A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-24 / 47. szám
GRAHAM GREENE: A hazajáró Carter negyvenkétéves volt, amikor megnősült, s csak ekkor Jött rá, hogy az igazi házasság milyen békés és biztonságos intézmény. Még az egyházi szertartást is fenékig élvezte, kivéve azt a pillanatot, amikor Júliával a karján kifelé indultak és meglátta Josephlne-t. Josephine szemében könny ült. De az, hogy egyáltalán ott lehetett, ennek az újfajta, nyílt szerelemnek jellemző tünete volt. Júlia előtt nem kellett titkolóznia; alaposan megtárgyalták az ő Josephine-nel leviharzott tíz esztendejét, Josephine egyéni féltékenységi és pompásan időzített hisztériás rohamait. — Mindez nem,volt más — mondta Júlia megértőén —, mint az ő belső bizonytalansága. Egyébként szentül meg volt győződve róla, hogy egy kis idő elmúltával ő maga és Josephine barátnők lehetnek. — Kétlem, szívem. — Miért? Én mindenkit szeretek, aki téged szeretett. — Csakhogy az. egy kissé vérszomjas szerelem volt. — Talán a végén, amikor már látta, hogy nem bír megtartani. De nem voltak-e boldog éveitek is? — Hát voltak — mondta Carter, aki még az emlékét is ki akarta törülni mindenkinek, akit a felesége előtt szeretett. Júlia csodálatosan nagyvonalú tudott lenni. Nászútjuk hetednapián, a suniumi fövénystrand egyik kiskocsmájában, miközben a gyantás bort itták, véletlenül Josephine levelét rántotta ki Carter a zsebéből. Előző nap Jött, s ő, hogy meg ne bántsa Júliát, elhallgatta Hű képe Josephine-nek, hogy még rövid nászútján se hagyta békén. Pedig már a kézírásától libabőrös lett; nagyon kicsi, nagyon csinos betűkkel Irt s ugyanolyan fekete tintával, mint a hajszíne. Júliáé platinaszőke volt, s most teljesen megfejthetetlennek látszott, hogy neki a fekete valaha is tetszhetett, s még nagyobb képtelenségnek, hogv ő ilyen fekete tintával írt leveleket elolvashatott. — Ki irt, szivem? Nem is tudtam, hogy jött már postánk. — Josephine írt. Már a tegnapi postával érkezett — És te föl se bontottad még? — csodálkozott Júlia, de hangjában a vádnak nyoma se volt fölfedezhető. — Ha csak gondolok rá, rosszul leszek. >— De hátha beteg szegényke? — Ö aztán nem. — Vagy rosszul megy neki. — Többet keres a divatrajzaival, mint én a regényeimmel. t — De én azt akarom, hogy mindenkihez jók legyünk. Tehetjük, szívem, hisz olyan boldogok vagyunk. FíHnyitotta. Tele szivhangokkal, egyetlen zokszó nélkül: ilyen volt a levél. Savanyú nyál Jött a szájába, míg olvasott. Kedves PhiVp, búcsú nélkül váltunk el, mert úgy éreztem, hogy egy olyan halálmadárnak, mint nekem, semmi keresnivalója a gratulánsok seregében, most kívánok tehát sok boldogságot mindkettőtöknek. Júlia kimondhatatlanul szép volt az GRAHAM GREENE angol prózaíró, 1904- ban született. Legjelentősebb regényei fHatalom és dicsőség), A csendes amerikai, Havannai emberünk, A kezdet és a vég) a magyar közönség körében Is lói ismertek. Itt közölt elbeszélése eredetileg Mortmain címmel jelent meg a New Statesman című londoni jolyóirat 1963. április 19-1 számában. Josephine esküvőn, és nagyon-nagyon fiatal. Bánj vele Jól, Philip,- hisz ehhez értesz; én Júlia láttán csak azon törtem a fejem, hogy miért kellett oly soká várnod a ml szakításunkkal. Te buta Philip. A gyors elhatározás fele fájdalmat okoz. Nem hiszem, hogy nagyon kíváncsi volnál az én dolgaimra, de ha mégis törődnél velem egy ici picit — ami a véredben van, magad is tudod'—, akkor megírom, hogy nagyon, de nagyon sokat dolgozom, mert egy egész sorozatot rendelt tőlem — és most ess le! — a párizsi Vogue! Egy őrült vagyon frankban is, amit fizetnek nekem, vagyis egy perc időm sincs rá, hogy boldogtalan legyek. Egyszer kénytelen voltam visszamenni a lakásunkba (pardon, de még rájár a szám), mert elveszett egy fontos skiccem, amit meg is találtam a közös komódnak abban a fiókjában, amit, ha méltóztatsz még emlékezni, „ötletrumplinak“ kereszteltél el. Azt hittem, hogy nem hagytam ott semmit, de aztán mégiscsak előkerült,' mégpedig annak a regénynek a kézriatából, melyét még azon az isteni nyáron, Napoule-ban kezdtél el írni, és nem fejeztél be soha ... Mit össze nem fecsegek, pedig nem akartam mást mondani, mint: Éljetek boldogan! Üdv. Josephine. Carter Júliának adta a levelet, és így szólt: — Valami borzalmas. — Illik ezt nekem is elolvasni? — Ez mindkettőnknek szól. Micsoda boldogság, hogy nem kell titkolóznia! Az elmúlt tiz év tele volt titkokkal, egészen ártatlan dolgokat is elhallgatott, mert félt a félreértéstől, Josephine dühétől. Josephine hallgatásától. Most megszűnt félni. Jóba olyan megértő és odaadó volt, hogy még egv bűn titkát is rábízhatta