A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-12-22 / 51. szám

K. Bactian felvétele

Mai számunk tartalmából:

Karácsonyi vásár ...... 4

Afrikai képeslap.................................5

Huszonkét éves légffldsasszony . 8

Aki az ujjaival lát...........................8

MináC: Sohasem vagy egyedül . 12

Egri Viktor 65 éves.........................14

Akiknek visszaadták a szivét 18 Pillantás hazai filmjeinkre . . 24

A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Knltóregyetflloténok hetilapja.

Megjelenik minden vasárnap.

FAszerkesstó Major Ágoston Szerkesztőbizottság: Egri Viktor, Gály Iván, Gyarcslk Józset, Lórincz Gyula, Mács József, Ozsvald Árpád, dr. Szabó Rezső.

Szerkesztőság: Bratislava, Jesenskáho 8. Postafiók C-388, telefon 533 0«

Terjeszti a Posta Hlrlapszolgálata, előfizetőseket elfogad minden postahivatal ás leválkézbesftő.

Költőidre szőlő előfizetéseket elintéz: Foltozni oovinovf áfád, vfvoz tlsko. ilndfiiská ni. Iá, Praha.

Nyomja a PRAVDA nyomdavállalat, Bratislava, Stárova á.

Előfizetési díj negyed évre 18,50 Kő*, fél évre 38.— Kés, egész évre 78.— Kés. Kéziratokat nam őrzflnk meg és nem kBIdlnk vissza. K-21 *31957

Major Ágoston:

Karácsonyi gondolatok

Karácsony ven. Szobánkban két valami létezik: a kíváncsiság és a karácsonyfa. A karácsonyok 5r3k törvénye ez. Néhány napra leegyszerűsödik a világ: ajándékokra, játékokra, gyermeki Örömre, megfoghatatlan emberi nyugalomra. Ebben az évben is békében és boldogságban, gazdag ajándékoktól elhalmozva tartjuk a karácsonyi ünnepeket.

Ki mint vet, úgy arat — tartja a közmondás. S ha körülnézünk a karácsonyfák alatt, azt látjuk, hogy nem is arattunk rosszul ez évben, akadt ajándékra is bőven. Ez munkánknak az eredménye. Amit a bányász a tárnában, a paraszt a földön, a kohász a kemence, a munkás az esztergapad mellett kitermelt, amit a vasutas a vasúton, építész az építkezésen, tanító az iskolában, tervező a hivatalban végzett, annak a munkának gyümölcsét közösen élvezzük a szocialista társadalomban. Tehát munkánk költözött be ilyen formában a családba, hogy boldoggá tegye az ünnepek alatt az embert. /

De nem így volt ez mindig — magyarázza öreg szomszédom hetven éves bölcsességgel. — Valamikor mécses mellett ültük körül a karácsonyfát, s az ajándék néhány dió és mogyoró volt a gyerekek számára, egy pakli dohány az embernek s egy imakönyv a feleségnek. A szegényebbek Betlehemet jártak, az urak ablakánál kéregettek karácsony este. A gverekek fáztak, dideregtek, így ünnepeltük a karácsonyestet. De mit is beszéljen erről ma az ember. Hiszen ez csak mesébe illik, ha benézünk bármely házba és öszehasonlítjuk a mait s a régi ünnepeket. Megannyi csillár gyűl fel egyszerre, villanyfénynél válogatnak a felhalmozott ajándékok és a finomabbnál finomabb ételek között.

Aztán pihenésre is felhasználjuk az ünnepeket. Elnyújtózunk a díványon, gyönyörködünk a televízió ünnepi műsorában, vagy a magnóra felvett zenére ropjuk a táncot. Beszélgetésre is akad idő bőven. Felidézzük ilyenkor a múltat, az eltelt esztendőt, meghányjuk, vetjük, mit tettünk jól, mit rosszul az óesztendőbem Magunkba szállva fel-fel sóhajtunk, hogy talán másképp tennénk, ha még egyszer újra kezdődne. Ezt így, amazt úgy végezné az ember, nem tenne annyi hibát, nem vétene annyit az embereknek.

