A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-29 / 52. szám
VLADIMÍR MINffö Most be kell dobnom gyorsan a levelet a postaládába. A gyors dübörögve befutott, a kerekek fémesen csikorogtak. A többiekkel együtt tolakodott, kényelmetlen volt, vállán hátizsák, kezében bő rönd, egy férfi a kezét nyújtotta. Zsúfolt volt a vonat. Marina kíméletlenül odatolakodott az ablakhoz. Ezek a mai fiatalok, mondta valaki mögötte Mégis odanyomult az ablakhoz, kinézett a peronra, a peron üres volt. Az öreg portás az ajtóban állt, pipára gyújtott. A pályaudvari resti pikolőja elegánsan nekitámaszkodott az ajtó rácsának. A forgalmista még egyszer végignézett a szerelvényen, lassan felemelte az indító tárcsát. Nem jön. Nem jött E pillanatban rádöbbent, hogy már rég tudta, nem jön. Kezdettől tudta. Reggel óta, amikor látta a sorakozón. Tudta, minden más csak vigasztaló hazugság volt. Hazugságokban ringattam magam. Hazudni becstelen dolog Még akkor is, ha magunknak hazudunk. De mit tegyek? Mit tehetett volna? Halálos volt az igazság Most nem mondhatott le a szerelemről, a szerelem volt számára az egyetlen lehetőség. Harcolni kell érte. Sárba kell taposni büszkeségünket, ha harcolni akarunk a szerelemért Sárba taposta büszkeségét. Harcolt Levelet irt, bár a fiú nem' válaszolt. Üjból és újból irt neki. Talán elvesztek a levelek. Talán már elment az építkezésről. Irt neki haza, az építkezésre, az internátusba. Leveleket Irt és éltette a remény, hogy Viló válaszolni fog Apja csodálkozott, hogy idő előtt hazakerült. Azt mondta, hogy beteg. Igazán beteg volt, egy hónapig egyenesen beszámíthatatlan állapotban élt. Fürödni járt, csónákázni egy ócska, agyonfoltozott ladikban, estefelé vadul száguldott a biciklin. Mindent vadul, lázasan tett, sietett, csak meg ne állni. Az éjszaka mégis eljött, a halálos szorongás óráit hozta. Csak összeszorítaní a fogakat, csak kitartani. A nyitott ablakon át hallani lehetett a folyó lusta csobogását, nyirkos, fülledt szag áradt be. Éjszaka felkelt, végig rohant a kerten, le a folyóhoz. Meztelenül megfürdött a csillagok alatt, úgy érezte, sistereg a víz, amikor forró testéhez ér. Sokáig úszott, a teljes kimerülésig. Aztán mégis elaludt, fiatal és egészséges volt a teste. Egyetlen szövetségese a test mozgása, a test fáradtsága volt. Nem önthette ki szívét senkinek, nem akart senkit beavatni titkába. Néha rajtakapta apját, hogy fürkészve néz rá. Nincs semmi bajom, kissé beteg voltam, de már elmúlt. Apa azt mondta, ne félj, lányom, ebben a korban minden elmúlik. öreg, bölcs ember volt, szerette a lányát. Marina képtelen volt iá, hogy a burzsujt lássa benne: az apja volt De nem is tudta elmondani neki titkát, senkinek sem mondhatta el. Maga is menekült az igazság elől, párbaj volt ez, verseny, menekült és érezte maga mögött az üldözőjét. Egy héttel korábban utazott el Pozsonyba Nem, Viló még nem volt ott. Csavargott az utcákon, a hegyiligetben, lesett rá az internátus előtt, inkább holt volt, mint eleven. Néhány nap múlva sikerült telefonon beszélnie vele Nem, nem jöhet. Magolja az anyagot, hajrázik. Záróvizsga előtt áll, elvégre megérti, ugye? Persze, hogy megérti. Mikor láthatná? Csak egész röviden, csak tiz percre. Tiz perc, mi az a tíz perc? Nem, most egy percre sem szakíthatja félbe a tanulást. Most nem szabad zavarnia senkinek. Hát akkor mikor, mikor? Majd. Talán. Talán majd. Nagyszerű volt, mi? Nagyszerűen viselkedtél. Talán majd. Felhívlak. Szervusz. Agyő. És letette a kagylót. A jogi kar Csisz-szervezetének bizottsága elé idézték. Nem ment el. Hedva eljött érte, megpróbált a lelkére beszélni, kislány, kislány, mit csinálsz? Hedva is bizottsági