A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-27 / 43. szám
OZSVALD ARPAD: *%0t&ígj0gS0ge//é%/e/e « FRANTISEK SVANTNER: Találkozás Ezek a kövek Ezek a kövek úgy fehérlenek a sovány folyó nyári partfán, mint kihalt őshüllők csontjai.,. Darabos sziklák, távoli hegyek öléből szöktek hosszú vándorútra, százezer év jegye ég kicsiszolt homlokukon. Ezek a kövek gyermekkorukban bukfencet vetettek a gáton, s most az élet örök forrása, — mint döglött halakat, — kivetette testüket a partra. A feledés fekete iszapja rakódik rájuk szemfedőnek. cjjeles voltam akkor. Hogy jobban értsetek, éjjeli szolgálatban voltam. En ugyanis a deszkát őrzöm a fűrésztelepen. Igaz, csak éjszaka, mikor áll a munka, az urak alszanak, és sötétség leplezi a tolvaj nyomokat. Könnyű foglalkozás, de nekem épp elég, mert az öregségen kívül falábam is gyötör, amit a háborúban szereztem. Ilyen munkában pedig hosszasan el nem üldögélhetsz, egy helyben sem álldogálhatsz, mert biztos rejtekén árgus szemével valaki csak éppen arra les. Ha azt akarod, hogy reggel ne legyen morgás, kivizsgálás, meg isten tudja miféle kellemetlenség, ha nem akarod, hogy fizetetlenül nyugalomba küldjenek, ha kell még a falat kenyér, és olykor-olykor egy korty ital, ami melegítsen, hát szaladozz, ugorj, mérd keresztül-kasul az egész fatelepet, tekints be minden zugba, járj körül minden deszkarakást, mintha valami láthatatlan lénnyel bűjőcskát játszanál. Nézz meg százszor is egy-egy zuzugot, mert épp a kilencvenkilencedik odapillantásnál úgy rémlett, hogy valaki egy pillanattal előbb éppen ott lopakodott be. Botoddal olykor ütögesd meg a deszkát. néha meg füttyents vagy sóhajts, hogy már messziről féljenek tőled, akár a bagolytól. így megy ez estétől reggelig. Egy rövidnadrágos, fürge fenekű, nyúzott térdű sihedernek, vagy mondjuk egy húszéves legénynek kedve telnék benne, de nekem, öreg embernek, akinek öt kereszt nyomja a vállát, meg falába van, gyötrelem bizony, úgy alszom utána, akár a tuskó. Am akkor éjszaka nem hajszoltam magamat. Nem is kellett. Reggel óta fagyott, délután esett a hó, este felé meg már a szél üvöltözött, akár a terpentinnel t>emázolt eb, rítt egész éjjel, s szórta mind a négy égtáj felé a porzó havat. Ilyen időben a farkas is lába közé húzza lompos farkát, és dagadt nyelvével a fák fagyos kérgét nyalogatja, ember dehogyis dugja ki orrát az ajtón. Mitől se tartottam. Szélárnyékban az eszterhéj alatt tüzet raktam, annál melegítettem gémberedett ujjaimat, és eleven lábamat. így még tűrhető volt, bár a fagy olykor hónom alá tolakodott. Épp parazsat nyomkodtam a pipámba, akkor köpte ki őt a sötétség. Azt mondom, hogy a sötétség köpte ki, mert nehéz elhinni, hogy jött volna valahonnan. Mindenütt sötétség, hófúvások, dühöngő szél, nem szimatolod ki ilyenkor az utat, semmi esetre se volt sétára való idő. Csak akkor vettem észre, mikor már két lépésre volt a fűztől. Akkor is csak a szeme árulta el, fénylett, akár a vérszomjas vadaké. Mikor egész közel volt már, valami üd-. vözlet félét mormolt, a parázs felé nyújtotta kezét, a szemét meg lesütötte, hogy bele ne tekinthessek. Furcsa egy ember volt. Senkire se emlékeztetett. Télíkabát volt rajta, de biztosan öccse után örökölte, ha nem a fia után, mert a válla is lecsüngött, és az ujja is rövid volt. Valami tarka rongyot tekert a nyaka köré. Haját sapka takarta, mostanában a lányaink viselnek ilyet. Ha úgy elétek toppanna, mint akkor elém, talán barábernek nézitek, de nekem, amint a szeme megcsillant a sötétségben, más volt a véleményem. Ahogy mondom, megállt -előttem, és a tűz fölé tartotta a tenyerét. Megállt az úton, épp ott, amerre nekem is el kellene haladnom, ha meg akarnám nézni, nem lopja-e valaki a deszkát. Épp azon a helyen állt, nem szólt egy árva szót se. Kelepcében voltam, mert hátrafelé el nem iszkolhattam, ha csak föl nem borítom az eszterhéjat. és jobbról is, balról is deszka volt ölbe rakva. A helyzetem nem voit valami biztató. És ahogy az már lenni szokott, esőstől jön a szerencsétlenség, így esett velem is. Mintha csak büntetésül, görcs állt a lábamba. Mindig görcs áll a lábamba, ha hosszabb ideig behajlítva tartom, de elég kinyújtóztatni és a görcs elmúlik. Igaz, akkor isten ments, hogy csak mozdítsam is a lábamat. Féltem attól az embertől, úgy állt ott felettem, mintha angem őrizne. Azt gondoltam, nyújtogatom a lábamat, ő majd másképpen magyarázza, mondjuk, azt gondolja, meg akarok szökni, akkor pedig odasóz, nesze, jóéjszakát, hogy he álljon bele többé a görcs a lábamba. Azért hát ujjamat se mozdítottam, inkább tűrtem a fájdalmat. Kinevettek, de az én bőrömben akkor bizony nem nevettdetek volna, az né bőrömbe csak szipákoltok, köhögtök, krákogtok, akárcsak én K öhögéssel nem egy kínos pillanatban segít magán az ember. Talán én is segítettem volna magamon, ha csak egy pillanatról van szó. Csakhogy akkor múlt az Idő és semmi se történt az én Javamra. A nagy darab ember szótlanul állt a tűz mellett, csak a szél nyöszörgött, s az eszterhéjról olykor hó hullott a tűzbe. , Nem bírtam így tovább a várakozást,] főképp a szerencsétlen görcs miatt. Fész-j kelődni kezdtem, a lábamat is jól kinyúj-9
