A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-10 / 45. szám
Egy királynő nyaralója Az Aranyföveny felől Balcstkba vezető szerpentin utat két szín Jellemzi: a tenger felé lejtő mészkőhegyek fehérsége, és az erdők dúslombú fáinak zöldje. Élesek az ellentétek: hol kopár szlrtek meredeznek az üt fölött szemet vakító fehérséggel, hol az erdő sokárnyalatú zöldje fog körül, majd fent a magasban, ahol a szikla veszi át az egyeduralmat, olykor-olykor felbukkan az azúrját vlsszasugárzó tenger tündöklő kékje. Balcsik kikötője nem alkalmas nagyobb hajók befogadására, kövecses partja sem veheti fel a versenyt a délebbre fekvő aranyló homokú fürdőkkel — ám azért akad itt is bőven félnapos látogatásra csábító érdekesség. Elsősorban a rengeteg virág, a tengerpart közelében épített rózsakertek, az oszlopokkal, mészkőből faragott pihenőpadokkal díszített sétányok és lugasok, amelyekhez hasonló kevés van a világon. Bulgária különben Is a rózsák hazája és aki nem járt Kazanlikban, Itt megcsodálhatja a tavasztól késő őszig buján virágzó rózsaligeteket. Néhány évtizeddel ezelőtt még Romániához tartozott Balcsik,, és gazdag bojárjai szívesen Jártak Ide nyaralni, mert éghajlata kellemesebb a román fürdőkénél. A városka körüli kertek zöldjében fel-felcslllan a villák és nyaralók fehér falai között egy kastély karcsú minaretje: Mária királynő egykori kéjlakának tornya. Ez az excentrikus hajlamú királyi dáma — akinek különcködő művészi hajlamait, glccses Ízlését sok szörnyszülött kép és szobor tanúsítja országszerte — egy török dzsámi stílusában építette fel nyaralóját. A kastély és keskeny patakokkal, vízeséssel, apró tavakkal átszőtt parkja egy külön világ volt: egyetlen kapuján egyszerű földi halandó, ha csak szolga vagy halászlegény nem volt, nem léphetett át. Hát igen, a halászlegényekl Pikáns históriákat őriz meg róluk a nép nyelve. Mondják, hogy odabent esténként sűrűn csengett a pohár, vidáman szólt a cigányzene és ha éjfél után vagy hajnal felé elhallgatott, nem egy sudártestű ' halászlegény Járt a hálószobában, ha a felséges gazda ráunt kifestett bojárszeretőire és a nép fiának izmos, ölelő karjára vágyott. Azóta Balcsik levetette magáról a bojárok igáját és jött a nagy fordulat: negyvennégy szeptemberében az egész országgal együtt felszabadult. Balcsik ma már nem halálra Ítélt porváros, lassan kezdi lerázni magáról az évtizedes port, amióta tervszerű, okos gazdálkodás folyik a vízzel. A királynő egykori kéjlaka — elég szerény, szinte szegényes volt a berendezése, egy csöppet sem hasonlított az aranytól,, ezüsttől, márványtól csillogó Versailles vagy Trianon rokokó pompájához — ma a bolgár újságíró-szövetség tu-f dona, és hűvös szobáiban hírlapírók, zeneszerzők és költők nyaralnak. ' A tengerbe nyúló sziklás földnyelvek egyikén egy villa fehér fala világit. A bolgár Írók egyik legnevesebbje, Peter SzlavlnszklJ vetette Itt papírra a bolgár Dobrudzsáról és embereiről szóló érdekes regényeit. Nem messze a tengerpartról egy kis tó párája remeg a napsütésben. Sót és gyógyító iszapot tartalmaz a vize. Egykor gazdag nagybirtokosok, kereskedők, magas rangú tisztviselők kerestek Itt gyógyulást, ma Dobrudzsa munkában elfáradt parasztjainak