A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-07 / 27. szám
kot és a finomabb részeket az érés műtrágya szinte megette. El lehetet dobni az egész gépéti Ősszel, a munka befejezése után, talán félérát Igényelt volna a kitisztítása. Elfeledkeztek róla. Ugyanúgy elfeledkeztek a vetőgépekről, melyekbe tavaszszal klcslrázva találtuk az fisz! gabonát. A fiatal traktoros, mikor megkérdeztük, csak a vállát vonogatta: ez nem az én dolgom, erre én nem kapok munkaegységet! Közben a szövetkezetnek elúszott pár ezer koronája új gépekre. A kombájnokhoz a múlt észszel új kaszákat rendeltek. Meg is érkeztek szépen, papírba csomagolva. Az istállé fala mellé rakták. Száz ember belebotlott, eszükbe se jutott száraz helyre tenni. Egy év múlva fedezték fel, amikor valaki véletlenül beléjük rúgott, és megütötte a nagylébujját. Kicsomagolták, a akkor vették észre, hogy az új kaszákat már megette a rozsda. Közben rendeltek másikat) A kombájn ésszel beleragadt a sárba. Otthagyták. Késébb a fagy úgy odaragasztotta a földhöz, hogy meg se bírták mozdítani. A gumik — melyek amúgy is szűk keresztmetszethez tartoznak — tönkrementek, ugyanúgy a szíjak Is, kivéve amit az élelmes falusiak elloptak réla.“ Egy fiatal mechanlzátor, aki nemrég került ebben a fúr* ciéba, irénikns mosollyal ú! golta, hogy szinte régészeti ásatásokat folytat, míg a félig eltemetett ekéket a helyükre szállitatja. — A múltkor egy elevátort találtam az egyik hereikazalban, úgy volt „álcázva“, mint egy rakétakilövé. Természetesen láncait már megette a rozsda — mondja a mechanlzátor és homlokára bosszúság árnyéka nehezedik. — Mit lehetne tenni? — kérdezem. — Mit?! — néz maga elé és gondolkodva fújja a füstöt. — Amikor nedves időben kapáltunk az apámmal és végre késé este hazaérkeztünk — meséli —, siettem, mert lányokhoz jártam ás csak úgy akasztattam a kapámat a kerítésre sárosán. Akkor az apám visszaintett a kiskapuból: — Fiam, először a kapádat tedd rendbe, aztán mehetsz! Egyszer ellenkeztem, s oyan pofont levágott az öreg, hogy ma is emlékszem rá. Azúta megtanultam a rendet. Természetesen nem Ilyen médszerrel kell hatni a fiatalokra. De valamit tenni kell. Ha valamelyikre részéi az ember, hogy rendesebben csinálja, akkor azal vág vissza: örüljetek, hogy itt vagyok, ha nem tetszik, holnap megyek a városba, a gyárba, többet keresek, jobban fogok élni! Persze, nemcsak csupa rossz, hanyag ember van a szövetkezetben. Ismerek olyat is, nem is egyet, akit alig lehet lehúzni a traktorról. Mindene a gép. Ogy gondozza, dédelgeti, mintha menyasszonya volna. Amint az elején írtam, én nem szeretem a gépek»*, de tisztelem és éppen ez a listaiét késztetett a riport megírására, hogy ne lássunk a jövőben annyi mezőgazdasági gépet az útfélen, gazban, esőben, hőben a földön heverni. Nem vagyok statisztikus, de kiváncsi lennék, mennyi pénzt érő gép „rejtőzik“ szanaszét a határban az emberi felelőtlenség, hanyagság áldozataként. jé lenne elgondolkozni rajta! OZSVALD ÁRPÁD Ekhós szekéren Kéméndpuszta nem esik túlmessze Kéméndtől, annyira viszont még sincs közel, hogy a pusztai gyerekek naponta megtehessék az utat a falusi iskolába. Néhanapján még csak elelsétálnak, de mindennap kétszeri ... Meg aztán hányszor fú, esik s vad téli hideg, perzselő nap sem kiméit az országutak vándorát. Gyerekeket nem szabad ennyi viszontagságnak kitenni — így gondolkodtak a szülök és a pusztai állami gazdaság vezetősége. A gyerekek fuvarozását Rtedl Emtl bácsi vállalta, akinek napi négy Órát fizetnek ezért, hiszen két kilométer az út az iskoláig, másik kettő meg vlszsza a pusztára. akár az Órájukat ts utána Igazíthatják:.4 Emtl iácst most két hónapra kifogja a pacikat a szekérből. A srácok, leánykák otthon hancúroznak, élvezik a vakációt, mígnem szeptemberben újra megnylkordulnak az ekhós szekér kerekei s egy mustszagú reggelen megteszi az új Iskolaév első útját. Régi utasaiból néhányon lemaradnak, de kap új utasokat ts, és a ponyva alatti kis közösség megkezdi tíz hónapig tartó vándorlását a puszta és az Iskola között. Addig ts kellemes pihenést, gyerekekI 0. K. Huszonnyolc gyerek tölti meg a ponyvás szekér belsefét. Nagy odabenn jű zstbongás, nevetgélnek, szórakoznak, a leckét Ismétlik s észre sem veszik, már célhoz Is értek. A nagyobbak ügyesebbek, fürgén leugrálnak a kocsiról, nekik a felfutás sem okoz gondot, a kicsinyeknek pedig testvériesen segítenek a fel- és leszállásnál. Egy kis jóakarat könnyen megoldotta jónéhány szülő és huszonnyolc gyerek problémáját. Már a vidék jellegzetességet közé tartozik a vidám kis ekhós szekér. Az emberek jól Ismerik, s ha megpillant fák,
