A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-12-01 / 48. szám

SÁGI TÓTH TIBOR:

Miből vett kocsit Venyige ?

Történetünk hőse, Venyige Ignác sietős léptekkel, lihegne száguldott a kisváros vasútállomása felé. Ez ugyan talán sehol másutt az égvilágon nem keltette volna fel a járókelők figyelmét, ám itt, a kisvárosban, — melyet nevezzünk egyszerűen, de találóan Pletykafészeknek — nem mehetett végig senki az utcán anélkül, hogy a jól működő „megfigyelő állomások“ ne ellenőrizték volna: ki a járókelő, hová és kivel megy és mi a célja útjának.

Venyige Ignác sem érhette el az állomásépületet anélkül, hogy útjáról be ne számoltassák. Az egyik bolt ráérő üzletvezetője barátságosan ráköszönt:

— Jó napot, Venyige kartáts! Hová? Hová?

— Jaj, csak le ne késsem a vonatot — lihegte Venyige. — A kocsiért megyek. Végre egyben van a pénz, hát elhozom. Múltkor választottuk ki a feleségemmel. Gyönyörű kocsit Krémszínű, bordóval kombinálva.

Az üzletvezető dülledt szemekkel, tátott szájjal meredt a tovaszáguldó Venyige után, s amikor, vagy egy negyedóra elteltével vevő tért be az üzletbe, az üzletvezető így fogadta:

— llát tetszett volna gondolni, hogy ez a jelentéktelen kis emberke, a Venyige Ignác, autót vesz? Most ment érte. Tessék mondani, miből vesz autót egy ilyen

Venyige?

Erre a kérdésre keresett választ a vevő is, akt nem kis mértékben járult hozzá, hogy este már Pletykafészek számos lakója azon töprengett, miből telik egy Venyigének ötvenhatezer koronás Volgára. Nem hiába nevezték ugyanis a kisvárost Pletykafészeknek. Termékeny talajra talált ott a legkényesebb válfajú pletyka is. A piac zajos forgatagában reggel megszületett mákszemnyi pletyka délutánra — hála a pletykatermelők népes táborának — a minden részletre kiterjedő, szakszerű boncolgatás következtében óriási pletykalavinává duzzadt, hogy magával sodorja a nevét, jó hírét,1 hitelét és becsületét, akit acélos öleléssel magába zárt.

A pletykavadászok előretolt őrszemei ott voltak mindenütt, és mindenre kiterjedő figyelmüknek, valamint irigylésre méltóan termékeny fantáziájuknak volt köszönhető, hogy pletykában sohasem volt hiány Pletykafészekben. Mert pletykálni — ugye — lehet bárkiről bármit. Ha valaki például Pletykafészekben szerényebben öltözködött, mindjárt akadtak, akik az oknyomozó filetykakutatás legbe váltabo módszereivel iparkodtak kideríteni, mi ennek az oka. A levont következtetések nem egy esetben igen érdekes megállapításokat tartalmaztak. Ha nő volt az egyszerűbben öltözködő pletykaalanv, akkor gyakran az iszákos fér) volt az ok, ha pedig férfi, akkor a pazarló feleség. Akkor bonyolódott csak kissé a dolog, amikor kisült, hogy a nő még lány, a férfi nőtlen

Az ilyen kisebb tévedések azonban a friss pletykaanyag létrehozásában soha sem játszottak szerepet. A pletykák pedig csak szövődtek, keletkeztek, terebélyesedtek, osztódással szaporodtak és jótékonyan megsemmisültek, hogy átadják a helyüket az érdekesebb, a fantáziát jobban izgató, pikánsabb, hihetetlenebb, de a várost méais hosszabb ideig foglalkoztató utódoknak.

Venyige Ignác kocsivásúrlásával kapcsolatban ugyancsak útnak indult egy pletykalavina. Az első változat szerint: „ugyan kérem, miből telne Venyigének új kocsira, egy vacak kis Minort vásárolt a szomszéd faluban, hétezerért, amolyan ócskavasba valót“. — Nagy tévedés, kedveském — szólt az ellenpletyka —, negyvenötezres vadonatúj Moszkvicsot, vett a Venyige, Mali nénénk már látta is. — Nem szeretem az alaptalan okoskodást — legyezte meg egy hétpróbás pletykakutató. Mit tudnak maguk? Én most jövök az unokabátyjától. Tatra 603-ast vett a Náci!

