A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-13 / 41. szám
Petrőci Bálint: Hü A íregényben röviden arról van szó, hogy a magyarországi ellenforradalom hatására Alsóvárosban :s szervezkedni kezdenek a volt reakciósok. Vezetőjük, a pártba befurakodott Lovász igazgató, felveszi a magyar ellenforradalmárokkal a kapcsolatot és döntő csapásra készülnek a városka kommunistái ellen. Az igazgatónak hazafias jelszavakkal sikerül megnyernie a magyar iskola tanulóit is. De a párt se nézi tétlenül az eseményeket. A milicisták elfogják Kőhiday emberét és csirájában fojtják el az egész szervezkedést. A leírás sok esetben úgy hat, mint az akkori sajtótudósítások. Ma már tudjuk, sokkal bonyolultabb volt a helyzet. Fe'tártuk és látjuk a dogmatikus, szektás hibákat is, amelyek nem kis mértékben járultak hozzá az októberi véres események kirobbantásához. Csupán hazugsággal, demagógiával nem igen lehet megtéveszteni a tömegeket; viszont jogos sérelmeiket, felháborodásukat ki lehet használni. És ötvenhatban Magyarországon ez történt. A kialakult helyzetben az ellenforradalmárok azután „megnyergelték“ azeseményeket. Hogy miért sikerült ez nekik? Ma már mindenki előtt világos a válasz. Erről a bonyolult „miértről“ szerettem volna olvasni a Határvárosban. Vajon itt Csehszlovákiában milyen erők, milyen haség, hanem elsősorban a módosabb magyarok kilakoltatásáról volt szó. A hivatalos végzést pedig mindig meg lehetett szépíteni egy jelzővel:'osztályellenség, nemkívánatos elem, államellenes egyén, fasiszta, nyilas, burzsuj stb. A negyvenöt utáni benesi kormányzat a magyar kisparasztokat és zselléreket is háttérbe szorította oly módon, hogy nem nekik juttatta a házhelyeket, hanem a megbízható nacionalista elemeknek. Ezek kapták a különböző házépítési segélyeket és kölcsönöket is. Elsősorban ők részesültek állami támogatásban. Ezek történelmi tények, tehát amikor bizonyos eseményeket vizsgálunk mélyrehatóan elemezni kell azok eredőit isi Hamarjában egy másik példa is kikivánkozik a regényből. Lovászék követelik, hogy egy iskolába járjanak a magyar gyerekek. Ez az ún. „forradalmi követelésük“. Az igazgató összehívta a szülőket és azok előtt nagy beszédet tartott: „Nem tűrhetjük tovább — mondotta erélyesen Lovász, hogy a magyar középiskola tanulói helyszűker miatt két helyen tanuljanak, míg a régi gimnáziumban, mely már az első világháború előtt is magyar iskola volt, a szlovák iskolát helyezték el!“ (173. oldal.) (Valószínű a regényben elírás történt, mert az első világháború előtt más iskola az Alsóvárosban nem is lehetett. Helyesen: a második világháború előtt is magyar Iskola volt.) Selmeci kartárs, a kommunista tanár, az igazgató bejelentése után tiltakozott. De vajon felemelte-e tiltakozó szavát, amikor a nemzetiséget sújtó, törvénytelen rendelet megszületett? Vagy bólogató János módjára viszolyogva bár, de egyetértett?... (Lovászról ektelmiségieknek erre a védekező magatar-, tására, nemzetféltő fejtegetéseire, ráütöti ték a nacionalizmus vádját.“ Az igazgató felemelte szavát „a magya-i rok érdekében“ alkalmasint már előbb is, mert ő nem volt magyar és a nacionalista Jelzőtől nem kellett tartania. Lovász zz értekezleten demagóg módon „az ereink-, ben lüktető magyar vérre“ hivatkozik. „Te szlovák vagy! — vágott váratlanul az igazgató szavába Selmeci. — A neved Ladislav Lovas, és a nemzetiséged szlovák! Ez áll minden iratodon! — „És legalább tíz év óta annak vallja magát. Kezd izgali mássá válni a dolog. Ki is ez a Lovász, alias Lovas? Menjünk szép sorjában. Az író szerint ebben a dél-szlovákiai városká-. ban született, 1938-ban ezt a vidéket is Mai gyarországhoz csatolták. Ha jól emléki szem, Pesten végezte már az egyetemet, ennek elvégzése után pedig katona lett, Szülővárosában nem sokat tudtak róla, csupán annyit, egy szerény tisztviselőnek a fia. Három magyar katonával titokban rajtaütött a partizánokon (ezt a városban senki sem tudta), majd a gyilkosságban segédkező katonákat is megölte, hogy ne maradjon élő tanú. (Rajnay Ákos se szerette a tanukat.) Negyvenöt után Slávik segítségével felveszik a Magyarországból Csehszlovákiába települő szlovákok listái jára. Megváltoztatja nevét. De hogyan? Lovász Lászlóból Ladislav Lovas lesz, ami lé-, nyegében csak a név szlovákes írását jei lenti. Ejnye, de ügyetlen fickó volt ez a Slávik, kedves tiszt társának