A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-03 / 44. szám
És persze egyetlen „asztalról“ sem hiányzott a fűzfavesszővel bevont Jókora,, testes borospalack. A savanykás vlnkót meg kellett kóstolnunk, amikor a kíváncsiság odavltt a lakmározók közelébe. Kínálták a harapnlvalót is, de a bőséges ebéd után szabadkoznunk kellett. A tüzes rákijából egy kortyot mégis Innunk kellett. Ezüttal délután Jöttünk, és alkonyatldőben egy távolabb! tisztáson a pompás, üdftövízü forrás közelében ettük az apró nyársra tűzdelt saslikot. Pohárcsengés, énekszó mellett vidám volt a hangulatunk, de nekem emlékeimben szebbnek, virágosabbnak és vidámabbnak tűnt az a régi, s hogy az árnyas tölgyek és gyertyánfák alatt harmonikaszó mellett kólóztak a fiatalok, ahogy összefonódva kifogyhatatlan kedvvel keringtek, Járták a táncot, cifrázták fürge lábbal. Sok a fiatal, andalogva sétáló pár az erdő ösvényein, lányok, lányok, — de róluk külön kell szólnom. A lányok a lányok — angyalok Szép lány — a mi szemünkben szép lány — sokfelé terem. A hűvös Skóciában csakúgy, mint a forró Georgiában. Ott a tenger sós párája festi hajnalosan rózsára a lányok arcát, amott meg a déli nap heve adja meg a bőr tündöklő zománcát. Szólhatnék talán még spanyol nőkről, francia lányok pikáns arcvonásairól vagy akár Myjava környéki csitrik kedves kerek orcáiról. És folytathatnám a sort, kölcsönkérve festő barátaim palettáinak legcsábosabb színeit. Most egy gyümölcsösbódé mellett állok, és orromba száll a csengő barack, smaragdszínben fénylő szőlő Illata, mely utánozhatatlan és finomabb a legfinomabb francia illatszernél, mert ez a természet maga, semmi csinált benne. Még nem haraptam beléjük és zamatjukat már élvezi az Ínyem, kesernyésen édes az egyik, a másik meg mézes és üdítően savanykás aszerint, melyik szemet érlelte hosszabban a nap. A polcon halmokban magvaváló szilva és borízű alma, de én a barack és szőlő mellett döntök. Külön öröm, hogy magam választhatom kt a legszebb darabokat és fürtöket. Aztán csak nézem, hosszan a mérleggel bajlódó lányt. Feltűnt nekem már a vásárlás első pillanatában, most nem tudok betelni vele. ' Nézem az esztéta gyönyörével, ahogy festő vagy szobrász figyeli modelljét, hogy agyagban vagy vásznon megrögzitse vonalait, de nézem a férfi el nem palástolható ösztönével Is, ami korántsem megbotránkoztató, olyan természetes. Az ilyen nézés nem hozza zavarba a lányt, nem fest pirt az arcára, nem kényszeríti, ljogy szemét lesüsse, hiszen érzi, hogy a szépségének szól, ezért ül ajkára a mosoly, amely már nem a vevőnek, de a hódolónak szól és azért oly becses, mert nem fiatalember kapja. Karcsú, pihekönnyű testét gyönyör volna táncba vinni egy régi Strauss-keringőre, úgy érzem e pillanatban, hogy más tánc nem illik hozzá, csak ez a könnyű lebegés és forgás. Nem esik szó köztünk — csak tört oroszsággal tudnék valami szépet mondani, amit talán meg se értene —, de nincs is szóra szükség, valami varázslatos áranfí elindult és pillanatokig fogva tart. Átveszi tőlem a gyümölcsért Járó pénzt és belém tűz a fiatal parázslás, a lélek tükrének nevezett, gyönyörű, formált, mélysötét, keleties szemének szikrázása. Indulok tovább, az utca forgataga elkap, de én viszem magammal ezt a parázslást, barna arcának bársonyos báját, s karja kecsességét és Induló keble gyengéd vonalainak varázsát. Nem volt az első szép teremtés, csak egyike azonknak, akiken, Így sűrítve, szinte felhalmozva láttam a fiatal lányok reneszánsz festők ecsetjére méltó hamvas szépségét. Néztem aztán gyermekeket is, Murillo pufókarcú, barna angyalait, akiket a szülői gondosság a nyár hevében érthetetlenül meleg gyapjúingecskékbe öltöztetett. Boldog ország, ez a te induló Jóléted leghűségesebb tükre: ezek az angyalarcú apróságok. (M. Á. felvételeij 19 M