volna. „És én hülye, miért nem mutattam meg ezt a levelet már tegnap. Isten bizony, soha, soha többé." És egy verssor Jutott eszébe, Spensertől: „Vihar után a csöndes kikötő." Mégiscsak nagyszerű nő ez — mondta Júlia a levél elolvasáa után. — Milyen szép vonás, hogy így ír. Bevallom, egy kicsit elszorult a szívem — igaz, csak egyszer-kétszer — Josephine miatt. Végül is én nem akarlak tív év múlva elveszíteni. Később, a taxiban, Athén fele menet, megkérdezte: — Nagyon boldogok voltatok Napouleban? — Azt hiszem. Vagyis nem emlékszem. Az biztos, hogy nem úgy voltam boldog, mint veled. A szerelem radar-készülékével megérezte azt az észlelhetetlen mozdulatot, amelylyel felesége elhúzódott tőle, habár a válluk összeért. Fényesen sütött a suniumi nap, előttük a délutáni szieszta szerelmes órája, és mégis ... — Mi nics rendben, szivem? — Mi? Nem is tudom. Csak arra lettem kíváncsi, mondod-e majd egyszer Athénről, amit az előbb Napoule-ről. Hogy nem is emlékszel, és hogy másként leszel boldog, mint velem. — Édes kicsi bolondom —< mondta, és megcsókolta. Ezután végigcsókolózták a taxiutat Athénig, s csak amikor már házak közé értek, bontakozott ki Júlia. Rendbehozta a haját, és azt kérdezte: „Azt hiszem, nem vagy az a kimondott aszkétatipus?“ — amiből a férfi rögtön tudta, hogy minden rendbe iött közöttük. Az, hogy — egyi pillanatig — másként lehetett, csak Josephine bűne volt, Vacsora előtt, miközben föltdpászkodott az ágyból, Júlia megjegyezte: — Válaszolni fogunk Josephine-nak. — Még mit nemi — Tudom, hogy mi van benned, szívem, de egy ilyen szép levélre válaszolni illik, — Maximum egy képeslappal. Ebben maradtak. Ősz lett, abban a szempillantásban, amii kor visszaérkeztek Londonba; nem is ősz, már majdnem tél, mert a kifutópálya bei ionjára Jégszilánkokkal kevert eső zuhoi gott. Sejtelmük sem volt róla, hogy idehaza milyen korán kigyulladnak a lámpák, s elsuhan mellettük a Gillette, a Lucozade és Smith sóskeksz hirdetése, a BOAC mini dennél szomorúbb plakátja (BOAC-szal rei pülj oda, BOAC-szal repülj vissza] — és sehonnan se látszik a Parthenon. — Ahogy megérkezünk, fölcsavarom az összes villanyradiátort — mondta Carter, — Meglátod, milyen hamar meleg lesz a lakás. Mikor azonban beléptek az előszobaaji tón, kellemes meleg fogadta őket, a háló-, szoba és a dolgozó homályba vesző sarkall ból parázsló fényecskék intettek istenhoi zottat. — Itt tündérek jártak — mondta Júlia, — Csalódni fogsz bennük — mondta Carter, aki már észrevette a kandallópári kányra támasztott borítékot és rajta a fei kete tintával írott címzést: Mrs. Carter, Júlia fennhangon olvasta. Kedves Júliám, remélem, nem veszed zoi kon, hogy Júliámnak szólítlak, hiszen ugyanazt a férfit szeretjük, tehát sok beni nünk a közös. Olyan dermesztő hideg volt ez a mai nap, hogy minduntalan arra keli lett gondolnom, milyei rossz egy hideg lai kasba belépni a déli nap melegéből. (Tai pasztaltam, milyen hideg szokott lenni a lakás, mert valahányszor Dél-Franciaországból hazajöttünk, megfáztam.) Vakmerő lépésre szántam el magam. Betolakodtam hozzátok, bekapcsoltam a villanyradiátoi rókát, a lakáskulcsot azonban kint hagyi tam a lábtörlő alatt, nehogy újabb hasonló betöréstől kelljen tartanotok. Erre azért volt szükség, mert hátha Rómából vagy másvalahonnan nem tud elindulni a gépetek. Fel fogom hívni a repülőteret, és ha valami balszerencse folytán nem ma érkezi nétek haza, visszajövök, és eloltom a fűtői testeket, a biztonság kedvéért. (És takaréi kosságból; őrület, milyen drága a villany.J Szép, meleg estét kíván új otthonodban Josephine-ed, Ui. Észrevettem, hogy nincs kávé a dobozi ban, hagytam egy csomag „Kék Hegyek“5 kávét a konyhában, mert ez az egyetlen, amit Philip szeret. Júlia felnevetett: — Csakugyan, min'* denre gondolt. — Gondoljon mindenre, csak rám ne. — Akkor nem volna meleg, és nem voli na reggelire kávéd — Esküszöm, hogv itt ólálkodik valahol, és nem tudom, mikor tör rám. Talán ép-, pen, amikor megcsókollak. Megcsókolta Júliát, de a szeme sarkából az ajtót leste. — Végül Is otthagyta a kulcsot a lábtőri lő alatt. — De csináltathatott róla másolatot. Júlia egy másod'k csókkal elnémította', — Nem vetted észre, hogy pár órás rei pülésnek milyen erős szexuális hatása van? — kérdezte Carter. — De észrevettem. — Talán, mert összerázódott a szervezel tünk. — Nincs erre valami orvosság? — De van — mondta Carter. — Csak előbb megnézem a lábtörlőt, mert hátha becsapott Josephine. Carternek nagyon ízlett a házasélet. Vái dolta is magát, miért nem Jutott ez hamai rább eszébe, elfeledvén, hogy akkor Jöi sephine volna a felesége. Júlia, akinek nemi 12
