A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-03 / 44. szám
— Erről tud mindenki — pattant fel a székről Béla, és keményen Anna szemébe nézett. — Azt kérdeztem tőled, hol voltál ma este, válaszolj! — Nem vagyok senki rabja ebben a házban! — harsant Anna félelmetes hangja, mintha egy kődarab zuhant volna a sziklás üregbe. Hátat fordított Bélának, s duzzogó szipogással rohant ki a konyhába, ahol a bűntudat maró fájdalmától zokogni kezdett. Béla a gyárban az igazgatóval szemközt tilt, s a hosszú izgalmas várakozástól előreugró, okos homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. Mikor az igazgató a szekrényből kivette a tömböt, hirtelen megrázkódott, lábát egymásra dobta s szeme mintha izzott volna, megfényesedett. Az igazgató felnyitotta a tömböt s hangjában rejtett kínlódás lappangott: —Nos, Szászi elvtárs, tegnap délután Deme Sándor az önműködő csillekapcsolás hasonló tervezetét küldte be hozzánk. Ö is az explozív komparátorral rukkolt elő. Dilemma előtt állunk, újításáról én egyedül nem dönthetek ... — Láthatnám azt a komparátort?! — ugrott fel Béla. — Kérem a rajzot! — Tessék — nyújtotta át a kartont Bélának az igazgató és a tömböt bezárta. — Ez a komparátor Deme találmánya? — kiáltotta kegyetlen kábulattal Szászi, miközben a rajzot összetépte és a hulladékot lábával széttaposta a földön. — Bitang léhűtő! Tőlem lopta! Nem a magam szerencséjét hajszoltam, s csak most látom, milyen iszonyatos hely ez... — Kérem, kérem — szeppent meg az Igazgató, és az ajtó felé hátrált. — Az ügyet a termelési ülésünkön megtárgyaljuk . „ — Csordába való társaság — üvöltött a férfi. — Szajha népség, Annával együtt. Maga se különb Deákné vásznánál! Érti? Az Igazgató arca rémülettel telt meg, és megrázkődott, mintha villám csapott volna az épületbe. Néhány pillanatig ámultán nézte az örjöngő férfit, s mikor a helyzet veszélyessé vált, kimenekült az irodából és a szomszédos üres szobába zárkózott. Béla felnyalábolta az íróasztalról rajzait, s őrültként rohant le a lépcsőkön a műhelybe, ahol Karcsi bácsi hegesztőpákával a kezében nagy kíváncsian kérdezte: — Széna, vagy szalma? — Nézzétek, emberek, már ez az öreg szivar Is rámunt! — mordult a mesterre Béla. — Béla, Béla! Mi történt veled? — hüledezett az ősz mester. — Rosszul vagy, gyere az öltözőbe, pihenj le egy kicsit... Észbontó kacaj hullámzott végig a hangárszerű műhelyben. Most már nem volt kétséges a műhelyvezető előtt, sem, hogy a géplakatos elméje megzavarodott. Őrködött, mint egy vizsla, nehogy szemeláttára valami végzetes dolog történjen, s egy óvatos mozdulattal klkaocsolta a villanyáramot. Az előbbi kacaj hallatára Deme Sándor jött be a műhelybe, akit Béla az elmezavar megszállottságában egy hörgésbe fulladó szervusszal köszöntött, aztán sírt, rikácsolt és toporzékolt. mint egy megvadult csikó: — Isten vagy, a legnagyobb Isten, megtanítottad az embert lovat patkolni. mert ha az ige elkopik, aklu neked sincs egy fogad sem a szádban! — kiáltotta Béla süvöltő hangon, és egy olyan ütést mért a hitszegő barát arcába, hogy Deme a fújtatónál felhalmozott szénkupacra zuhant. Mire a mentők a gyártelepre érkeztek,. Szászi eszméletlenül feküdt a földön. A Szászi Bélával történt események hallatára fájdalmas döbbenet szállta meg az emberek szívét, s úgy néztek a Bési-portára, mint valami elátkozott helyre. Anna vezekelt, nem mozdult ki otthonából, egyes-egyedül Mészáros Gizivel érintkezett, akinek a lelkiismeretét Anna házasságtörése és Béla összeroppanása alaposan megcibálta, hiszen a legtöbb esetben nála bonyolódtak le a „légyott“-ok