A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-07 / 27. szám
25 Több felelősségtudatot a bírálatokban Ha az ember élénk figyelemmel kíséri a Hét és az Új Ifjúság hasábjain megjelent vitacikkeket, az a benyomása támad, hogy korántsem igaz az az állítás, hogy az ifjúság nem érdeklődik a komoly társadalmi és a kulturális kérdések iránt. Azonban azt sem tagadhatjuk, hogy egyik-másik vitacikk, túlságosan nyers és modortalan. Gondolok itt Cselényinek az Oj Ifjúság múltkori számában, a komáromi szavalóversennyel foglalkozó cikkére, amelyben tanítóinkat hibáztatja, sőt vádolja a verseny sikerte'enségéért. Teljesen felelőtlenül azt mondja, hogy tanítóinkra ' egyáltalán nem lehet számítani. Hát kedves Cselényi, tanítóink mindenkor többet tesznek, illetve tettek is a kultúra, művelődés, a szépérzék kialakítása terén, mint Ön, aki — ha így ír tanítóinkról —''el sem tudja képzelni a tanító munkájának felelősségteljes voltát, fogalma sincs arról, mennyi munkát végeznek -ta nítóink ifjúságunk kommunista szellemben való nevelése terén, és még azon kívül is. Ilyen felelőtlen kijelentést, hogy miben támaszkodhatunk tanítóinkra egyáltalán?” — enyhén szólva kicsit furcsállunk, kedves Cselényi elvtárs. Mindenesetre az itt élő magyarság elsősorban tanítóinkra támaszkodik, és támaszkodhat is! A rosszmájú kérdést mégcsak gondolatban sem szabad felvetni, nem még ráadásul olyan lapban, amely ezeknek a fiataloknak a kezébe kerül, akik mindenben éppen tanítóikra támaszkodnak. Vagy Ön talán azt gondolja, hogy csakis Önre — néhány vers megírójára — támaszkodhatunk? Hát kirohanásokkal, felindult lelkiállapotban tett felelőtlen megállapításokkal — amilyeneket itt-ott megjelent cikkében tett — nem lehet a világot „megváltani”. Fáj, nagyon fáj, de még egyszer hangsúlyoznom kell, a tanítókra tett felelőtlen kijelentése, valóban rosszmájúság. Az indulatokat fékezni is lehet; és ha bírálat, hát legyen bírálat, de segítse elő az illetékesek munkáját. A bírálat ne legyen fölényeskedő, meggondolatlan, mert azzal a jó ügynek többet ártunk, mint használunk. A szocialista dráma fesztiválja résztvevőiről írt bírálatokkal kapcsolatban csak azt szeretném megjegyezni, hogy nem lehet itteni színműíróinkat sem egy rosszindulatú tollvonással elintézni, ahogyan azt néhány költő tette (Tőzsér, Cselényi stb.). Hátha az ő költeményeikről is csak annyit lehetne mondani, mint Kónya, Lovicsek stb. színműveiről. Erre nem gondolnak!? Illyés Gyulát, Németh Lászlót stb. játszani nálunk? Nem felelőtlen, és hozzá nem értő követelés? Illyés és Németh müvei komoly lélektani momentumokat tartalmaznak, amiket falusi műkedvelőink nem képesek kifejezésre juttatni. Ilyet egyelőre nem is kívánhatunk tőlük. Különben Tőzsér is meg Cselényi is ott voltak a seregszemle értékelésén, miért nem mondták meg, mit akarnak? Ott tisztáztuk volna nézeteinket. Vagy talán nem mertek bemutatkozni a mintegy 60 tagot számláló zselizi műkedvelő csoport előtt? Éppen ideje, hogy rátérjek arra, amiről tulajdonképpen írni akarok. Nem tudom, ki volt az értelmi szerzője vagy sugalmazója annak a cikknek, amely az Új Ifjúság legutóbbi cikkében megjelent, és Mácsot elmarasztalja a múltkoriban a Hétben Dal- és táncegyüttes? — címen megjelent cikkéért. Az említett cikk az Új Ifjúságban „A Dal- és táncegyüttes tánccsoportja” aláírással jelent meg. Úgy látszik, közösen írták, de az én érzésem az, hogv valaki mégiscsak sugalmazta a