A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-10-20 / 42. szám

folyólag) nem találkozhatunk olyan esti-, lógó nevekkel, mint a költészetben. Pedig tehetségben itt sincs hiány. Sorra vette az ígéreteket: Egerházy Gedeon „Hol vagy Márton“ c. regényét nonumentális alkotásnak nevezte, és hosszan csóválta a felét, amiért az író újabban teljesen a drámára vetette magát. Szabócska Mibél „Macskaforradalom“ című müvében „a fövő macskazenéjét“ hallja. Duma Gyulát három oldalon taglalta, s kijelentette róla, hogy valahol Karinthy Frigyes és H. Mingvaj Ernő között keresendő a csillagtalan égen. „Strucchalász és a sivatag“ című tetralógiáját a modern kispróza határköveként könyvelte el.

Mást jóskának négy oldalt szentelt. Móricz Zsigmond, Balzac, Móra Ferenc és Dobos Laci utódjának tekinti őt. „Mindeme dicséret után azonban határozottan ki kell jelentenem, hogy tőle már mást várunk. Ma, amikor rakétáink gyorsan, de biztosan hódítják a világűrt, s talán holnap már a Mars, a Venus vagy a jupiter felszínét csapkodják, Mást József még mindig a Hold rabja. Ebben az egyetlen esetben igaza van a könyvkiadónak — itt az ideje, hogy Más: is adjon valami mást.“

Szőkétvár József művészetét közvetlenül Dosztojevszkij elé helyezi, ám megrója öt, amiért „Bűn és bűnhődés" című készülő novelláját fleányokról szól fiúknak j nem saját lapjában: az Oj Férfikorban közölte. Szőkétvár álláspontját „túlzott szerénységnek“ nevezte.

A befutott prózaírókkal szerzőnk nem foglalkozik ilyen részletesen.

„Őket, valamennyien ismerjük — írta — nincs szükségük bemutatásra, elég ha a nevüket megemlítem! Tehát:

A monumentális, jevtusenkói magaslatokat túlszárnyaló (250 cm — szerk. meglJ Szdkölj E. Viktor.

a balzacl termékenységű Kovács '(ts) Gáspár-Miklós-lstván, és végül de nem utolsósorban:

Doktor Bírócky Teréz, az asszonyt lélek férfias búvárnője."

Dráma:

„Elképesztő, meghökkentő, főbekólintó és elkeserítő, érzés fogja el az embert, ha eszébe jut, hogy Egerházy Gedeon „Induló a romok mögül" című ‘dalműve még mindig nem kapott államdíjat, továbbá ha arra gondol, hogy

2. Komáromi Dódt Teréz és

3. Lopikcsak Béla tragédiáit a New York-i Metropolitan már a háromezredik előadás után levette műsoráról."

Kritika:

„F. Nagy Zoltán kozmikus méretű életművével külön tanulmányban foglalkozunk majd.“

„Túrdszét Lgjos tanulmánya igenis méltó volt Cseréldky László kötetéhez — nincs igaza Tőzsgyökérnek. Vigasztalódj, Lajcsi!“

„Nem igaz, hogy Csapda Sándor a sztratoszférából szemléli irodalmunkat. Ez csupán módszerének jellegzetessége: kelepce — hogy jobban figyeljünk rá.”

„Ustdobosth László áttért a szép-világirodalomra."

„Kortcsal László — érik."

