A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-08 / 49. szám
Akik az OrSmal karaalk — Boalevard Clichy 3000 kocái tlzperoaóként — ez az a nagy boldogság? A csábitó szerencsekerék előtt: ,,Prenez vőtra chance, Monsieur!“ A vásárcsarnok előtt, reggel Ötkor: egy algériai hordár számvetést csinál, mennyit keresett az é|szaka Párizs*** * M ftfó e/á S é q e i Párizs — ha ezt a szót halljuk, a következő fogalmak képződnek meg bennünk: NŐtre Dame székesegyház, a Montparnasse és a Salnt-Germatn-des-Prés művésznegyedek, Elffel-torony. Aki Párizsba látogat, elkerülhetetlenül látni akarja a Louvre-t és a Folie Bergéres-t, az éjjeli életet a Palace Plgalle-on és talán még a híres vasárcsarnokot, „Párizs gyomrát". Dei hát milyen mélyre hatol be az Idegen tekintete e város leikébe? A Boulevard Saiimt-<Michelen fölfelé a Luxembourg-kert lg és Vissza, a zsúfolásig telt kávéházi teraszok előtt, fiatal emberek sétálnak sűrű sorokban. Diákok az öt kontinensről, japánok, koreaiak, mulattok, arabok. Fiatalok Franciaország még meglévő apró gyarmatairól, Martlnique-ről, Űj-Kaledónlából és a ,grande nation“ nemrég elvesztett területeiről. Néhány lehetetlenül öltözött amerikai és nyugat-európai, köztük hörögve raccsolö fickók, akik azt hiszik, hogy ezzel -különösen párizsiasan hatnak. Párizs a népek Bábel-tomya. Előtted Párizs minden nagyszerűsége: a fiatal anyák utánozhatatlan gráciája, akik kisgyermeküket sétáltatják az emberáradat ban és a, fiatal lányok vágyakozó pillantása a világ divatdiktátorainak kirakatai előtt. Párizsban minden elképzelhető, minden lehetséges: fiatal párok, mit sem törődve a járókelőkkel, nyugodtan ölelkeznek és csókolöznak az utcán, a kávéházban, vagy a metrón. A csodálatos kertekben és parkokban jól öltözött urak lehúzzák a cipőjüket meg a harisnyájukat és meztelen lábukat kidugják a napra. Mezítláb jön kerékpárján szembe velük egy bájos kislány, megáll- a kávéház előtt, felveszi a cipőjét és máris tökéletes dáma. Illetlennek találod? Láthatsz ÖTeg, rongyos clochard-t, aki egy szűk közlekedési szigeten guggol ét a legnagyobb lelkinyugalommat olvassa az újságot (ami legalább három hetest), miközben százezer lőerők zúgnak el mellette. Három diák zenél egy kávéház előtt; egyetlen hangot sem lehet kivenni a nagy lármában, de azért ők kedélyes mosollyal szednek össze néhány aprőpénzt idősebb külföldi hölgyektől. (Ezek adakoznak a templomoknak, az Üdvhadseregnek, fönt a Sacre Coeur előtt pasztellszínű szentképeket vesznek egy vlgyorgő kamasztól, s nem veszik észre, hogy ugyanez a fickó meztelen szépségeket sóz rá mögöttük haladd férjük rel) De hagyjuk Párizs nagyszerűségeit, amelyek oly varázslatosan csillognak az Idegenek szemében, és kérdezzük meg a kisembereket az utcán, ml teszi őket boldoggá. Egy fiatal lány „Dior" kirakata előtt (ezer új frank egy hajszálvékony délutáni ruha): „Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem tetszik nekem ez a ruha!" Még egy pillantást vet a kirakatba, aztán elvörösödve folytatja: „De hát mit kezdenék egy Ilyen ruhával? Régimódi lány vagyak, ahogy ezt már észrevehette Ezt a kosztümöt magam varrtam, nem festem inagam, és ezt e retlkült nem- vásároltam, hanem egy nagynénimtől örököltem...“ Cathérlne -klszblgálőnőnek tanult, megbetegedett, és most mint telefonoskisasszony dolgozik a „Printemps" áruházban. Háromszáz új frankot keres havonta, egy földszinti szobácskábán lakik a nagymamáján nál és mindenek fölött szereti — Párizst! „Egy séta a városon keresztül minden alkalommal új élmény a számomra. Szeretem a ragyogó fényreklámokat és a plakátokat, amik arra szólítanak fel, hogy: Vegyen- ezt és vegyen azt... Boldog vagyok, ha jő zenét hallhatok: Handelt, Berliozt, Ravelt. Minden vasárnap elmegyek a templomba, nem mintha vallásos volnék, de szeretem hallani az orgonát. Hogy mit várok a jövőtől? Saját lakást, egy zongorát
