A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-08 / 49. szám
FÖLDES TAMÁS: PILLANATKÉPEK Három hét igen rövid idő. Különösen rövid idő, ha egy ország, egy nép megismerésére adatott. Néhány emlékezetes pillanat, néhány apró észrevétel aligha adhat teliességet — de arra talán elegendő, hogy önálló történetekként a Jegyzetfüzetbe kerüljön. Lapozgatok az emlékek listájában. Az első történet színhelye Prága. Fiatal párocska beszélget meghitt kettesben a trolibusz hátsó peronján. Az egyik megállóban több utas száll fel és a párocska hirtelen szétrebben — a nő előresiet és leül a vezető mögé, a férfi pedig hátatfordítva a felszállóknak, az esti utca forgatagát nézi nagy figyelemmel. Bajuszos férfi lép az általunk már ismert férfiú mellé. — Már meg sem ismered a jóbarátot, cimbora? — szólal meg a bajuszos. — Vladó, Vladó!... — teszi hozzá korholóan. Vlado (most már nevezzük mi is így] zavartan köszön. — Gyere, üljünk le, amíg van hely! — mondja a bajuszos és karjánál fogva maga után vonszolja barátunkat. — Nicsak, A okai — kiált fel ismét. — Úgy látszik, ez a véletlen találkozások kocsija — teszi hozzá, s Vladót az előbb előresiető fiatalasszonyhoz vezeti. — Drágám, engedd meg, hogy bemutassam munkatársam és barátom, Vlado X ... -et — ragyog a bajuszos arca —. mig te, cimbora most megismered a föld legnagyszerűbb asszonyát, a feleségemet! Vlado zavartan csókol kezet, az asszonyka szeme körül huncut mosoly vibrál. — Vlado olyan barát, drágám, hogy a legféltettebb kincsemet is rá merném bízni — Valóban? — kérdezi a huncut mosolyú asszony és mélyen a fiatalember szeme közé néz. Az asszonykának tetszik ez a hármas, Vladónknak nem, elnézést kér, dolga van és kecsesen lebillen az első megállónál a trolibuszról. A házaspár megbeszéli, hogy mi legyen a vasárnapi ebéd. — Meg kellene hívni ezt a Vladót is — mondja az asszony, a férj férjhez illően helyesel. Ellenőr száll fel, a jegyeket kéri. Az asszonyka zavart — elfelejtett jegyet váltani, mondja, de nem tesz semmit, szívesen megfizeti a büntetést. — Ügy van! — ' helyesel a férj ismét férjhez illően és előveszi a pénztárcáját Az ellenőr viszont nem elégszik meg ennyivel, hátra megy az ülőkalauzhoz és megkérdezi, hogyan lehetséges potyautas a kocsin. Miért nem ügyel jobban a felszállókra? — halljuk a szigorú kérdést — De hisz a hölgy nem potyautas! — tiltakozik a maga igazát védve a kalauznő. — Az a fiatalember váltotta meg mindkettőjük jegyét, aki az előbb leszállt! ... Néma csend a trolibuszon, csak a kocsi monoton, tompa zúgása hallatszik. Mindenki a házaspárt figyeli. Az asszonv léngvörös, a bajuszos férfi bajuszát rágja, és értetlenül nézi felesége arcát. Majd a következő megállónál leszállnak ők is. Az utasok egy emberként hördülnek fel és mintha összebeszéltek volna, egy bizonyos házi négylábúhoz hasonlítják a leleményesnek korántsem nevezhető kalauznőt. Bratislava, Hotel Carlton Kényelmesen és irigykedve ülök a kávéházban. Igen, irigykedve, mert bár mi. pestiek azon fakirságunkkal, hogy órákat tudunk üldögélni a parányi és füstös espressók még parányibb, ingatag székecskéin, kivívtuk a nagyvilág őszinte hódolatteli elismerését, de azért' van, aki bevallja (s én ezen kevesek közé tartozom), hogy a kényelem se megvetendő. Azért elégedett is vagyok. Helyesebben szólva