A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-28 / 30. szám
EGRI VIKTOR: Költészetünk teljességéért a költö dolga világunkban? munkájában — nem jelszavasán, szólamokkal, de tudással, a mű-Gondolatokban, a mondandó eszmei tartalmában kifejezni ugyan- vészét teljességének követelményével és igényével, azt amit a széppróza művelője kifejezni kíván, de formában, Nem úgynevezett „közéleti” verseket kérünk a költőktől, ahogy nyelvi eszközeiben másként, pregnánsabban, személyesebben, né- ezt kiadónk gyakran tévesen tette, de azt kívánjuk, hogy legyen ha sokkal egyszerűbben, máskor meg sokkal bonyolultabban. több eleven közéleti tartalma, mélyre bukkanó társadalmi elem- Elöljáróban arról szeretnék beszélni, ami közös, arról, hogy zése is költészetének. Ugyanakkor görcsök nélküli, letisztult egyforma érzékenységgel, egyforma tudással és felelősséggel nyelvezetet kívánunk tőlük, olyan stílust, amely alkalmas korunk és — ha szabad így mondanom — egyforma küldetési tudattal bonyolultságának kifejezésére. kell reagálni arra ami a népet, a hazát és népen, hazán túl rvendetes, hogy ezt újabban ismét sikerrel megpróbálja az egész emberiséget és a világot foglalkoztatja. w gondolatokban legérettebb költőnk, Bábi Tibor például Elismerem• ez így kissé fellengzősen hangzik, de hadd jegyez- A kétely és bizalom énekében. A fiatalok Cselényi zem meg hogy gyakran a legnagyobb igazságnak elkerülhetei- két verséről szívesen állítják, hogy ez a határkő, velük kezdődik lenül bizonyos fellengzős és frázisos zöngéje van. a mi költészetünk. Nem vonom kétségbe, hogy valóban magvas, Költeni annyit tesz mint ítélőszéket tartani önmagunk felett újhangú, formájukban is jelentős versekről van szó, de túlzás — így mondta a múltban Ibsen és ezt a mondást olvashatjuk velük a határkövet jelezni. Szerintem az új utat — amennyire a Nyugat kiadványok mottójaként. Mi azt mondjuk, hogy nem a mi portánkon új útról szólhatunk — Bábi versének néhány elég ítélőszéket tartani önmagunk felett, nem elég csak ma- sora póz és nagyképűség nélkül mélyebben fejezi ki. Sorok, qunkról vallani magunkat kifejezni, de vallanunk kell a tár- melyekben felcseng a féltés, az emberért, akiben „az iszonyat sóinkról és szőkébb körünkön túl a közösségről, a társadalomról mély, sötét örvényei nyiladoznak...” és felcseng benne az ...................... ' irigység a csodafegyverek és atomhalál korában: „Irigylem már a primitív, ősi népeket, az ősembert, aki vállán bunkóval, kőbaltával nedves erdei ösvényeken lesre vagy harcba indult, kit éhség ösztökélt, közvetlen érdek, gyűlölet, ki vadkannal, ha kellett, foggal, tíz körömmel vívta meg tusáját s harcban lesújtott ellensége szívét, máját falta föl, remélve, hogy rászáll annnak bátorsága.. De Bábi tudja, jól érzi, hogy egy nap minden aggodalom időis. Ha tehetséged van, az nem a te tulajdonod, hanem a népedé, azért kaptad és azért fejleszted, tökéletesíted, hogy szolgálj vele. Mondhatják erre is, hogy közhely és én hozzáteszem, hogy valóban közhely és üres frázis marad, ha szolgálatod külsőségéé és nem töltőd meg tartalommal. Feladatod, sőt küldetésed van, költő: azonosulj az emberrel, fejezd ki a fájdalmát, gondját és örömét, adj vigaszt és bíztatást. Rákos Sándor rövid meditációjában bukkantam hasonló gondolatokra. A költő missziója személyesebb, emberekhez kötöttebb, mint egy mérnök vagy könyvelő missziója. „Az a feladata — írja Rákos — hogy ösztönei-támogatta kifinomult emberismeretével, tapintatával, részvétével, az embert fájdalmakkal és emberi örömökkel és az emberi jószándékkal való csillapíthatatlan azo- szer üt len leszi mért egy nap: nulásával, egyszóval mély emberségével példát mutasson: íme, meteorológiai állomások jelentik majd — így kell, így kellene élnetek!” __ hogy megnyugodtak a mélytengeri kráterek és helyreállt Rákos felteszi a kérdést, vajon korszerűtlen, idealista erzel- a tektonikus erők egyensúlya — következésképpen elsüllyedtek meskedés ez? j - az óceáni vulkánszigetek — a viharok elvonultak, s az elsimult „Az emberség sohasem korszerűtlen!” feleli. „A. költőnek vizek felett hirtelen, váratlanul kisütött a Nap. Ez már: hivatása szempontjából — legalább akkora szüksége van az em* a kommunizmus kora lesz. berségre, mint azoknak, akiken esetleg javíthat-segíthet vele.” (Zárójelben meg kell itt jegyeznem, hogy Bábi tudatosan vette Ennyit elöljáróban. Most pedig konkrétabban arról, hogy mit fa a meteorológiai állomások jelentésének hangját — „köveíketudnak költőink. Én itt a legjobbakra: Bábira, Ozsváldra, zésképp elsüllyedtek az óceáni vulkánszigetek” — tehát nem Ráczra, Monoszlóyra,Tőzsérre és Cselényire gondolok — tudnak állítható, hogy versének