és Deme Sándor az ő szobájában másolta Béla rajzáról a csillék önkapcsoló komparátorát. SZIROl'YÄK DEZSŐ RAJZA Deme a történet után nyomtalanul eltűnt. Annát arra sem méltatta, hogy elbúcsúzzon tőle, pedig esküt tett előtte, hogy a válóper után feleségül veszi. Időközben Mészáros Gizi egy látogatása alkalmával Béla kezelőorvosától arról értesült, hogy a beteg állapota szemlátomást javul és ez a hír Anna kedélyvilágában fordulatot jelentett. Sokszor gondolt a halálra, de amikor Gizi a helyzet jobbrafordulását emlegette, kemény elhatározás fogant meg benne: élni fog, megküzd a halál otromba csábításával és erőt gyűjt a bocsánatkérésre. Egy vasárnap délutánon Karcsi bácsi nézett be hozzá, és ő Is biztatta Annát, hogy beszéljen Bélával, a veszedelem elmúlt, a fájó sebek begyógyulnak, s csak az nem bocsát meg, aki nagyobb bűnös a bocsánatkérőnél. — Férje esetében tudathasadásról volt sző — mondta az orvos, miközben mutatóujjával a köpeny alsó gombját fricskázta. — Gyógymódunk sikerrel járt, a teljes kigyógyulás időpontja azonban még bizonytalan. — Ezek után lehetséges volna még férjemmel az együttélés? — Az együttélés kérdése szervesen öszszefügg a betegség előzményeivel, megnyugtatom, ebben az irányban is tettünk lépéseket,— mondta az orvos. — Doktor úr! — állt fel Anna és tekintete az átszellemüléstől felragyogott. — Doktor úr, beszélni akarok férjemmel, kérem engedje öt hozzám, mindenemet neki adom, ami még él bennem, mert szeretem őt. Doktor úr! Bűneimet levezekeltem, 8 megbocsát. Az orvos a kellő pillanatban az ájuldoző asszonyhoz ugrott és a viaszosvászonnal letakart heverőre fektette. Megmérte a pulzusát, és telefonon értesítette az ápolót a további teendőkről. S éppen akkor, amikor az injekcióstű behatolt Anna karjába, a félig nyitott ajtón Szászi Béla lépett be, és a heverőnél csendben megállt. . — A felesége — mutatott kezével a pamlagra az orvos, akit páciense váratlan megjelenése egy rövidke időre kizökkentett eleméből. — Stupor, vérkeringés! zavárok, mindjárt elmúlik. — Tudtam róla, künn sétáltam a fenyveseben és hallottam a hangját — hajolt az alvó nő fölé Béla. De ugye, nincs semmi komolyabb baj? — Jól alszik, biztató jel — mondta az orvos miközben zsebéből levelet vett ki. — Postája van, úgy gondolom, a gyár vezetőségétől jött a levél, mert nekünk is írtak. Béla felbontotta a borítékot, s mikor átolvasta a géppel írt sorokat, leült a kerevetre és fanyar mosollyal dugta vissza a borítékba a gyárigazgató értesítését: — Találmányomat elfogadták, a csillék az én kapcsolási módszeremmel működnek és kérdik, nincs-e szükségem pénzre. Arról persze hallgatnak, hogy nagy mesterek a rosszaságban, mert ha erről Is említést tettek volna, kalapot emelek előttük, és egy héttel megrövidül áz Itt-tartózkodásom. Még maradok, egyelőre nem megyek sehova ... Az orvos Ismét a köpeny gombját fricskázta, miközben lassú léptekkel a virágállványhoz ment, ahol nem tudni mi célból, ráfújt az aszparáguszra és így szólt: — Senki sem kergeti el innét, a teljes felépülésig még szüksége van pihenésre. — Ne értsen félre, doktorkám — mosolygott Béla az orvosra. — Én már régóta nem pihenek. A csillék spirálforgásának problémáján dolgozom. Aztán Itt van Anna, neki Is fel kell épülnie, magamnak akarom őt, újra. egészségesen ... Anna felébredt, de szemptllái leragadtak, s hiába erőlködött, képtelen volt látni, lehunyt szeme a sötétség foglya volt. Mindent hallott, mindéről tudott, s bársonyos kezeujjáva! Béla arcát kereste, hogy a meebnrsátás delejes érintésétől megtisztítsa szívét és mindhalálig szeressen. 13