nem tudott megfelelő iratokat szerezni! Ez még csak hagyján, de annyira meggondolatlan, hogy magyarországi szlovákként megjelenik saját szülővárosában. Szerfölött furcsa, hogy senki sem jön rá erre a csalafintaságra! Vagy az egész várost kitelepítették volna? Hiszen a régi tanárai is itt maradtak. A gyárban dolgozó munkások is elfelejtették, hogy horthysta tiszt volt...? Első dolga volt belépni a pártba. Itt lekádereztások működtek közre, hogy az alsóvárosi helyzethez hasonló kialakult, kialakulhatott? Az itteni események rúgóira, mozgatóira lettem volna kíváncsi. Ehhez viszont az szükséges, hogy a valóságot mind a két oldalon teljes mértékben feltárjuk és kommunista módon elemezzük. Egyoldalú beállítással, félig kimondott igazsággal nem lehet az eseményeket feltárni. Az ilyen csak felületes, sematikus ábrázoláshoz, megoldáshoz vezet, amely lerontja az egéáz művészi hitelét. De hadd idézzek egy szemléltető példát: „Kozmáékat már tíz éve kilakoltatták a park menti villából. z osztályellenség ne uraskodjék'öt szobában!“ (235. o.) Tehát ez a bizonyos kilakoltatás 1946-ban történt. És hogy mennyire nem „osztályellenség“ kilakoltatásáról volt szó, hanem a magyar „osztályellenség“ — és itt a hangsúly a magyaron van — likvidálásáról, azt a tények egész sora bizonyítja, ugyanis pontosan ezekben az években gyarapodott, tollasodon, villákat szerzett a más nemzetiségű „osztályellenség“. Szándékosan tettem Idézőjelbe az osztályellenséget. Ebben az időben még nem dőlt el, hogy „ki kit győz le“. A párt csak 1948 februárjában tudott döntő győzelmet aratni a burzsoá nacionalista elemek fölött, akik között — mellesleg megjegyezvén — jócskán voltak az osztályellenség kritériumait kimerítő egyének. A fentiekből kitűnik, hogy a Februári Győzelemig nem az ún. osztályellenkor még sérjki se tudja, hogy ellenforradalmi „gondolatai“ vannak, azt még inkább nem, hogy lapaktáit az ellenforradalmárokkal.) Vagy az igazgató nem a kis városka magyar lakosságát érintő problémát vetett fel? A felvetett problémára a regény megírásának ideje világít rá. A hátlapon megtaláljuk: 1957—1961 között íródott. Ez sok mindent megmagyaráz, ezzel kapcsolatban hadd idézzük Dobos László az Oj Szó 1963. május 4. számában megjelent írásából: Az 1956-os magyarországi események után fiatal értelmiségünkre rávetődött a gyanú árnyéka: levegővé vált a bizalmatlanság. Sok esetben a közigazgatás végrehajtó szervei szóltak bele olyan dolgokba, amelyeket elsősorban az ideológiai szerveknek lett volna kötelességük megoldani. Örvendetes dől g, hogy ezek a dolgok lassan korigálódnak. Persze, ne gondoljuk azt, hogy a bizalmatlanság légköre ezzel nyomtalanul eltűnt. Utóhatásai még sokáig érződnek majd gondolkodásunkban.“ A személyi kultusz éveiben különösen a magyar értelmiségieket hamarosan nacionalistáknak bélyegezték, ha a magyarság érdekében szót emeltek. Dobos ezzel kapcsolatban u fenti cikkében így ír: „A személyi kultusz és a dogmatikus gondolkodás éveinek egyik legnagyobb tévedése éppen abban van, hogy a fiatal érték és „színtiszta vörös szívet találtak benne“. Elmondja, hogy még szónokolt is „nekik“, és egyre jobban megjött a hangi ja. Sőt, de idézzünk magából a regényből: „Amikor 1949-ben megnyílt a magyar középiskola, az elvtársak nem sokáig törték a fejüket, hogy kit tegyenek meg igazgatónak. Csakis Ladislav Lovast, aki úgy beszélt magyarul, mintha az anyanyeli ve lenne. Az ujjúkra is koppintottam volna, ha nem engem tisztelnek meg az igazgatói címmel...“ (161. o.) De hadd mondjak el még egy dolgot Lovász alakjának megvii lágítására. A tantestületi tagok „nem sze-. rették az igazgatójukat, tudták róla, hogy köpönyegforgató. Mégsem mertek ellene szót emelni, mert Lovász mindig a komi munistaságának fedezéke mögül támadott. Ha ellene szegülnének, kitennék a szűi rüket.“ Eddig az idézet, de vajon a tantestületi ben nem volt más kommunista, aki szintén a „kommunistaságának fedezéke mögül“támadhatott volna? Dehogyisnem! Támadhatott, de nem nagy eséllyel, mert az igazgató nemcsak kommunistaságának, hanem szlovákságának (megbízhatóságának!) fedezéke mögül is támadott. És itt disztingválnunk kell! Befejezésül még egy idézet! „Az én apám egyszerű munkásember, arra tani-, tott, hogy sohase tagadjam meg a magyar-. Ságomat, legyek büszke rá! Igen, mi mai gyarok vagyunk, de te ..,“ (172. o.J 14
