A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-03 / 44. szám
r^ot^egfyfg/jvge//ejffcfe « Játszani kell! Sokáig ismétlődött, visszhangzott bennem a gondolat a sZínjátszókörvezetök komáromi iskolázása után. A Csemadok Központi Bizottsága és a Népművelési intézet Szlovákia legjobb magyar öntevékeny rendezőit, dramaturgjait és műkedvelő színjátszóit hívta össze hasznos eszmecserére. A kétnapos értekezlet ötven-hatvan résztvevője közül sokan felszólaltak, szenvedélyesen vitatkoztak, engem viszont csak egyetlen felszólaló egyetlen mondata ütött szíven. Őszintén, nyíltan beszélt a műkedvelő színjátszás lényegéről, az egyéni szórakozás és közönségszórakoztatás azonosságáról. Azt mondta minden köntörfalazás nélkül: játszani kell! Játszani mindent, ami jó, bevonni mindenkit ebbe a nemes munkába, aki hajlandó délutánjait vagy estéit izgalmas próbákra feláldozni. Játszani kell, fogalmazódott meg kereken, egyöntetűen az elhatározás, de mit játsszanak, milyen darabot tűzzenek a műkedvelő színjátszók műsorukra, ez a komolyabb kérdés. Kulturális forradalmunkban jelentős szerep jut műkedvelőinknek a kultúra terjesztésében, a fény szétszórásában, de vajon felülről, a DILIZA-ból és más illetékes helyről ellátják-e megfelelő, játszásra mindenféle szempontból alkalmas darabokkal a játszva szórakozni és szórakoztatni akarókat? A komáromi értekezleten elhangzottakból nagyon szomorú kép bontakozott ki előttünk. Korántsem olyan rózsás a helyzet, mint ahogy az ember elképzelné. Nem lehet különösebben válogatni a darabokban, gyér a választék és színvonalban sem felfigyeltető. Nem derült ki pontosan, hogy mit csinál a központi dramaturgiai tanács, senki sem beszélt arról, miben merül ki munkája, hogyan munkálkodik azon, hogy műkedvelő színjátszóink választékban gazdag és igényes darabokhoz jussanak. De a járási dramaturgiai tanács munkájáról sem hangzott el érdemes vélemény, s bennünk jogosan merült fel a kétely, hogy magyar vonalon a műkedvelői színjátszás mind a mai napig ösztönös mozgalom, komolyan, átgondoltan semmilyen szerv nem irányítja. Hogy ez mennyire így lehet, kitűnt abból is, hogy a központi szervek irányítói a komáromi értekezletet sem vették komolyan, pedig ők maguk készítették elő az akciót, felkészületlenül álltak mind a Népművelési Intézetből, mind a Csemadok Központi Bizottságáról az idejüket, energiájukat önzetlenül feláldozó, tapasztalt, okos, színjátszókörvezetők elé. A komáromi eszmecsere nagyon a lényegre tapintott, vagyis arra, hogy fejétől büdösödik a hal, fent nem törődnek azzal, hogy a műkedvelő színjátszásból magyar vonalon is szervezett, tervszerűen irányított mozgalom legyen. Az irányító kéz hiánya állandóan kiütközött a felszólalásokból, a színjátszás tevékenységét mindenki úgy képzelte el magának, ahogyan az neki éppenséggel megfelelt. Szidjuk, átkozzuk . műkedvelő színjátszóinkat, hogy igénytelenek, hogy megelégszenek silány, színpadot alig érdemlő darabok bemutatásával, egyhelyben topognak, nem fejlődnek, egy malomban őrölnek, száz és száz helyen azonos színműveket tűznek műsorra, képtelenségből képtelenségbe esnek stb. Újból ott dörömbölünk, ahol nem kellene, szenvedélyünkre, ügyszeretetünkre jellemzőn rontunk neki daraboknak és szerzőknek, s azt hisszük, hogy feltaláltuk a spanyolviaszt. Pedig dehogy! A spanyolviasz központjainkban keresendő, egyedül ők és a dramaturgiai tanácsok felelőssek a zűrzavarért. Rájuk, képtelenségükre jellemző a tervszerűtlenség, a mozgalomban mutatkozó megtorpanás, a minden mindegy játszásának beteges hangulata. Ideje lenne már komolyan elgondolkozni azon, érdemes-e időt pazarolni a magyar műkedvelő színjátszók összefogására, nevelésükre. Irányításukra? A komáromi értekezleten sokszor elhangzott a játszani kell szükségparanpsa, a színjátszókörvezetők becsületesen, lelkiismeretesen töltik be szerepüket, de uramisten, nekik nem lehet a mozgalom egészéről áttekintésük, ők nem tudhatnak arról, hol mit játszanak, hol mi után érdeklődnek, hogy milyen feladatokkal birkóznak. A színjátszó mozgalom feltérképezése, az események rögzítése és számontartása, a helyi és járási akciókról készített jelentések elkészítése nem tartozik a hatáskörükbe. Az ő munkájuk a játék, az önművelés, a szórakoztatás, a próbák és fellépések biztosítása, a színjátszókörök összefogása; a többi feladat elvégzése mind a felettes szerveké, a központi és járási dramaturgiai tanácsoké, a Csemadok KB és a Népművelési Intézet illetékes osztályáé! A komáromi eszmecserén két dolog körvonalazódott élesen: a játszani kell eltökéltsége, vagyis gazdag választék jó színművekben, és az irányítás pontossága. Azt hiszem, lehetetlen kívánságokról nincs szó. Ha ez megtörténik, akkor elérkezünk oda, hogy műkedvelő színjátszóinktól igényesebb munkát kérjünk számon. Akkor elmondhatjuk, hogy a játszani kell szükségparancsának lesz érelme, célja, méltó szerepe kulturális forradalmunkban. Persze, addig is mindent meg kell tenni, nekünk a sajtónak is, hogy rendszeresen látogassuk élvonalbeli műkedvelő színjátszóink előadásait, és bírálatainkkal segítsük őket! valamint p komoh' mo’valnm minden résztvevőjét. MÁCS JÓZSEF SZIROTYÁK DEZSŐ RAJZA TÖRÖK ELEMER: Lehet- e önmaga gyilkosa? Minden olyan itt, mint régen. Milyen röten ég' a nap a z égen, alkonyba menekül a mező s én vagyok egyetlen létező, mozgó lény, ki mereng mogorván a maga s a földi lét sorsán. Nem tudom, nő-e majd zöldellő növényzet és lesz-e legelő illatos sarjával csábító, anyjáért nyerítő kiscsikó, marad-e még csíra a földben új élet sarjának köröttem? Sárgul-e vadkörte, vadalma, a tüskés bozótok alatt a szamóca hoz-e majd új termést, s a roppant vasbeton pillérek nyúlnák-e gőgösen az égnek: Kit jóra és szépre szült anya, lehet-e önmaga gyilkosa? 9