cikket. Mindegy, a cikknek nincs igaza, vagy legalábbis nem mindenben van igaza Máccsal szemben. Ezt talán olyan látja a legjobban, aki a két vitázót kívülről nézi, és akit semmilyen elfogultság sem gátol a megítélés ben. Én mindig azt gondoltam, hogy ez az együttes valóban abból a célból alakult, hogy az itt élő magyarság népi hagyományainak ápolója, másrészt, ismertetője lesz (népdal, népzene, népi táncok, szokások stb.). Az együttes egynéhány fellépését láttam is. Elégedett voltam. Most úgylátszik csalódtam, mert valóban Mács nak van igaza, amikor azt mondja, hogy „ ... maguk a művészeti vezefők sem tudják, mit akarnak”. Hát ezek szerint valóban nem tudják. A Népesnek (vagy mit tudom én, hogyan nevezzem) nem kellene holmi „modern” tánckompozíciók kiagyalásán törnie a fejét, futni a divat után, és ide-oda kapkodni, hanem igenis a hagyománykeresés nemes feladatát kellene még most teljesítenie. Az igaz, hogy haladnuk kell, de azt is meg kell jegyeznünk, hogy nem a műsorpolitikában, hanem valóban a „hagyománykeresés” haladó, modern módszereiben. Az együttes számára ez jelentené a haladást. Igaz, ifjúságunk keresi az újat, de az újat semmi esetre sem a divatos twistben, a csacsában kel! keresnünk, még akkor sem, ha bármennyire is ebben éli ki magát ifjúságunk. Az új ott van népdalaink ban, még akkor is, ha régiek, de mondhatom — mégis fiatalok és életképesek. Ezeket kell felhasználni az új megteremtésénél. Különben is a modern tánckompozíciók interpretálása nem a Népes, hanem más hivatási! együttesek feladata. A dal- és táncegyüttes legyen népi együttes, és maradjon meg a néDi hagyomány keresésénél, feltárásánál és művészeti színvonalon való bemutatásánál. Nevelje magyar dolgozóikat hagyománytiszteletre. Ismét hangsúlyozom, a mát, a jelent, az újat majd bemutatják más, nem ilyen jellegű együttesek. Ha az együttes vezetői valójában nem ismerik a magyarlakta vidékeket, nem ismerik a nép hagvoraonvait, nagyon szomorú. Az értékeset ott kell keresni a nép SZ1ROTYÄK DEZSŐ RAJZA között. A múltból merítés jelenti tulajdon-: képpen az újat. Neves zeneszerzőink is a népdalra, népzenére alapoznak, s alkotás saik így lesznek igazán értékesek és na: radandók. Lehet, az illetékesek azt fogják gondolni, hogy mit beszél egy olyan ember, aki nincs közelebbről érdekelve az együttes munkájában. Nem baj. Én viszont azt monT dóm, hogy az együttes értünk van, ne-: künk alapították, nekünk magyar dolgozóknak (hogy hagyományainkat ápolja)] és valóban nem azért, hogy néhány tehetségesebb fiú és lány kitáncolja magát: benne. Hogy itt-ott óriási tapsvihar kísérte egy-: egy kiagyalt „balett-kompozíciójukat”i amiben teret adtak a „modernek“, ez még nem jelenti azt, hogy értékeset alkottak. Az biztos, hogy a közönség örömest tapsol meg olyan mutatványokat, amelyekben a megszokottól, az egy-s szerű népitől különböző valamit nyújtanak, mintsem olyan alkotást, amely talán nem olyan látványos, nem olyan „modern”, de mindenesetre értékes, mert népi-'Ezt tapasztalhattuk. De itt a felelősség, dolgozóinkat meg kell tanítani hagyománytisztele're, meg kell velük szerettetni azt, ami sokkal értékesebb mint „a koreográfusok műhelyében” kiagyalt „balett kompozíciók”.. Hogy Mács nem járt el az együttes próbáira, nem lényeges (és gyerekes vádaskodás), lényeges az, hogy valóban meglátta — és helvesen látta meg — az együttes nagyon nagyon elkanyarodott eredeti hivatásától. TÖRÖK JENŐ 9
