A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-03 / 44. szám
Miért e hamleti kérdés? Nem vagyok híve a borravalónak, de nem tagadom, előfordul, hogy borbélynál, étteremben, tudatoian elfelejtem visaiavennl a vlasxa- Jéró aprót. Vitáztam én már a borravaló helytelenségéről sokakkal pro és kontra is. Gyakran sarokbaszoritottak, és sokszor sikerült nekem Is véleményvlszakoxésra késztetnem az ellenvéleményeket. De azt már én se szeretem, hogy vannak közszolgáltatási centrumok, melyekben, ha nem adsz borravalót, akkor oda más alkalommal akár be se menj, mert póruljársz, mint egyik barátom, akinek a fodrászmester egyszerűen ügy megkurtltotta hajtlncselt, hogy két hétig nem mehetett emberek közé. Vagy velem történt meg a közelmúltban ez a furcsa eset, a kelet-szlovákiai metropolis egyik éttermében. Társasággal vacsorára tértünk be az Ismert zeneétterembe. Az ételhez bort Is kértünk. Persze, előzőleg érdeklődtünk, miféle bor kapható. Vagy egy féltucatnyi közül a „Hárslevelűt“ választottuk. Néhány perc múlva előttünk állt az üveg, de bosszankodva állapítottuk meg, hogy az élénkbe tett üveg címkéje a „Méri ezerjó“-! dicséri. Szét emeltünk a felszolgálónál, aki sértődötten jegyezte meg, „már megbocsássanak, ez Jobbt“ Es faképnél hagyott bennünket. Érthető, hogy felháborodásunk következménye az volt, hogy a visszajáró aprót ez alkalommal utolsó fillérig visszavettem. Másnap este ugyanebben a kis étteremben a pjncfir egyszerűen tudomást se vett rólam. Egyszerűen bosszúból negligált. Ékkor jött asztalomhoz régi Ismerősöm, savanyú arcomból rögtön helyesen következtetett. Baj van, talán a kiszolgálással? Igen, mondom, a hamleti kérdés izgat: adni vagy nem adni? A borravalóra érted? Adni, de előrelll Szégyen ide, szégyen oda, bevallom, megpróbáltam. Azóta nincs panaszom, mosolygós arccal ügyködik a borbélyom, a felszolgáló az étteremben; csak engem furdal a lelkiismeret. Dehát mit csináljak? Elvégre nem bosszankodis céljából megy az ember a RAJ által Irányított szórakozóhelyre. Dehát ezt a vállalat vezetőinek kellene tudatosftanlok. Sőt! Elsősorban! Y-J Alig egy óra járásnyira a tengerparttól, az Aranyfövény szállótól, egy Ősrégi barlangkolostor romjai állnak. Voltaképpen nem Is beszélhetünk romokról, hanem a Frangahegység lejtőjének szikláiba vájt barlangos odúkról és a hozzájuk vezető lépcsőkről. A fehéres mészkőbe vájt odúk összefüggnek, keskeny folyosók kötik össze őket és nyitott oldaluk a zöldnek számtalan árnyalatában fénylő őserdőre emlékeztető rengetegre és a távolabb opálosan csillogó tengerre néz. Festői látványosság, archeológiái különösség az a barlangkolostor, amelyet a nép még a török hódoltság Idején falainak tarka festményeiről török szóval Aladzsának nevezett el. A tíz méternél hosszabb, öt méter széles, de csak alig két méter magas templomának végében, egy kerek mélyedésben még felismerhető az oltár helye nagyon halványra fakult vöröslllás freskóval. A remeték valamikor juhtrágyával fütötték celláikat és a füst tette tönkre a muzeális értékű faldíszeket. Hiteles forrásmunkákkal nem rendelkeznek a történelemkutatók, a múlt búvárai, csak következtetésekre, őskeresztény írástudók megjegyzéseire támaszkodnak. Ezek szerint a kereszténység Várna környékén már az első