A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-10-13 / 41. szám

(A Csehszlovák Rádió magyar adásában szeptember 15-én hallottuk az alábbi riportot).

Riporter: A Hét pozsonyeperjesi ankétjén hallottuk, hogy a költészetről hónapokon át tartó vita kiértékelésére Fábry Zoltánt kérték fel. Szlovákiai riport-utunk során felkerestük otthonában a „stószi remetét“, hogy tőle kapjunk feleletet e hírre vonatkozólag. Könyvek és jegyzetek fölé hajolva ült nagy íróasztala mellett Fábry Zoltán, s a meleg, szeretetteljes üdvözlés után a következő feleletet kaptuk.

Fábry Zoltán: Igen, a Hét szerkesztősége felkért, hogy összefoglalóan, zárszó jellegűen szóljak hozzá a lap hasábjain immár nem hetek, hanem hónapok óta zajló költészeti vitához. A vita és a vele kapcsolatos hozzászólások hömpölvgése már eleve lehetetlenné teszi ezt. Zajló folyamatot nem lehet lezárni, összefoglalni. Amit mondhatok, az nem lehet más, mint újabb hozzászólás az idősebb és a tapasztaltabb Jogán. Nem is futja erőmből többre. Kórházi ágyon olvastam a viták egy részét, és munkára képtelenül itthon a többit. Amikor most hozzáfogok mondanivalóm megszövegezéséhez, erősen kísért a könnyítés lehetősége, letenni a ceruzát, visszatekinteni és kijelenteni, én már régen elmondtam mindazt, amit körülményeink között e témakörben el lehetett mondani. Annál inkább megtehetném ezt, mert a vita folyamán többen is emlékeztettek a sematizmus ellen] kritikai permanenciára. Végül a napokban jelent meg és soha jobbkor a Harmadvirágzás, mely könyvvé összegezve a szétszórtat, könyvbe egybegvűitve szól irodalmunk első tíz évéről. Mondhatnám tehát, olvassátok mai figyelemmel a tegnapi írásokat, melyekhez nem lehet hozzátenni semmit és melyekből alig kell

Rádióriport F 3 b T y

elvenni valamit. De az igazságot mindig újra és újból kell elmondani. Az igazságnak, az igazság közvetítésének sok az árnyalata. Ki kell keverni a pillanatnyilag legjobban ható színt és jelzőt. Jró, költő nem pihenhet, nem üllepedhet, újra és újra szót kell kérnie, szót kell váltania, vallani.

Riporter: Köszönjük, hogy a Hétnek adandó válaszának első részével megismertetett bennünket Fábry Zoltán, ugyanakkor az érdeklődőknek talán azt is elárulhatjuk, huszonhárom oldalnyi kézírásos szöveg már készen van, és éppen, a betegség akadályozza érdemes művészünket abban, hogy a hosszabb lélegzetű tanulmány mielőbb befejezést nyerjen. Hogy állunk egészség dolgában?

Fábry Zoltán: Hát egészség dolgában egyszer jól, egyszer rosszul, egy nap jobban, aztán egy hétig megint nem. Amíg lehet délelőttönként itt ülök az asztalnál, és örülök, ha sikerül egy két sor, néha egy-két oldal.

Riporter: Azért érdeklődöm egészségi állapotod felől, mert egy adósságod, nem is kicsi, bizony van.

Fábry Zoltán: Az Európa elrablására gondolsz?.

Riporter: Igen.

Fábry Zoltán: Azt most abbahagytam, mert minden erőmet arra koncentrálom, hogy a Hét számára megírjam a cikkemét.

Riporter: Ügy tudjuk, legalábbis Bratislavában arról hallottunk, hogy Fábry Zoltán rövidesen eleget tesz a Magyarországról érkezett meghívásoknak.

Fábry Zoltán: Az ember csak úgy mehet

Zoltánnal

valahová, ha a munka, amit be akar fejezni, már a háta mögött van. így hát persze ezzel a magyarországi utazással is várni kell, amíg munkámat befejezem, s majd csak akkor tudok a szíves és baráti meghívásoknak eleget tenni.

Riporter: Sokan szokták emlegetni, mily nehéz a helyzete Fábry Zoltánnak, hogy így a világtól elzárva, begubózva él Stószon. Vajon mi az erre vonatkozó válasz?

Fábry Zoltán: Ez az egyedüllét, ez a remeteség, ez tulajdonképpen nem egy a világtól való elzárkózás, hisz itt a könyvtáramban, a könyvek, folyóiratok, lapok és rádió révén állandó összeköttetésben állok a világgal, és sok mindent éppen e nyugalmi, archimédeszi ponton sokkal jobban láthatok, mint aki kinn van és ben-: ne van.

Riporter: Az előbb-a könyvtáradat emlH tetted, amelyről tudjuk, hogy egyik legszebb és legnagyobb magánkézben lévő könyvtár Szlovákiában. Mégis mekkora?

Fábry Zoltán: Katalogizálva hétezer. De hogy tényleg ennyi e, azt nem tudom pillanatnyilag meghatározni, mert úgy tudom, hogy kb. ezer kötet hiányzik, melyeket barátaimnak adtam kölcsön, és nem kaptam vissza.

Riporter: E megkezdett mondatot befejezni a riporternek kedve lenne, De úgy, érzi, hogy ez „a belügyekbe való beavatkozást“ jelentené, sőt Fábry Zoltán bizonyára rossz néven is venné, ha most esetleg azt mondanám: kedves könyvet kölcsönző ismerősök és ismeretlenek, mégis csak illene Stószra visszajuttatni a kölcsönkért könyveket.