csontjaiból és Ízületéiből űzi ki a reumát. A város Innen kapta a nevét: Balcsik bolgárul Iszapot jelent. A tengerfenék cső dója Most nem halakról és csigákról, a várnai Akváriumban látható csikópofájú apró szörnyekről, homokszlnú tányér-lapos halakról, a tenger virágszlnben tündöklő kecses lakóiról és visszataszító undok férgeiről akarok szólni, hanem a Várna közelében fekvő Kő-erdőről. Alig félórás autóút vezet hozzá. Szürke és egyhangú a vidék, amint elhagyjuk Várna utolsó kertes házait és a külváros apró üzemeit. Aztán egyszerre az úttól balra különös, egyenetlen oszlopsoron akad fenn a tekintet. A távolból úgy tűnik, mintha egv évezredekkel ezelőtt elpusztult város romjai vonalának, talán egy hatalmas templomé a görög és trák időkből. Egy kis dombocskától védetten, alig száz lépésnyire az országúitól apró, takaros ház áll. Nagyablakos, teljesen modern építmény, első tekintetre látni — anélkül, hogy valami felirat útbaigazítana —, hogy Itt tanyázik a múzeumi Jellegű kőhalmaz. Ahogy a selymesen puha, süppedős porba belegázolunk, és közelebbről szemügyre veszszük az oszlopnak túlvastagra sikerült tömböket, a tolmács magyarázata nélkül Is megértjük, hogy itt se templomot, se házat, se oszlopsort emberkéz nem emelt. Mindez Itt valam őskori maradvány, a természetnek különös és utánozhatatlan Játéka. Valamikor, évmilliókkal ezelőtt — ám lehet, hogy csak százezer esztendőkkel ezelőtt — Idáig nyúlt a tenger, aztán valami természeti tünemény, alkalmasint földrengés visszasodorta a vizet kelet felé és évezredes száradás után visszamaradt fenekén ez az oszlopszerű kőhalmaz. Orosz és bolgár tudósok magyarázták így a Kő-erdő eredetét még a századforduló Idején, és azóta senki sem cáfolta meg. Tolmácsunk szerint ez is különlegesség, afféle „világcsoda“, amelynek párja csak Kaliforniában található. Tavaly Csehországba Járva a Hronovtól északra fekvő Kővárosba is elvezetett utam. Kár, hogy nem voltak velem a Polgármester és felesége, meg a többi száz méter magas Kőbálvány fényképei, hogy meggyőzzem a tolmácsunkat: hasonló csoda, talán különh ennél, nálunk Is akad. Búcsúzunk a bolgár földtől, amelynek csak egy kis darabját, a tengerpart keskeny sávját ismerhettük meg -— Balcsiktól Burgaszlg. Mindebből csupán egy cseppet mutathattam meg: annyit, amennyi előttem megmutatkozott. De e csepp teljessége kedvéért még idefüzök egy legéfcdát, amelyet Balcslkban Jegyeztem fel: a XV. században a Kallkrlafok fehér sziklái közt soká tartott a harc a Dobrudzsába betörő törökök és a hazájukat védő bolgárok közt. Kíméletlen és Irgalmatlan, teljesen kilátástalan harc volt a török túlerővel szemben. Amikor az utolsó bolgár férfi elesett, a monda szerint negyven szépséges fiatal szűz maradt még élet. ben. Tudták valamennyien, hogy a rájuk törő martalócok prédáivá lesznek, és ezért elhatározták, hogy élve nem esnefc a kezükbe. Fekete hajíonatukat összekötötték és a magas szlrtről egyszerre vették magukat a tenger vizébe. Nem adták meg magukat a lányok, de bátran meghaltak, hogy megőrizzék testük és érzékeik tisztaságát. Aki ezt a szép mondát ismeri, megérti, miért van a bolgár népnek annyi érzéke a széphez és az élet nemességéhez. [Major Ágoston felvételei) s
