A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-28 / 30. szám

A riporter oltóved

Képzeljük el őt a .hatalmas építkezés kellős közepén, titokzatos rendeltetésű gépek, félelmetes vasszerkezetek, gyárkémények, dömperek, kotrógépek, emelők és szállítódaruk között. Barna szövetruhába képzeljük őt, a ruha tökéletesein elvesztette eredeti színét, nem Is barna már, hanem szürke a portól. A por finom, mint a liszt, apró szemcséi láthatatlanul szállnak a levegőben. A riporter ajka szomorkás mosolyra rándul: megállapítja, hogy eltévedt. Rossz a tájékozódó képessége. Az igazgatóságon kísérőt akartak melléje adni, elutasította, azzal hencegett, hogy nagyon jól ismeri az építkezést, járt már Itt. Csakhogy annak két éve, most bizony zavarban van. A hengerdéktől jött, átvágott ezen a kilométernyi térségen, melyen az olajoshordók, vasgerendarakások, csőkolosszus-kazlak, lírai ellentétjeként csodálatos margaréták nyílnak s még csodálatosabb mérnökjelölt lányok dolgoznak, :s most itt áll az egyk irgalmatlanul magas kémény alatt, melynek a teteje összecsavart, színes sakktáblára emlékeztet, forgatja fejét jobbra-ballra, fogalma sincs, hová került, s a kutya se törődik vele. Elhatározta, hogy a könnyebb eligazodás érdekében felmászik a gyárkéményre.

Ismerkedés egy kémény alatt.

Persze, nem jutott fel a kéményre. Azonban nem keseredik el túlságosan, amiből arra lehet következtetni, hogy a kéményrejutdst sem gondolta egészen komolyan. Egyébként innen a kémény betonlábáról is nagyszerű a kilátás. Több-kevesebb sikerrel eligazodik. Ahol az a három kémény nyújtózik az égbe, arrafelé vannak a hengerdék, attól kissé jobbra s közelebb a mechanikai műhely — a Keletszlováklal Vasmű első felépült s üzembe helyezett részlege. Ha megfordul az előző részleggel átellenben, könnyen felismerheti a nagyolvasztókat. Tehát mégiscsak jó helyen jár. Ezek az objektumok itt körülötte kéményestül, állványostól, a rengeteg cső és katlan, az a hőerőmű — a Keletszlováklal Vasmű szive.

— Maga mit keres Itt?

Lassan, meggondoltan fordul hátra, arca csupa sértődöttség.

— Én...?

— Alacsony, fekete ember áll előtte, kezében papírtekercset szorongat, szeme úgy villog, mint valami vizsgálóbíróé; ettől a nézéstől a riporter heves lelkilsimere'tfurdalást érez.

— Én — ismétli —, miért?

— Igazolja magáti

Idegesen nyújtja át igazolványát. A kis fekete ember sokáig forgatja, nézegeti, aztán némileg megenyhült ábrázattal adja vissza.

— Tessék! Keres valakit?

— Mondjuk. Az építkezés vezetőjét.

— Itt a kéményen?

— A szeme már nem villog olyan vészesen. A riporter összeszedi bátorságát és megkérdi.

— Ismeri?

— Ismerem: Kurucznak hívják.

— Nem tudja, hol találom meg?

Nevetve:

— Dehogynem, egy partizánmunkát végző újságíró társaságában.

Párbeszéd ez irodában

Kuruc* építész, hogy megakadályozza a riporter értelmetlen csellengését, meghívta őt az Irodájába. Itt a következő párbeszéd zajlott le köztük:

— Azt mondják, a hőerőmű a gyár szive. Meg tudná mondani, Kurucz elvtárs, mikor kezd dobogni ez a szív?

— Nemcsak tőlünk függ. A döntő szó a szerelőké.

— A szerelők honnan vannak?

— A brnól gépgyárból. Én mint építész természetesen nem mondhatok érdemleges véleményt a szerelők munkájáról, de ismerem néhány illetékes — köztük pár külföldi — szakértő véleményét is, mely szerint ez lesz Európa egyik legmodernebb hőerőműve. Ha ezt dicséretként fogjuk fel, ami nyilvánvaló, akkor a dicséret mindenekelőtt a brnói konstruktőrök és szerelők munkáját illeti.

—• A szénszállltóművet is ők szerelték fel?

— Igen. Jól megnézte? Tudja-e, hogy az egészet három nap alatt állították össze? A szerelők, hegesztők úgy dolgoztak, mint az ördögök. Éjjel is.

— S mit hallhatnánk az építőkről?-- Még mindig munkaerőhiánnyal küszködünk, kőművesekre, mindenekelőtt ácsokra lenne szükségünk. Ennek ellenére nem panaszkodhatom, az objektumok átadásával májusban késtünk ugyan egy hetet, de már behoztuk ezt a késést. A kitűzött határidőre minden bizonnyal végzünk, de... ha már itt van, az elvtárs is segíthetne nekünk.

— Éspedig...?

Kiírni! ii T/i!k

— írja meg, hogy a szakképzett kőművesek, ácsok Jó fizetést (átlag 2400,— korona) kapnak nálunk, Sacán lakást és olcsó, jó minőségű kosztot biztosítunk számukra. Jelentkezzenek minél többenl

Találkozás

Sikerült rászednie Kuruczot, kísérje ót végig az építkezésen. El is jutottak az ácsokhoz, pontosabban Pólyák József és társai munkahelyére. A tíztagú csoport, amely a napokban kapja meg a Szocialista MUnkabrigád elmet, a gépház zsaluzásl munkálatait végezte. A riporter amennyiben nem félti tekintélyét, nyilván cigánykereket vet, úgy megörült Pólyák Józsefnek. A Keletszlovákiai Vasmű több ezer munkása közül az első, akivel találkozik, földije. — Ki ne örülne ennek I-- Mióta dolgozik ittt, Józsi bácsi? Azt sem tudom, mikor láttam utoljára — kérdezte, mikor szóhoz Jutott.

— Mióta? Tizenkét éve. Tudod, ml volt itt akkor? Semmi. Még egy kutyabódé se. Csináltunk valamit, igaz-e? Tudod, mennyit zsaluztam én itt, mennyi állványt emeltem? Micsoda pénzeket kerestem?

— És mit csinált azzal a sok pénzzel, Józsi bácsi — kérdezte a riporter, akit kissé lehangolt az ács meglehetősen hencegő modora.

— Éltem, barátom. Emberi módon éltem.

— Hogyan...?

— Mondom: emberi módon. Jól hallottad. Igaz, hogy nem építettem manzardos családi villát, lándzsás vaskerítéssel, nem vettem autót, nem rokkantam bele a spórolásba, nem kaptam gyomorbajt az éhezéstől. A sírhelyem se néztem még ki a szomorúfűzek alatt, közmegbecsülésnek örvendő bekrepált rokonok társaságában. Én éltem és élni aka-Késxttl a vasmfi salve — a hőerőmű.

Csdkolosszast emel a dara