Még a kbgsi márkájában sem egyeztek a vélemények, amikor a pletykafészkiek fantáziáját már a probléma másik oldala kezdte izgatni: Miből vett kocsit ez a Venyige? A felesége nincs is állásban. Ignác pedig abból az 1300 koronás havi fizetésből nem nagyon ugrálhat. De nem hiába volt oly fejlett az oknyomozó pletykakutatás Pletykafészekben, néhány órán belül

MARTH GYÖRGY RAJZA

megszülettek a százszázalékosan biztos“ értesülések, melyek megadták a választ a lázas képzeleteket izgató kérdésre.

— Negyvenezret sikkasztott, ezért vehetett Moszkvicsot. A hiányzó ötezret is csak úgy kéregette össze — így szólt az első válasz.

— Amerikai nagynénje csempészek útján dollárokat küldött Venyigének, azzal üzérkedett, s így könnyen megvehette a Tatra 603-ast — közölte az „egyetlen igaz“ értesülés.

— Az alamuszi Venyige fél év alatt kétszer nyert a sportfogadáson, a két nyeremény összege több mint hetvenezer koronát tesz, ezért vehette meg a vajszínű Volgát — mondta ki egy harmadik vélemény.

Estig még a következő változatok születtek:

1. Venyige válik csinos, fiatal feleségétől, és elvesz egy nála húsz évvel öregebb özvegyasszonyt, aki százezer korona hozományát előlegezte Venyigének autóra.

2. Az autó öt koronáidba került Nácinak, mert egy tárgysorsjátékon nyerte sorsjegyen — hiába, hülyéké a szerencse!

3. Ez a legblzarrabb és legbizonytalanabb értesülés: Nem is autót vett, hanem motorcsónakot tizenhatezerért jde mi az ördögnek, hiszen Pletykafészekben sem folyó, sem tó nincsen, meg aztán, ha tényleg motorcsónak, akkor miért mondta Venyige elutazása előtt, hogy a kocsiért megy?)

4. Nem is a saját részére, hanem a vállalatának vette a kocsit, csak felvágásból mondja, hogy az övé.

Persze, keletkeztek még egyéb verziók is, és így egyre nagyobb lett a bizonytalanság.

Harmadnap reggel aztán a hatvanöt esztendős nyugdíjas éjjeliőr, a pletykakutatók egyik érdemes veteránja, Lötyögi bácsi állított be Venyigéékliez. Venyige szaporán pislogott a korai vendégre, s kitörölve az álmot a szeméből, mosolyogva kérdezte:

— Miben állhatok rendelkezésére, kedves Pali bátyám?- — Hát fiam, izé — kezdett hozzá kissé körülményesen az öreg Lötyögi —, ha nem haragudnál, szeretném megnézni a kocsit, amit vettél, mivel hogy én is venni akarok.

Vennyige értetlenül belecsodálkozott Lötyögi arcába:

— Pali bátyám is kocsit akar venni? De hát ki az ördögnek?

Az öreg sértődötten böki oda!

— Hát ki másnak, magamnak! Miért, csak te járhatsz autón, én nem?

— A-a-autón? — hebegte Venyige. Milyen autón?

— Hát amit vettél, fiam. Az egész város Csak arról beszél.

— Pirikém, hozzad csak ide Pali bácsinak megmutatnia a kocsit — szólt be Venyige a feleségének.

Lötyögi ámulva látta, amint kinyílik a szobaajtó és ■ a piruló fiatalasszonyka vadonatúj babakocsit tolt be az öregember elé. Lötyögi gyors pillantással végigmérte az asszonyka alakját és Venyigéhez fordult:

— De hiszen ez nektek még nem kell!

Az apajelölt büszkén súgta Lötyögi fülébe:

— Már hogyne kellene. Piriké már a harmadik hónapban van. Volt egy kis megtakarított pénzünk, hát megvettük előre a kocsit.

Lötyögi bácsi néhány órás „tájékoztató“ tevékenység után elolvadt a Venyige autója körül keletkezett pletykalavina. De Pletykafészekben nincs „kutatómunka“ nélküli időszak. Öf probléma vetődött fel: Venyigéik gyereket várnak. Vajon ki az apja? Eddig tizenkét verziót tartanak számon. Többek között egy göndőrhajú vízvezetékszerelő. egy negyedéves főiskolás, egy újsáaíró. egy szövetkezeti brigádvezető és még nyolcán. Elnézést kérek, de róluk még semmi pontosat nem tudok. Elvéare e nrnhlSma .mennldásn“ Plelvkafészek-szerte még csak fél órája folyik!

10