Valljuk be őszintén, hogy eredményeink mellett itt-ott valamit el is mulasztottunk ez évben. Van aki a tervet nem teljesítette, másutt a hektárhozam lett kevesebb a szövetkezetben. Itt-ott áruval megrakott vagonokat lát napok hosszat rostokolni az ember, másutt a gyárban álltak kihasználatlanul a gépek, vagy áruhiány volt az üzletekben, s megmondtuk a magunkét, ha húsra kellett várni órák hosszat az üzlet előtt, vagy gyalog futni a munkába,

mert az autóbusz késett, vagy nem állt meg. S így folytathatnánk tovább ... De mindjárt kérdezzük azt is magunktól, ki az oka mindennek? Nos ki? Ki dolgozik a szövetkezeti földeken, ki áll az esztergapad mellett, ki vezeti a járműveket, ki szolgál ki az üzletekben, ki rakja ki- s be az árut a vasúti szerelvényekbe, ki termeli a húst, vajat, ki gyártja a ruhát, cipőt, bútort, amit az üzletekben vásárolunk: Ki más, mint mi élő emberek. S ha már számadást csinálunk elvégzett munkánkról, nézzünk jól egymás szemébe. Elvégeztünk mindent úgy, ahogy kellene? Nem mi, emberek okozzuk a hibákat, bajokat, egymásnak? Néha talán azzal, hogy kevés a felelősségérzet, s ha hibát látunk, ahelyett, hogy nyomban segítenénk eltávolítani, elintézzük egy kézlegyintéssel: mit törődöm én ezzel, ez nem az én dolgom. S gondolkodtunk-e azon, hogy karácsonyi asztalunk nem lenne-e gazdagabb, ha kiszámítanánk, mit lehetett volna elvégezni az alatt az idő alatt, amit elmulasztottunk munkába menet, mondván, nem dől össze a világ, ha öt percet késik az ember. De ha a percek órákká, s az órák a sok millió munkásnál napokká, sőt hetekké nőnelk, ez alatt az idő alatt sok mindent lehetne termelni országszerte. Az imént azt mondottuk, hogy ha az év mégegyszer újból kezdődne, sok mindent másképp végezne az ember. S íme, itt áll előttünk az új esztendő, melynek pár nap múlva átlépjük a küszöbét: határozzuk hát el, hogy az új évben behozzuk az elmulasztottakat.

De ha már a jó karácsonyi borocska mellett ilyen őszintén egymás szemébe néztünk, ilyen nyíltan, kimondtuk, ami a szívünket nyomta, nem nézhetnénk-e egy kicsit mélyebben saját lelkiismeretünkbe? Nevetséges dolog manapság ilyesmit kívánni — mondhatná valaki. Ma, amikor annyi az ellentét az emberek között, hogy megfojtanák egymást egy kanál vízben. Es az ember azt se tudja, hogy miért. Hiszen az embereknek fényesen berendezett lakásuk van (sokaknak több szobás villájuk), autó áll a ház előtt, a százasokat csak úgy szórja a kocsmáros kezébe, s ha megkérdezed, hogy Van, majd hogy csak nem azt mondja: nem ér az élet egy fabatkát sem. S ilyenkor felteszed magadban a kérdést, vajon miért van mindez. Talán megártott a túlságos anyagi jólét? Selyemben, bársonyban járunk üres lelkiismerettel? Ne túlozzon, már megint — súgja a fülembe — mert ez azért mégsincs így egészen. Az emberek ezrei tanulnak, művelődnek, esti iskolákat végeznek, s mérnökökként, szakemberekként kerülnek kiaz életbe. Ez igaz. £s mégis valami hiányzik egymáshoz való viszonyunkból. Valahogy nagyobb szeretettel, megértéssel lehetnénk egymás iránt. , A leplezett (kétszínűséget váltsa fel ez az elvtársi barátság és őszinteség, ami abban nyilvánul meg, hogy a munka-