Ezután három órás förgeteges taps következett, miközben Cseréldky László és Tőzsgyökér Árpád tüntető módon, kart karba öltve elhagyta a klubhelyiséget. Példálukon felbuzdulva ”ótcselényl Elemér és

U. Grál Sándor is távozni akart, de maradtak.

A többség azonban egyhangúlag elfogadta a tanulmány államdíjra való javaslatát s végül finnénélyes keretek között mettkosrnrózta Bolgár Béla szakállas márványszobrát.- - - 1 a p sz

A Kultúrny 2ivot 39. száma több jelentős filozófiai, közgazdasági, kritikai és vitacikke közül neves szlovák publicisták tollából „Filozófiai és társadalmi gyakorlat“ címen Valér Pefko a marxista—leninista filozófia mai helyzetét boncolgatja. Megállapítja, hogy Marx és Lenin óta nem fejlődött a kor harcos követelményeinek megfelelően. Szembetűnő a filozófiai gondolkodás visszaesése a dogmatizmus időszakában még az olyan kivételesen nagy tehetségű elmélkedőnél is, mint amilyen Lukács György. „Vulgarizálták és leegyszerűsítették, szűkítették kifejező eszközeit, lényegében ignorálták a többi, nem marxista filozófiákat. A dogmatizmus csökkenti a filozófiai gondolkodást, és lényegében megelégszik az anyagi élet leírásával, jellemzésével. Ha tesz is fel kérdéseket, ezt csupán a saját rendszerén belül teszi. A „dogmatista bölcseséget és módszertant elsősorban Sztálin A dialektikus materializmusról című műve summázza, amelyben a természet, a társadalom és az emberi gondolkodás fejlődésének bonyolult kérdéseit intézi el nemcsak hogy röviden, de „világosan“ és „abszolúte“ is. Senki sem vonja kétségbe ennek a műnek, mint népszerűsítő műnek az érdemeit, de túlságosan egyoldalú, noha a filozófiai gondolkodás csúcsának tartották, irányelvnek a társadalmi gyakorlathoz. Hasonlóan tökéletesnek mondták Sztálin alkotásait a közgazdaság és a nyelvészet kérdéseiről is. Aki ezektől egy kicsit is eltért, rögtön az idealizmus mocsarába süllyedt, elhajló és revizionista lett. A „dogmatizmus nem tűrte az önálló alkotó gondolkodást, nem ismerte el a megismerés objektív dialektikáját. „Erre a szemléletre nemcsak az a jellemző, hogy elmarad a forradalmi gyakorlat következményei mögött, hanem az-is, hogy szembe kerül azzal. (Példa rá az osztályharc éleződéséről szóló tanítás.) Rengeteg kár származott belőle, hogy a dogmatista szemlélet átszőtte egész életünket, a tudomány és a művészetek minden területét, ma azonban elvesztette már fömegalajgát. Ez azonban nem jelenti, hogy nem él tovább. Megtalálhatjuk a különböző beszédekben, cikkekben és intézkedésekben nálunk is. Természetesen külső gesztusaiban ma már megváltozott, de a dolgok analógiái összehasonlítás alapján történő megítélésén, a metafizikus fehérfekete, Igen-nem gondolkodás azt tanúsítja, hogy lényegében semmit sem változott. A különböző Intézmények az ember fölé nőttek, és ezért szükséges, hogy visszatérjenek eredeti hivatásukhoz, az ember szolgálatához. „A filozófia fejlődése és felvirágzása sohasem a totális diktatúra homályában éri el csúcs-it, hanem a szabad demokrácia és véleménycsere körülményei között. „Erről tanúskodik az emberi gondolkodás egész története. Sajnos, az elmúlt időszakban a dogmatizmus az egyént egyszerű figurává degradálta és redukálta. Azt mondták, hogy „sorsáról a társadalmi erők és társadalmi törvények döntenek“. Természetesen ezen erők ellen értelmetlen és fölösleges a védekezés. Ellenkezőleg, ismerni kell őket, alájuk kell vetni magunkat, nem akadályozni érvényesülésüket, mert lényegében ennek felismerésében rejlik az egyén szabadsága.“ Első pillanatra ez helyesnek tűnik, sőt úgy lehet, hogy volt idő, amikor pozitív szerepet is töltött be. Ma azonban nem csoda, ha e megállapítás reakciójaként túl sokat foglalkoznak az emberi lét, az egyén, az ind''’id'inm és a társadalom viszonyának kérdéseivel, ? szabadság, a társadalmi felelős3 m 1 e - -ség, az intézmények és dolgok elidegenedésének stb. kérdéseivel. A marxista filozófiának komolyan foglalkoznia kell e problémákkal, s mind azzal, amit a múlt század második fele óta a többi filozófiai irányzatok a felszínre hoztak (a logikai empirizmus, a pszichoanalízis, a nyugati szociológia stb. tanaival). Ez nem azt jelenti, hogy a marxista filozófia mindezt kritikátlanul tömörítse magában. A tudományos materializmus alapján elemezni és integrálni kell őket“ fejezi be tartalmas cikkét V. Pefko.