elégedetlen. Elégedetten nyugtázom, hogy a pesti „duplának“ nincs párja a világon, és elégedetlenül kell tudomásul vennem, hogy a pesti duplának nincs párja a világon. A szomszédos asztalnál magányos férfi mulat. Már a negyedik stampedli konyakot nyakalta be. Magához inti a fiatal pincérlányt, pénzt vesz elő, majd a viszszajárő összegből öt koronát a felszolgálónak ad. A pincérlány fülig pirul, majd felháborodottan kikéri magának, mondván, hogy ő nem ... A kávéház vendégei kuncogva összesúgnak, ők már tudják, amit én még csak nem* is sejtek — a duhaj és az itteni szokások szerint nagy borravalót adó vendég honfi társam. Néhány perc múlva a férfiú érces hangon rázendít: — „Kék nefelejcs, kék nefelejcs... virág zika, virág zika tópaar tyán ...“ Asztaltársaimnak volt igaza. A duhaj férfiú honfitársam... Prága, Vencel tér Óriási csődület az egyik „zmrzlina“ árus mellett — egy nő és egy férfi érdekes állatimitációt mutat be. Karjukkal hevesen hadonásznak a levegőben és köztien magas hangon gágognak. Nagyszerű város kérem ez a Prága, az ember az utcán mindent megkaphat. Az egyik sarkon meleg kolbászt árulnak, néhány méterrel arrébb könyvespult, szemben vele fagyialtffrus, s mindennek tetejében még szórakoztató artistaműsor ts. Ez aztán igen! Várom a további hangutánzást — mondjuk egy-két vakkantást, nyávogást, tücsökcirpelést. Várom, várom ám hiába várom — az artistaduónak meglehetősen egyhangú a műsora. — Gá-gá-gá-gó-gá-gá ... Hirtelen abbahagyják. — Ezeknek magyarázhatsz fiam, képtelenek megérteni! — mondja a férfi tősgyökeres budapesti kiejtéssel. Honfitársaim nem voltak artisták. Mindössze a Fehér Hattyú Aruházat keresték. Brno Az Európa-hírű vásárváros — mint a világ legtöbb nagyvárosa — már ,,kinőtte önmagát“. Egyik-másik szűk utcáiéban bár még gépkocsiforgalom is van, s a gyalogosok az úttesten sétálnak és beszélgetnek zavartalanul. Őszintén sainálom a gépjárművezetőket — talán helyes lenne kijelölni az autók számára néhány „zebra-csíkot“, néhány átkelőhelyei, ahol a sebesen Igyekvő gyalogosoktól nem veszélyeztetve, biztonságosan közlekedhetnének. Komárom Az Európa Szállóban a 77-es szoba kulcsát nyomják a kezembe. Modern szálló, szép szálló — optimistán baktatok tel a második emeletre. Kellemes, hangulatos lakosztály. Be akarom kapcsolni a rádiót — kezemben marad a kapcsológomb, a fiókhoz nyúlok, hogy berámoljak, kezemben marad a fogantyú. Bemegyek a fürdőszobába, megeresztem a mosdó kék színű csap iát — elrántom a kezem, forró víz folyik. Elrántom a kezem, el kell. hogy rántsam a lábam is — a forró víz a lefolyócsőböl egyenesen a fürdőszoba kövezetére csordogál. A szállodát — mint hallom — alig egy éve adták át. Vidáman fütyörészek. otthonosan járok-kelek az új épületben. Budapesten, egy pesti új házban érzem magam! Bratislava Ülök az írógép mellett, rendezgetem gondolataimat. Lelki szemeim előtt megjelenik a lap szerkesztője és megkérdezi? — Ennyit láttál Csehszlovákiából mindössze? Nem, Csehszlovákiában sok mindent láttam. Megcsodáltam „arany Prága“ műemlékeit, Bratislava fiatalságát, a hegyeket, a tavakat, a házakat, az embereket... Ami szép, annak hamarabb megy hire, ami szép az többnyire népszerű és közismert is... De kérem — én ezeket az apróságokat is észrevettem ... Ingeborg Voss; Pozsony, Ferenciek tere 10