század második felében elterjedt, a hitvallást később tűzzel-vassal irtották, és akkor keletkeztek az első rejtett cellák, ahol éltek és Istentiszteleteiket tartották. Nincs hiteles adat arra sem, csak a hagyomány őriz emlékeket arról, hogy két évszázaddal később, amikor már államvallássá vált a kereszténység, fennállt a kolostor és közelében egy nagyobb telepü lés. De már szavahihető források bizonyítják, hogy egy teljes évezreddel később a barlangkolostor mostani terjedelmében kiépült, és remeték lakták, az íslhazmus hívei, akik a hívságos világ, a gyönyör megvetését és az önmegtartóztatást hirdették. A történészt bizonyára a kolostor számos adata és évszáma, a dúsgazdag Jancsó Dancsev díszes temetése, a fellelt forrásmunkák érdeklik, engem inkább a barlangodukhoz fűződő mondák, a kolostor mai jelentősége, látogatóinak érzés- és gondolatvilága. Nos, először kutassuk fel a mondáit. Csupán egyről hallunk, de ez érdemes a feljegyzésre. A hagyomány szerint a kolostorban és a nem messze tőle kiásott „katakombákban“ negyvenhárom egymással összekötött cella volt. Ezekből negyvenkettő földdel volt tele, a negyven harmadik azonban rengeteg kinccsel, arany- és ezüstpénzzel, ékszerekkel és más drágasággal. Sorra Jöttek az aranylovagok, a kincskeresők, ásni kezdtek az odúkban, a klastrom körül ős a katakombákban, ám egyikük sem jutott a kincs nyoméra. A sziklákon, a cellákban még fellelhető a klncsásás nyoma. A magyarázat hozzáfűzi, hogy ilyen mondabeli kincs nem létezett, de gazdag volt lakóinak lelkivilága és gazdag ma is ez a hely: a legősibb bolgár kultúrát hirdeti elfakult, tünedező freskóival. Tündiin ~ íllgir nyír Az Aladzsa kolostor W És mit mond ez élet? Azt mondja, hogy az egykori búcsújáróhelyből — egy okos politika jóvoltából — vonzó kirándulóhely lett. Három évvel ezelőtt egy vasárnapon jártam Itt, de a népes tömegben akkor sem láttam feketecsuhás, szakállas pópát, jellegzetes süvegével és nagy ezüstkereszttel a mellén. Megkapott a kanyargó út végében felbukkanó, embersűrűs tisztás vidám kavargása, színes forgataga, Meglepőbb élmény volt, mint maga a monostor. Egy csomó árus a dúslombű fáktól körülvett tisztás végében apró zacskókban sós tökmagot, pörkölt sárga borsót, földi mogyorót, és mandulát kínált, de csipkét, faragott holmit, festett tálacskákat és egyébb mütyürkéket, alkalmasint jabloneci eredetű bizsut, apró kagylókból fűzött nyakláncokat, olcsó bolgár csecsebecséket láttam a földre terített kendőkön. És olajban sütött, mézédes kalácsot, lekvárral töltött veknit, búzalisztből készült cipókőt és halvát meg szucsukot, a dióval töltött bolgár nyalánkságot. De ami a legkülönösebb: egyetlen kegytárgy, rózsafüzér vagy szentkép nem akadt az eladásra kínált holmi közt, noha az első percekben úgy éreztem, hogy búcsújárók forgatagába cseppentem. A közelben tehergépkocsikon kijött népes családok, egy közeli kooperatíva ünneplő dolgozói vakítóan fehér abroszokra terítették ki a pázsiton dús ebédjüket: báránypecsenyét, olajban sült apró halakat és vagdalt húsból készült fűszeres pogácsákat. Paradicsom, paprika és retek Is akadt jócskán, mázas tálban káposztából, apróra vágott fiatal hagymából és salátalévélből meg uborkából, olajjal és ecettel jól nya* konöntött savanyúság,