hangja prózai és kifejező eszközeiben már önmagukról vallani, néha nagyon formásán és eredetien sematikus. Elemzésükben nézzünk mélyebbre, a felület alá — meg tudják írni azt, ami bennük van, bennük él, tudnak vallani akkor meglátjuk, mennyi a tudatosság a versben és mit takar a kételyeikről, gondjaikról, szerelmükről, de pokolbeli gyötrel- a forma.] meikről is. Napéneket költenek, a csillagokkal társalognak, értik A zt hiszem, hogy ez a járhatóbb út és a követésre intő a föld forgását, a naprendszer mozgását — idézhetném őket Aí fa is; megtalálni önmagunkon túl az embert, jobban sorra, nagyon sok szép és eredeti képet idézhetnénk az idő- megközelíteni társadalmunkat, egyéni hangunkat megőrizve jobsebbektől, de a fiatal Tőzsértől, Cselényitől is, elmondhatnám ban és mélyebben összeforrni vele, a magunk emberségét feldicséretükre, hogy megtanultak mélyen ásni önmagukba, meg- tágítani egy nagy közösség, a nép és az egész mindenség arátanultak őszintén kitárulkozni, nem fráztsosan cikornyásak, ön- nyaira. célúan bravúrosak, nem egyszer meghökkentő metafórákkal Azt várjuk költőinktől, hogy így írjanak, de fellengőség néllepnek meg, képzettársításuk nincs eredetiség híján — de ezzel kül, semmiképpen ne essenek vissza abba az üres leik ende zésbe, aztán gyakran mintha eljutnának tehetségük határáig és ritkán amely költészetünk indulását nem egyszer jellemezte, — írjavan tovább, kevés az a plusz, ami a jó költőt igazán naggyá és nak azzal a természetességgel és azzal a tudatosággal, amely a jó verset időtállövá, emlékezetessé, örökké tenné. fellelhető Bábi új verseiben, ott van Cselényi verseiben is, igen lufikor a költő érzésvilágában feloldódnak az egyéni látó- bíztatóan például a Napénekben vagy a Hidak sorsában és ott ”* mások görcsei, mikor élmény- és gondolatvilágát, érzé- van bőségesebben Tőzsér most megjelent kötetében, Gyurcsó seit szenvedélyes indulattal megszólaltam tudja, megszületik utolsó fanyarízű, szatirikus színezetű versében — tehát verseka szárnyaló szó: a vers. De ez még nem elég. Nem elég csak ben, amelyekben a költő nemcsak befelé néz, önmagára figyel a magad nyűglődő gondjaid szárnyra bocsátani, de teljen meg és önmayát fejezi ki, hanem jobban figyel a korra, a népre, az a hangod az ember és a nép egyetemes mondanivalójával is. emberiségre, szólamok nélkül a maga egyéni hangján beszél Nem elég az önkínzó gyötrődés pokolbugyraiba elmerülni, nem a közösség ügyéről, a társadalom gondjairól és eltökélten odaelég a szomorúság és a harag, egyéni élményeid légiója, az in- köti sorsát a nép sorsához és ítélőszéket úgy tart, hogy a szóidul ati intenzitásod és szenvedélyességed, ha kevés benne az az gfaat — a nagy ügy, az emberiség és az emberség szolgálata, dem, mi társakhoz köt — ha tehát versedben kevés a tudatos Ha bánatod és fájdalmad van, fejezd ki bátran, de úgy, hogy világnézeti elem, ami szenvedélyesen társadalmunkhoz kapcsol. űz segítse át társadat a maga keservén és fájdalmán, mert csak Ki kell lépned egyéniséged bűvköréből, ne magadért reszkess, ne a megsegítés gondolata adja értelmét a versnek, a magad sérelmét panaszold el; hanem a közösségért aggódj. Befejezésül mindennek igazolásául a legnagyobb szlovák Icnlthlc pnuilcpnplc T.nnn N nimm p sic fin plc snrnit idP7.pm. Tóth Árpád írta érett férfikora költészetéről: „Bár hangja dadogóbb és fénye ritka, De — érzed — mélyebb, s — érzed — több a titka, S nemcsak magad fájsz benne, de a tág egész világ.” Itt a minden titok nyitja! És ha ezt a tegnap költője mondta, miféle állásfoglalást vár az olvasó a ma költőjétől? Elvárja, hogy a leglíraibb életszemléletében js rugaszkodjék messzebbre — el önmagától, a társadalom felé. Adyt, József Attilát, Radnótit már tegnap is mélyen izgatta, érdekelte az ember, a közösség, a nép, amelyhez tartozott, mennyivel inkább kötelessége a ma költőjének, hogy ne legyen közömbös előtte az ember, a társadalom, a holnap fejlődésének iránya és ne lásson alárendelt szó erejével fejezik ki ugyanazt; a maradinak, a tegnapinak, szerepet új eszmék, új célok, új szépségideálok meghirdetésében, a visszahúzónak bírálatát, s az emberi ügyért való küzdelem- A ma költője vállaljon részt a világ tökéletesebb társadalmának nek megsegítését, a felserkent élet dicséretét. költők egyikének, Laco Novomeskynek sorait idézem. Szabad fordításban így hangzik Novomesky verse: Csak jegyezd le költő az erdők oktalan sirámainak visszhangját, csak verjen gyökeret benned a fehér nyírfák melankóliája, s a magányos emberi sóhajtás fölé hajló fűzfák szomorúsága is. Hiszen a bánat is a földben fogant, termékeny emberi sorsokban. Ennyit hadd mondjon a próza művelője azoknak, akik a szép H