NAGY JENŐ

y//////////////////////////////////////////////////////////////////w

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////w

///////x///////>

így kockát kockára rakva érthetjük meg Selmecit is, aki az emlékezetes tantestületi értekezlet után, a párttitkárságon feljelentette Lovászt „magyarkodásáért“.

Az író által beállított Lovászt kételyek nélkül nem tudjuk elfogadni. Teli van logikai bunkfenccel az általa megrajzolt szituáció. A logikai megokolásra több figyelmet kellett volna fordítani, akkor az író elkerülhette volna az önmaga által felállított buktatókat. Én Lovász beállítását a következőképpen képzelném el:

1. Alsóvárosból származik, horthysta katonatiszt, negyvenöt után hamis papírokkal visszajön — mint magyarországi szlovák — egy dél-szlovákiai magyar városba, ahol nem Ismerik.

2. Horthysta katonatiszt, a felszabadulás után kellemetlen számára Magyarországon a helyzet, mivel ott sokan ismerik, viselt dolgait. Beszéli a szlovák nyelvet s éppen kapóra jön neki az átteleptilés. Alsóvárosba kerül s itt űzi kisded játékait. Az ellenforradalom idején helyezkedni kezd, fontolgat, be akarja magát biztosítani a „változás“ esetére is. Ezért veszi fel a kapcsolatot a magyarországi ellenforradalmárokkal, történetesen régi tiszti pajtásával.

Persze a variációk sokféleségét ezzel a kettővel nem merítettem ki.

Petrőci írása során izgalmas emberi sorsok elevenednek meg előttünk. Különösen Jól sikerült rész. melyben Bodóné vívódását, lánya visszanyeréséért folytatott küzdelmét írja le.

I. Nagyon megkapó Jolánka lelkivilágának a megrajzolása. Izgalommal követjük hánykódtatását és olvasás közben remegve gondolunk arra, hogy Tomi talán-talán — gáládul visszaélve tiszta érzelmeivel — megejti őt is. I. „Érezte, hogy az élet megadja kérdésére a választ. S hogy csillapítsa a lelkében dúló vihart, hogy álomba ringassa magát, a múltat kezdte idézni, az életre gondolt, mely olyan, mint egy nagy folyam, magához vonzza, magába ömleszti a patakok, kis folyók vizét. Jolánka is patak volt, melynek útjába sötét kezek gátat emeltek.“ (251. o.)

A lirizáló részek a könyv egyik erősségét jelentik.

Szerkezeti szempontból a regény hat, önálló novellának is beillő fejezetből áll. Az egyes fejezeteket lazán fűzi egybe — beikatott narrátorként — a ntilicisták őrségen történő beszélgetése. A hosszúra nyúlt életrajzi visszaemlékezések zavarják a cselekmény folyamatosságát, ami azt eredményezi, hogy a hangsúly szükségképpen a múlton van, a jelen viszont csak ennek egy epizódja, törvényszerű folyománya.

Petrőci megfelelő légkört tud teremteni különösen akkor, amikor a régi világ rajzát adja. A vendéglőben összegyűlt régi urakat és a hasonszőrű szlovák, fasisztákat plasztikusan mutatja be az olvasónak. A szereplők jellemzésével kapcsolatban azonban azt is meg kell mondanunk, hogy a negatív hőseit árnyaltan, sokoldalúan jellemzi, ugyanakkor a kommunista szereplők rajza halavány, sokszor egészen elmosódott.

Befejezésül talán még egy két apróságot.

Nehezen hihető el, hogy Lovász önként megy a partizánok felderítésére, sőt hogy ebben még Milota is támogatja. Hát nem a gyáros volt az, aki a frontról a hadügyminisztériumba „szerezte" be? A kis zászlósnak pedig nyilván volt arról tudomása, hogy az ilyen „kifürkészésnél“ előbb terem a halál, mint a babér. Mesterkéltnek érzem ezt a részt. Talán azért iktatta be a szerző, — íme ilyen szadista a Lovász.

Egyébként a partizánok soraiban szép számmal harcoltak magyarok is. Egyszer már ezekről is lehetne írni. Azt hiszem, megérdemelnék.

Alkalmasnak találtam volna Bodóné és a lánya közötti konfliktus mélyebb kidolgozását, kibontását. Ezen keresztül úgy hiszem, hiteleseob képet kaptunk volna az emberek lelkében dúló harcról.

„Mondd csak, miért csuktátok be Lo-> vászt? Az anya csak azt tudja válaszolni, hogy a bűneiért. Drámai beszélgetés zajlik le a kommunista tanácselnöknő és az ellenforradalmárok uszályába került Jolán között.

„Féltek attól, hogy az ember megmondja az igazat? ... Azt gondolod, hogy a börtönnel meg tudatok félemlíteni a ma-: gyarokat?!“

A vitában az anya marad alul.

„Pusztulj a szemem elől! — kiáltotta dühösen Bodóné s ütésre emelte a kezét.“ * * *

A csehszlovákiai magyarság életének átfogó ábrázolásában egy lépcsőfokot jelent Petrőci Bálint regénye. Hibái ellenére, melyeket teljes mértékben nem írhatunk a szerző terhére — Izgalmas, érdekes olvasmány. Az események elmélyültebb tanulmányozása, a hazai problémák merészebb felvetése és az ezekből levont következtetés kétségtelen értékesebb művet eredményezett volna.

GIMESI ISTVÁN

15