A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-09 / 6. szám
Műhelygondok Minden nagy művészi forradalom a régi formák széttörésével járt. Az új mondanivaló új formát kívánt. Ma kényszerítő szükség törni-bontani a formákat, hisz oly sok, eredendően új mondanivalónk van. Felül kell vizsgálni esztétikai fogalmainkat, amelyek még a hagyományos műformák korából valók. A regényhős és vele együtt a hagyományos, nagy művészi forma ingadozik. Ami a cselekményt illeti, kikopott a „regényes“ cselekmény, vonzóereje legalább is hanyatlóban van. Az olvasó unja már az átlagos átlagembereket Is. Csak akkor szeretik, ha legalább olyan nagyok, mint Hasek halhatatlan, gigantikusán jelentéktelen közkatonája. Az olvasó újat akar és igényes, ez készteti az Írót, hogy új utakat keressen. De az élet is ebben az irányban hat. A költők kénytelenek a nyelvvel is kísérletezni. Szóképeket keresnek, hangzásukhoz kapcsolódó képzetekkel, ritmusukkal is hatni próbálnak, mert a régi fogalmak szétbomlottak, elvesztették szilárdságukat. Az új fogalmak pedig más filozófiai alapból nőnek ki, mint valaha, a nagy költő elődök idején. Stílus és szerkezet területén kísérleteznek. „Az irodalmár alkotása — írja Gorkij — csak akkor hat többé kevésbé erősen az olvasóra, ha az olvasó látja mindazt, amit az író mutatni akar, ha az író lehetőséget nyújt neki, hogy képzeletével szintén megelevenítse — személyes tapasztalatainak, benyomásainak, ismereteinek készletéből kipótolja, kiegészítse — az irodalmár festette képeket, alakokat, jellemeket. Az író és az olvasó tapasztalatának találkozásából, egybeolvadásából ered a művészi hitel — a sző művészetének különleges meggyőző ereje.“ Ez így igaz. Az új stíluskísérletek, amelyek a kidolgozott, rendezett beszéd helyett megkísérlik a félig kiformált gondolatokat és érzéseket szavakba önteni, a tudat alattit megszólaltatni, szintén ezt akarják. Sokan félnek, idegenkednek ezektől a kísérletektől. Kongatják a vészharangot: Ez hanyatlás. Ez dekadencia. — Nincs igazuk. A dekadencia ezeken túl jelentkezik. Ott, ahol a formák széttörése, újraöntése, a kifejező eszközökkel való kísérletezés nem a mondanivaló újszerű megformálása érdekében történik, hanem öncélúan, a játék kedvéért. A formákkal való kísérletezés mellett utalnunk kell a tartalom problémájára is. Itt párhuzamot kell venni a marxista—leninista neveléstan alaptétele és az író munkája között. Ahogy a neveléstan egyik alaptétele, hogy elismeri a tanító vezető szerepét a tanítás folyamatában, úgy az írónak a tartalom problémájában a Párt vezető szerepét, célkitűzéseit meg kell látnia, hogy ügy igaz és érvényes ez a hasonlat, mint az ismeretelméletben a lét és a tudat hasonlata. Akkor pedig nincs hiba. Ami az alkotás módszerét illeti, arra a sokféleség-jellemző. És ez nem baj. A virágos rét úgy szép, ha sokféle virág nyílik ott. Módszer, amikor az írók technikai játékokkal élnek: változatlan idő és változó tér, vagy fordítva. Divatos a filmből átvett fotomontázs-technika. Mások régi élmények felidézésével jellemeznek jelen lelkiállapotokat. Az író nem különcködésből keresi az új utakat, a kiutat. A közönség igénye viszi rá. Az olvasó, ha fellapozza régi, kedvenc olvasmányait — és őszinte önmagával szemben — néha úgy érzi magát, mintha fordított távcsőbe pillantana. Tehát nem akar olyan műveket olvasni, most, mint akkor... Ez érthető az olvasó részéről; s értik ezt íróink is, azért keresik az újat. A mai átlagember — legyünk őszinték! — kényelmes. Csak akkor lesz hős, ha rákényszerül. Keveredjenek hát viharba, erkölcsi problémák szorítójába, válságos helyzetekbe, úgy éljenek és úgy lépjenek be a regények lapjaira.., Ezek műhelyproblémák. Ha megoldódnak, a szokott felkiáltás ellentétes mondanivalója nagyon érthető lesz: Meghalt a regény! Éljen a regény! HAJDÜ ANDRÁS s í o r fv//é£/efe 6 upsä mran pni hhmb— A csillagok A csillagok, a csillagok, a csillagok ezüst habok, ezüst habok, virágszemek, erdő az ég, rózsaliget. Kéken, sárgán harmatoznak, felragyognak, sorvadoznak, összenéznek, mint az ember, összenéznek csillagszemmel. Az ég egy nagy kerek erdő, száll rajta a csillagfelhő, csillagfelhő véghetetlen, véghetetlen, mérhetetlen. Földre is hull néha egy-egy, csillagfelhőből egy könnycsepp, forró könnycsepp, lánggal égő, tűz a tűzből, fény a fényből. De jó is a csillagoknak, télen, nyáron csak ragyognák. Miért is vagyok földi vendég, miért nem csillag, ami fent ég? Sültkrumpli Egy őszi este hajdanán, rózsakrumplit sütött anyám, mázas tálban asztalra tette, az éles illat szállt felette. Mily jó volt az a krumpli rég, még most is érzem melegét, íze a számban megmaradt, ó, fehér mennyei falat. Dénes György versei Sültkrumpli, esti lámpafény, \ mázas tálban alvó remény, hol van már, hol van az a kort keresem egyre s nincs sehol. 'Anyám is régen ott pihen a krumplitermő földbe, lenn s már csak álmomban látom ént illatos krumplit süt szegény. Az extragalaktikák lakóihoz NincS szavatok már a földhöz, nincs a kínba görbedőkhöz, akik száz pokolra lökve fuldokolnak még hörögve. Mikor az ég szürke füstje, a híg hajnal szűrt ezüstje int, s az alvó felriadva felnyög minden mozdulatra. Nincs szavatok a kivénhedt fákhoz, befűlt televényhez, mikor a nap tüzes kardja sebeiket felszaggatja. Szemet hunytok az éjszakák hamvába dőlt beteg világ fölött, mikor a testeket rángatja a fájó ideg. Indul mégis, megy az élet útjain a tépett lélek, indul magát megváltani s a világba kiáltani. Dalba kéne szőni arcát, versbe kéne fogni harcát, felemelni a magasba fehér márvány-talapzatra. 9