A lap második oldalán közli Eugén Löbl neves csehszlovák közgazdász fejtegetéséinek első részét Dogmatizmus a közgazdasági gondolkodásban címen. A cikkben felvetett kérdésekben további lapszemléink során még visszatérünk.

A sok színes irodalmi anyag mellett figyelemre méltók a lap vitacikkei, kritikái és fejtegetései. Itt elsősorban J. Invecky cikkére és Dusán Sukuba kritikáira kell a figyelmet felhívnunk.

Inovecky, a neves szlovák mezőgazdasági publicista, a Varsóban megtartott országos lengyel aratóünnepségek ürügyén felveti: Ha az átlagosnál Jóval rosszabb is volt az idei termés, az aratóünnepségek megtartását nem szabadna elmulasztanunk. Ebből az alkalomból elmondhatnánk, hogy nemcsak a mostoha időjárási viszonyok voltak az idei rossz termés okai. A múlt évben késő őszig tartott a szárazság, akadályozta a vetést, majd a rendkívül hideg tél nagy kárt tett az őszi veteményekben, és végül, az idei aszály mindezt betetőzte. Igaz, hogy a mostoha időjárási körülményeket nem küszöbölhettük ki. de befolyásukat csökkenthettük volna. „Mivel? Vízzel, öntözéssel.“ Csakhogy nálunk az öntözéses gazdálkodás feltételeinek megteremtését elhanyagolták. Világviszonylatban a műtrágya-használat terén is elmaradtunk s így a tél okozta károkat, gyenge vetéseket tavasszal műtrágyával sem tudtuk kellően ápolni. Régi hiba, hogy a munkaerők egyre fogynak a mezőgazdaságból s az ott maradottak átlagos életkora Is egyre emelkedik. Sajnos, ennek az évnek az első felében ismét harmincötezerrel csökkent a mezőgazdasági dolgozók száma. Ennek okát elsősorban a rossz munkafeltételekben és a hiányos anyagi érdekeltségben kell keresnünk. Míg az élelmiszeripar, a mezőgazdasági termékeket értékesítő és feldolgozó vállalatok búsás jövedelmekre tesznek szert, a szövetkezetek és állami gazdaságok elszegényednek a mezőgazdaság rovására. Az átlagkereset ts jóval alacsonyabb a mezőgazdaságban, mint a többi termelési ágakban, s ezért a fiatalok máshol keresnek boldogulást. Mindez nagy károkat okoz köztársaságunknak. A kiút: a mezőgazdasági termelés fejlesztése, a specializált gazdálkodás, és a dolgozók kereseti lehetőségének anyagi érdekeltségének emelése, gazdasági életünk e fontos területén Is.

„Pedagógiai mentorok nélkül“ címen

S. Sukuba cikke részletesen elemzi 0.*Pavlík legújabb pedagógiai művét. Plavlík könyve vizsgálat alá veszi iskolarendszerünket, s megállapítja, hogy az eredmények mellett sok még iskolarendszerünkben az egyoldalú túlzás, vadhajtás. Igaz, ugyan, hogy iskoláinkat közelebb kell hozni az élethez, a gyakorlathoz, a termelés követelményeihez, de ugyanolyan fontos az elmélet' oktatás elmélyítése is. Mindmáig nem vtsztázntt például a har(Folytatás a 15. oldalon)

13