A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-27 / 43. szám
MM Szlancsev Bt jog árna felől Jöttünk üdülőházunk autóbuszán és a több mint százharminc kilométeres úton alig három-négy falut és egy kisebb, külföldi vendégektől nem látogatott, nyugalmas íürdőtelepet érintettünk. A dombos táj lágy hullámaival és erdeivel Gűmörre emlékeztet, amíg csak számtalan szerpentin után újra fel nem bukkan a tenger tükre. A kéklő párákban — úgy tűnik, csak kődobásnyíra a parttól — felsejlik egy sűrűn beépített apró sziget és előtte Szlancsev Brjag, a kétkllométernyi aranyföveny-part újonnan emelt hotel-csodáival és kis nyári lakok tucatjaival. Ámulattal tölt el itt is az építkezések harmóniája. Virágzó gerániumbokrok, apró tavacskák között állnak az üdülők kényelmét szolgáló hatalmas szállók, kisebb nyaralók és éttermek. Minden vonal üdít, elzsongít, megnyugtat. Fiatal erdő övezi ezt a földi paradicsomot, amit magyarul Napfénystrandnak neveznek. Az ebédnél hallom az erdő közelében levő svéd házacskákban lakó diákoktól, hogy esténként csalogányok éneke altatja őket. A szállodák a falak színéről kapták a nevüket, galambszürke a Galamb, fehérfalű és sárgaíüggönyös a Nárcisz, a Sheravi, a Darumadár pedig úgy hat, mintha erkélyeiről egy seteg daru készülne éppen felszáll ni. A Korai-hotel földszinté korálpirosan virít a zöld lombozat között. És fény min denütt, mérhetetlen fény, de nem bántó, nem nyugtalanító, mert a tenger párája és a víz felől áradó szellő hűsít. A forró homok égeti ugyan a lábat, de hamar megszokod. A parton keresem a három évvel ezelőtt Is látott tevéket, de csak kettőt fedezek fel, a harmadik átvándorolt az Aranyfövenyre, hogy ott szolgálja a jámbor csalást. Az élelmes fényképészek most két helyen öltöztetik burnuszba a „Szahara” vándorait, turbánt raknak a fejükbe, kezükbe valami kopjafáié zászlós rudat dugnak, aztán lét rán fel a teve kényelmetlen hátára és csattanhat a gép. Csak az a baj, hogy a képről nem tüntethétő el a hajóhíd, vagy a közeli hotel világító fehér fala. Nem nagy a tolongás, úgy látszik, a tevék már nem hatnak az újdonság varázsával és inkább őre gek vállalkoznak a két levába kerülő csalásra; a fiatalok Ingyen cirkusznak tartják, és akinek gépe van hamar lekapja a burnuszos baleket. Május elsejétől szeptember végéig Sok ezer ember tölti itt szabadságát, és egyikük sem mulasztja el, hogy meg ne nézze az öt kilométernyire fekvő szigetvárost, Neszebért. A templomok szigete Neszebert vagy Nesszebárt, az ókor Messembriáját egy háromszáz méter hosszú műút köti össze a szárazfölddel. A sziget alig tiz-húsz méternyire emelkedik ki a tengerből és jórészben az ókor idejében emelt erős kőfallal van körülvéve. Rövid negyedóra alatt eléred csücskét, mert alig egy kilométer hosszú és 200—300 méter széles. Aki Bulgária őstörténetét a helyszínen akarja megismerni, ne mulassza el megnézni ezt a tengervároskát. Az élmény felülmúlhatatlan és egyedüli, mása nincs a világon. A tegnapi romváros még ma is az, de már sokfelé folyik a restaurálás munkája. Mindjárt a műút végén — mintha felvonóhídon lépnél át — néhány kőműves az omladékos várkapu megmaradt falát javítgatja.
