A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-24 / 47. szám
A Kreml templomai Duba Gyula — Jegyzetok szovjet emberekről — Lelkekben élő történelem Sok képet láttam azelőtt, amelyen kilométer hosszú embersor éli a Moszkvai Vörös téren, Lenin mauzóleuma előtt, türelmesen' topog a hidegben, vagy verejtékezik a nyári forróságban, és néha óráikig vár, csakhogy megláthassa Öt. Sosem értettem mag egészen kitartásukat és türelmüket. Valóban olyan sokat jelentene nekik Lenin, hogy órákig íagyoskodnak miatta a kemény moszkvai télben? Most megértettem. A szovjet embernek mérhetetlenül sokat jelent a történelem. A Nagy Honvédő Háború győzelmének Is Itt kereshetjük valószínűleg a gyökereit: olyan ember tud Igazán harcolni a népéért, társadalmáért, aki lelkileg magáénak vallja ennek a társadalomnak a hagyomáinyalt, történelmét. Jártam a Szmolnijban, és láttam Lenin egyszerű szobáját. Magnetofonszalagról hallottam a hangját. Idegborzongató, nagy élmény volt számomra hallani azt a hangot, melyről tudom, hogy képes volt lángragyújtani a világot. Láttam az Ermltázs kincseit, és éreztem, hogy egy régmúlt világ néz le rám a falakról. A Téli Palotának ahban a részében, alhol az első vörös rohamcsapat foglyul ejtette a polgári kormányt, e gondolat ki nem fejezhető, szuggesztív tartalma csapott meg, annak az első vörös rohamcsapatnak a matrózai, munkásai és parasztjai soha még csak közelébe sem juthattak a cárt palotának, csupán vallásos tisztelettel nézhették — messziről. Honnan vették a bátorságot,. hogy egyszerre végig mentek rohanni ezekem a pompás folyosókom, és berontottak a csupa arany és bársony szobákba; amelyekből csak úgy árad a hatalom és erő varázsa? Igen, ha kissé groteszk Is, ez a kérdés borzongatott; honnan vették a bátorságot ezek az egyszerű, alázathoz és meghajláshoz szokott emberek? S a szálak újra Lenin hangjához vezetnek Végre Moszkvában a mauzóleumban megláthattam öt. Döbbenetes erővel hatott rám. Bárkire is elemi erővel ható élmény meglátni Lenint, akinek a nevált, képét, szobrát és életművét valószínűleg minden Imi és olvasni tudó ember Ismeri, meglátni őt a ravatalon fekve, mégha bebalzsamozva, holtan Is. S megértem; hogy a szovjet embereknek még többet jelent. Megértem, hogy talán Szibériából, több ezer kilométert megtév© utaznak Moszkvába, hogy beállhassanak a sorba, és tíz másodpercre szembenézihesenek vele. Amikor Moszkvában jártam, pionír avatás volt a Vörös téren. Hosszú sorokban vonultak fel Moszkva egyik kerületének Iskolásai, pedig csak húsz-huszonöt apró pionírt avattak. Meglepően magabiztosan és fegyelmezetten zajlott le az egész. Húsz apróság szemben Lenin mauzóleumával, de egyiknél sem fedezed fel az Ijedtség vagy lámpaláz jelét. A vezetők harsány hangon vezényelnek, és leadják a jelentést, és az embernek az Jut eszébe, hogy a szovjet pionírok: korán' megtanulják a bátor fellépést és öntudatos beszédet, a nyilvános szereplést. Ez pedig első feltétele, hogy megállják a helyüket az életben ... Még egy élményem volt pionírokkal, a Tretyakov galériában. Hatalmas kép előtt, amelyről három marcona, vértes és ljjas vitéz nézett le rájuk, vagy húsz pionír verődött egy csoportba. Velük, volt a tanítónőjük is. S kérdezte őket: mit láttok ezen a képen? A feleletek: katonákat, királyokat, hősöket... Igen, mondta a tanítónő, hősöket. És milyenek ezek a hősök? Nagyok, erősek, ’hatalmasak, félelmetesek ... Igen, és mit csinálnak a hősök? Védik a hazát az ellenségtől... A gyerekszemek ékszerekként csillognak, komolyak az arcok. Megkapott a jelenet, és úgy gondoltam, kezdem érteni, hogy miért jelent a szovjet embernek olyan sokat a történelem. 200 gramm vodka Ahogy a zenés vendéglőbe beléptünk, azonnal szemünkbe ötlött egy magányos fekete ember, szemébe hulló hosszú sima hajával. Annál Is Inkább a szemünkbe ötlött, mert ő Is észrevett — régóta várhatott valakit, áklt az asztalához Invitálhat —, és széles mosollyal Integetett, hogy menjünk oda. A mellette lévő székekre mutogatott. Egyszóval legyünk a vendégel. Kevesen étkeztek a vendéglőben. Előtte kétszáz gramm vodka állt, és egyedül érezte magát... Tágas helyiség a vendéglő, első részében alacsony pódiumon a zenekar. Tánczenét játszik, félig dzsessz, félig tipikus orosz tánczene keveréke, gyorsütemfl slowfoxot. A fekete férfi biztatóan mosolygott ránk, de nem ültünk az asztalához, mert láttuk, hogy Ittas, kissé távolabb ültünk le tőle. Megbántottan csóválta a fejét, és továbbra Is hívott. Aztán felemelte poharát, odajött hozzánk és nagyon udvariasan megkérdezte, hogy leülhet-e az asztalunkhoz, egyedül van és szeretne velünk szórakozni. Ez ellen már semmi kifogásunk nem lehetett. Kissé tántorgott, de a beszéde értelmes és barátságos. Leült mellénk. A főpincér, mintha csali erre várt volna; azonnal odajött és erélyesen elküldte őt az asztalunktól. Menjen vissza a helyére! Ne zavarjon bennünket! Tőlünk pedig bocsánatot kért a fekete ember helyett. Az nem ellenkezett, szomorúan dörmögve visszaült asztalához, keservében egy hajtásra ki itta e kétszáz gramm vodkát, fizetett és távozott... Eszembe jutott, hogy nálunk az ilyen részeg hasonló esetben kérdezés nélkül leül az asztalunkhoz. Aztán dadogott volna Sírok ■ Kreml falai tövében Ai Ukrajna a szoctl kikötőben Képek: Duba és archív