tag volt öngyilkosság, amit teszel, mondta, öngyilkosságot követsz el. Talán valamit meg lehetne menteni. Mit akart Hedva megmenteni? Vagy ügy. végleg kizárják. Javaslatot kellett tenniük, hogy zárják ki az egyetemről A dolog menthetetlen volt, mert nem lőtt el a bizottsági gyűlésre, öngyilkosság ez, semmi más. Mit csinálsz, kislány? Megölöd magad valami bitang kedvéért. Másodszor is megidézték, megint nem ment el Megölte magát egy bitang kedvéért. Azelőtt a boldogtalan szerelmesek lúgot és vitriolt ittak, ma másképp ölik meg magukat. Megöltem magam egy bitang miatt Megöltem magam boldogtalan szerelemből. Az internátus előtt lesett rá, s végre mégis sikerült elcsípnie. Komor képet vágott, szégyenkezett. Rosszkedvű volt, hogy mégis sikerült meglesnie. A hegyiligetben sétáltak, esett az eső. — Micsoda pech — mondta a fiú rosszkedvűn. — Iszonyú peched volt. Marina hallgatott. — Micsoda szörnyű pecb — ismételte. Az ágakról búsan hullottak az esőcseppek. A víz becsurgott vízhatlan esőköpenyege gallérja mögé. Hallgatott. — Most mihez fogsz? — Nem tudom. — Te soha semmit se tudsz. Nem mert a lányra nézni, arcán végigcsurogtak az esőcseppek, olyan volt, mintha sírna. A fiú sóhajtott és azt mondta: — Az élet nem játék. Igen. Az élet harc. Az élet kés, észre sem veszed és beléd vág. Az élet kristályserleg, ezer szenvedés csiszolja. Ha kőbe ütközik, apró szilánkokra foszlik. Hol olvasta? És miért foszlik? A szilánkok nem foszlanak. A szilánkok nem élnek Csak élesek, hegyesek, sebzenek. Nevetséges kép: saját életének szilánkjai. Vigyázz, hogy meg ne vágjanak életed szilánkjai Járj óvatosan, nehogy életed szilánkjaira lépj. Leült egy vizes padra, a fiú állva maradt. Az esőcseppek szomorún lógtak az ágakon, aztán lassan lehulltak. így hal meg a szerelem. — Ez minden, amit mondani akarsz? — Szörnyű zűrzavar van a fejemben — mondta a fiú. — Nem szabad haraeudnod rám. Két nap múlva lesz a vizsgám. — Igen. — Másra nem is tudok gondolni. Aztán majd felhívlak. Marina habozott. Tudni akart mindent. Félt, hogy megtud mindent. Csak két nap. Két nap haladék. — Felhívsz? — Felhívlak. — Sietve hozzátette, rá sem nézve a lányra: — Becsületszavamra. Marina felállt. v — Jól van, — mondta. Még hozzátette: — Nem kell velem jönnöd. A fiú megérintette vállán az esőköpenyt. — Biztosan felhívlak. Nem hívta fel. Késő éjszakáig várt rá az Internátus előtt. Hosszú órákon át, szakadó esőben. Hiába várt. Reggelre láza volt. Táviratot kapott hazulról. Meghalt az apja. * Mindennek vége, a víz összecsapott fölötte. Mintha vasfalon keresztül érkeznének hozzá a hangok. A gyászolók ettek és ittak. Halott szavak. Holt szavak a halottról. A nagybácsinak, apa fivérének már vörös volt az arca, amikor azt mondta: tudott élni és tudott meghalni. Adj istenem mindenkinek ilyen halált. Vidám ember volt a bácsi, szeretett tréfálkozni. Kiskorában gyakran mérgesítette, míg dühösen el nem sírta magát. Most azt mondta: Ha itt volna velünk, biztosan ő ts jóizün Iddogálna. De sajnos • senki sem lhatik a maga torán, hehehe. Nővére hordta az ételt, italt, vastagon bepúderozta az orrát, a temetőben sírt. De most háziasán mosolygott és kínálta a vendégeket: Báránysült, egész friss. Birkát vegyetek, birkát egyetek. Marina már nem bírta, kiszökött a konyhába. A tűzhely mellett a gazdaasszony ült, kezét ölébe ejtette. Mihelyt észrevette, szemére szorította köténye csücskét, elsírta magát. Szegény kis árvám! Aztán feléje fordította arcát és mesélni kezdett: Ügy múlt el, mint a letépett virág Még bevittem neki a kávét, ő meg az asztalnál ült és rám nézett. Mit néz úgy rám? Pedig akkor már halott volt. Még meleg a keze, 10
