen szoba, idegen világ. Ruhája, fehérneműje rendet­lenül, szomorún hevert a széken.- Fejében óriási ürességet érzett. Csak lassan emlé­kezett vissza egyes részletekre. De a rész­letek nem adtak teljes képet. Az ablak 'alatt villamosok csöngettek, autók dudál­tak. Felült az ágyban. Gazda villamos ké­szülékkel borotválkozott, felfújta arcát, nevetségesen forgatta szemét. Észrevette. — Marinácska, —•_ mondta, — már fel­ébredtél. Tehát tegeződünk. — A fejem üres, mint a hordó, — mond: ta Marina. Gazdának vastagon szőrös volt a válla. Valami kellemetlen, tisztátalan volt benne. — Hát eleget ittál, — mondta Gazda és nevetett. — Legalább annyit, mint két fér­fi. r— Túl drága titkárnő? . — Pénz volt is, lesz is, — mondta Gaz­da. Felhúzta trikóingjét és nadrágját. — Tőled semmit sem fogok sajnálni, — Ez ígéret akar lenni? — Egyszerűen nagyszerű vagy, — mond­ta Gazda. — Igen, — mondta Marina. — Fincsi baba vagyok. Most már igazi titkárnő lett belőlem, ugye? — De én nem vagyok igazi főnök. — Elfordulhatnál, — mondta Marina. — Ismeretlen okból egész meztelen vagyok. t— Sírni szeretett volna. Minden olyan szo­morú és sívár volt. Vilo Gazík a folyosón állt, Csau, nagy szerelem. Megint fincsi baba lett. A múlt visszatér. Nem lehet el­szakadni a múlttól. Átok és bűvölet. Két­ségbeejtő, sírnivalő. Hogyan öblíthetné ki szájából ezt a ronda, utálatos csömört? Gazda elfordult, de szeme sarkából figyel­em — Gyönyörű vagy, — mondta, — Igazi Diána. — Diánának hívták az apám szukáját. — Ne légy rossz, — mondta Gazda. Fö­lényesen mosolygott, mintha azt akarná mondani: Hiába komédiázol, mindent tu­dok. Mindent tudok rólad, nem csapsz be. Meggyűlölte a mosolyáért. Gyűlölte, amiért így képes mosolyogni. Valamit mondott volna éjszaka? Csak azt ne, azt ne, rosz­­szabb lenne annál is, hogy vele hált. Iste­nem, legjobb volna kiugrani az ablakon. Nyitva van az ablak, az utcán villamosok Csöngetnek. Talán szerencséje volna, talán nem fájna semmi. Végleg megszabadulna az undortól. De nem, persze, hogy nem teszi meg. Nem szakadhat el az undortól, amelyet életnek hívnak. Gazda egy szé­ken ült, tulajdonos módján nézegette. Gyű­lölte. Sohasem bocsátja meg neki. — Nem vagy valami jólnevelt, — mond­ta dühösen. —.Kimehetnél. — Már rohanok, — mondta Gazda és nevetett. Tulajdonos módjára viselkedett, de nem lehetett fölébe kerekedni. — Ho­zok valami harapnivalót. Marina sokáig mosakodott. Aztán hideg vízzel lezuhanyozta magát, de mihelyt megtörülközött, megint érezte magán a piszkot. Sohasem mossa le magáról. Miért érzi éppen most? Hisz nem először tette. Valamikor fincsi baba volt. Nem, ez más. Más időben történt. Sohasem mossa le ma­gáról. Holtáig mosakodhatik, sohasem lesz már tiszta. Micsoda megbocsáthatatlan os­tobaság, mire volt jó? Bosszúvágyó volt és kicsinyes. A büszkeség nagylelkű. Miért nem volt büszke? Váratlanul eszébe jutott Zsorzsik: szegény Zsorzsik. Gazda jött, szendvicseket hozott és egy üveg bort. Jó­kedvű volt és büszke, mintha átúszta vol­na a La Manche csatornát. Idegen ember, mi köze hozzá? Szép és hűvös felesége van, látta a vállalati mulatságon, olyan, mintha hűvös őszi esőben fürödne. Gazda kibontotta a palackot, bort töltött a fog­­mosó poharakba. — A találkozásunkra, — mondta. — Már két éve dolgozunk együtt és csak most találkoztunk. — Csak meg ne bánd, — mondta ellen­ségesen Marina. Megfésülködött, világos rézszínű haja fénytelen volt. A fekvéstől összegubancolódott, nem tudta kifésülni. Haragos volt miatta, szerencsétlennek érezte magát, minden kétségbeejtő és jó­vátehetetlen. — Ohó, — mondta Gazda, — megenged­hetem magamnak. — A pénzre gondolt. Az asztalnál ült és a pénzről beszélt. Nyilván szívesen beszélt a pénzről. Elmond­ta, mennyi a pénze, és mennyi lehetne. Jó kis vállalkozása fut. Ismerős neveket em­lített. Marina felfigyelt. Miféle vállalko­zás? Nagyszerű vállalkozás. Segíthetne, hisz ügyes és művelt lány.'Marina érdek­lődést színlelt: Hoz valamit a konyhára? Igen, jövedelmező vállalkozás. Egyszerű, mint Kolumbusz tojása. Amolyan kis ta­nácsadó újítók részére, ötleteket ad ne­kik. Meg anyagot. A bizottságban döntő szava van. Nagy vállalkozássá nőheti ki magát. Honnan veszi az ötleteket? Külföl­di folyóiratokból. Néha más üzemekből. Mindenfelé van ismerőse, és sokat utazik. Sok mindent lát, sok minden megragad az emlékezetében. Szállítja az ötletet és prí­ma anyagot hozzá. Aztán keresztülerősza­kolja a javaslatot a bizottságban. Hogy mennyi csurran belőle? Néha valósággal özönével ömlik. Máskor nincs más hasz­na, csak az, hogy gyarapodik a jó hírne­ve. De a jó hírnév is kész tőke. Nem isz­nak a nagy vállalkozás sikerére? Marina gyűjthetné az anyagot a külföldi lapok­ból. Kartotékolhatná. Hasznos ötleteket újítóknak nagyban és kicsinyben. Ameri­kai módra. Jutányos áron házhoz szállítva. Ült az asztalnál, nevetett és combját csap-: kodta. Nagyszerű, mi?'Húsz darab ezres évente. Tiszta pénz. Marina leplezett un­dorral nézett rá. Egyszerre egészen más ember ült előtte. Szeme mámoros örömtől lángolt. A hétköznapi Gazda hazugság volt, az igazi Gazda most ült előtte. Raga­dozó és kizsákmányoló. A nagyszerű szer­vező álarca mögött zsivány és útonálló vi­­csorgatta fogait. Az álarc alatt, mindnyá­jan álarcot hordanak. Az álarc alatt csak rondaság és piszok van. Marina nyugalmat erőszakolt magára. Odament az asztalhoz, egy korty bort ivott. Leöblíteni az undort. Megkérdezte: — Nem piszkos dolog ez? — Mi jut az eszedbe, — mondta Gazda. Majd hozzátette: — Á pénz mindig tiszta. — Lopás, — mondta Marina. — Meg­lopod a hiszékeny embereket. A férfi homlokát ráncolta: — Semmit sem kapok ingyen. A válla­latnak meg haszna van belőle. Marina dacosan megállt előtte. Gyűlölte a férfit. Szeméből sugárzott a gyűlölet. — Disznóság, — mondta. Á férfi is felállt. Arca elkomorodott, nyilván sajnálta már, hogy mindent kife­csegett. 12

Next

/
Thumbnails
Contents