A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-28 / 30. szám
fok, az Istenfáját, s ehhez nekem pénz kell, és lesz Is, amíg a két karom mozdítani tudom. *— Ide figyelj — fordult Pólyák a riporterhez már a büfében —, most te nyílván azt gondolod, hogy valami hülye reakciós Vagyok. Lehet, hogy Igazad van, de... nem kell azért mindent megírnod. Tudod, én nem szoktam hazudni. Nekem kell a pénz, ismersz; tudod, hogyan éltünk valamikor, semmink se volt, pedig akkor Is dolgoztam, mint az állat. Hát most van pénzem, nem kapom és nem Is kívánom senkitől Ingyen. Kérdezz meg Itt akárkit, aki Ismer, mennyit dolgozom érte. De kell, érted? Élni szeretnék. Emberi módon élni. Estére várlak Sa cán. A riportert megkísértik Saca — a Keletszlovákial Vasmű Jakótelepe. Nem nehéz elképzelni: olyan, mint a többi lakótelep, meglehetősen sívár. Némi jellegzetesebb stílussal csak azok a házak rendelkeznek, amelyek az ötvenes évek elején épültek. Pólyák József egy Ilyen házban lakik. A kilences számú lakótömb földszintjén kell öt keresni. A szobában négy ágyat és két embert talált. Németh Károly, aki a szomszéd lakásból látogatta meg Polyákot, szintén ács és az Érsekújvár melletti Baracskáról jött a vasműbe. Jóval túl van már a negyvenen, s egyetlen közös tulajdonsága van Pólyákkal: nagyon szeret beszélni. — Uram — kezdi —. nézzen már szét egy kicsit jobban, tüzetesebben ezen a lakótelepen, ne kövesse újságíró kollégái példáját, akik megelégszenek a vezető funkcionáriusok véleményével! Uram — nyomja meg a szót —, ezen a lakótelepen több mint tízezer ember lakik, s nézze meg példának Okáért a sörözőt. Itt van mindjárt, csak ki kell lépni a házból. Nézze meg, uram, az emberek ott isszák a sört minden nap munka után, de hogyan isszák, kérdem én, hogyan? Nincs egy pad, ahová leülhetnének, egy asztal, ahová a söröskorsót letehetnék, leülnek a földre — képieljen el, mondjuk kétszáz embert — s isszák a sört. Azontúl, hogy nagyon emlékeztetnek az egykori oláhcigányokra, Jól érezheti ott magát valaki? Aligha. Meghallgatta Németh Károly bácsit, s úgy vélte, az örök elégedetlenkedők népes családjába tartozik. Jelentéktelen dolgokat szeretne felfújni, világgá kürtölni. De a nézete a későbbiek folyamán meglehetősen módosult. Tény, hogy mindaz, amit Németh Károly állított, igaz. Sőt, ha az úgynevezett tehénistállőt is számításba vesszük, szinte enyhe volt a bírálat. Viszont az is igaz — és ezt mint a pozitívumok és a negatívumok egyenlő arányban való elosztásához szokott újságíró örömmel állapította meg —, hogy van Sacán egy szép, ízlésesen berendezett üzemi vendéglő, és egy modern üzemi klub. Viszont a munkások túlnyomó többsége a két sörözőt kedveli, tehát még sincs minden rendben. Látogatás a „tehénistállóban” Pólyák József és Németh Károly elkísérte őt az önkiszolgáló vendéglőbe. Mintegy kétszáz—kétszázötven ember fér el Itt egyszerre, s így, munka után „telt ház” van. A nem éppen megtisztelő elnevezést azért kapta, mivel maga az épület igen emlékeztet újabb típusú szövetkezeti Istállóinkra. A vendéglő berendezése: magas, gólyalábakon álló asztalok, székek nélkül és hosszú pult az egyik fal mellett. A pult mögött elárusítónők serege osztja az ételt, méri a sört. A sört rummal és rum nélkül lehet Inni. Az asztalok körül munkások egymás hegyén-hátán. A cigarettafüst olyan sűrű, hogy szinte már folyik. A zajra pedig egyszerűen nincs jelző. Mint egy megbolydult méhkas, persze ezerszeresen felerősítve. itt nem lehet' beszélgetni, itt csak az ordításnak van értelme. Délután hat óra, de sok asztalnál már énekelnek. — Ez mindig így megy Itt? — kérdi ordítva Pólyáktól. — így? Várjál, ml lesz itt estére — kiált vissza. A riporter azon töpreng, vajon erre gondolt-o földije, amikor olyan hevesen hangoztatta, hogy emberi módon élt. Nem meri megkérdezni, nehogy megsértse. Annyit észrevesz, hogy az elárusltónök nevetve, kedves ismerősként üdvözlik a kőt ácsot, tehát nyilván gyakran megfordulnak itt. Az asztalok piszkosak, lucskosak a sörtől. Ahol ennyi az ember, nem is igen lehet ügyelni a tisztaságrar, hiszen a legnagyobb elővigyázat mellett is klloccsanhat a sör, akkora a tolongás. A riporter gyorsan felhajt egy korsóval, s Int Ismerőseinek, hogy kint megvárja őket. Kóválygó fejjel távozik, még nagyon sokáig hallja maga mögött a rettenetes erejű, bábeli hangzavart. Bánatosan ballag az üzemi klub felé. Az utca csupa verőfény, az ablakokban, erkélyeken trikós, félmeztelen csupaizom munkások sütkéreznek. Egy gyerekkocsiban csecsemő visít. Mintha egy új világba érkezne. Minden ragyog a tisztaságtól. A falakon Ízléses képek, a folyosókon szőnyeg. Itt igazán Jól érezheti magát az ember. Ez méltó a köztársaság legnagyobb, legmodernebb vasmüvének építőihez. A riporter megvigasztalódik, jó hangulatban járja végig a helyiségeket. Legtöbben — húszán vagy harmincán — a nagyteremben tartózkodnak, ahol asztalitenisz-mérkőzés folyik. A sakkszobában három táblán játszanak. Az olvasóteremben egy embert talál; a könyvtárost. A riporter nem szeretne visszaesni előbbi rossz hangulatába, gyorsan kér egy újságot és.... olvasásba merül. ZSÉLYI NAGY LAJOS j. Vlacb felvételei 7 Munkában ■ hegesztők Pillant*« a« egyre bővülő építkezésre isse sii:isIi:kíivisI[
