A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-13 / 41. szám
ők maguk sem mertek lefeküdni, ültek az asztal mellett, nézték, simogatták egymást szerelmesen, és csak akkor kezdtek vet-, kőzni, amikor hallották a szomszéd szobából a villanykapcsoló kattanását. Forró, nyári éjszaka volt, a levegő meg lem moccant, ha akartak volna se tudnak állaludni. Halkan beszélgettek, tervezgeti Jek. Laci egyszer csak felállt, — Nesztikém, ott az a nagy lavór, fűi rödjünk meg benne egy kicsit. — Nem bánom, de csöndesen, tudod, hogy nem vagyunk egyedül... Először csak derékig lemosakodtak. Közben nézték egymást. Letették a nagy lavórt a földre. Az asszonyka beleállt, mintha csak patakba lépett volna. Még hálói ingje szélét is felfogta. Majd merész mozdulattal levetette magáról azt is. Egymásra kacagtak. Elfeledkeztek arról, hogy a falon túl is fekszik az ágyban valaki, aki talán nem is alszik, csak forgolódik és gondolatai úgy pörgetik a szívét, mint a forró szél a letépett száraz levelet, Terka valóban nem tudott elaludni. Csak feküdt és hallgatózott. Közben maga elé képzelt mindent: Ledobták a ruhájukat. Locsolják a permetező hűs vízzel. Az a buta kis liba halkan, sikongva kacarászik, ahogy végigfut a hátán meg a melle között a friss víz kis patakja. Az a Laci úgy nézi, mint az állat még a szeme is kidülled. Az is meztelen. Odaáll melléje. Szemérmetlenek, szégyentelenek. Most lépések hallatszanak. Nem két pár lépése. Csak egyé. Mi van velük. Igen, *mdom. Karjára vette az asszonyt, és úgy cipeli. A bolond. Hogy nem szakad meg? A karján, a vállán, nyakán az izmok meghúzódnak, úgy mint valami bivalyon ... Miért is engedtem én ide ezeket, istenem? Aztán imádságok jutottak az eszébe, azokat kezdte mormolni, darálgatni „Miatyánk isten, ki vagy a mennyekben ..,“ De minduntalan megakadt, nem tudott ar-. ra figyelni, amit a szája mormolt, mert a füle másfelé vonta a figyelmét. Csüggedten abbahagyta az imádságot, behunyta a szemét. Most már nemcsak hallott, hanem látott is mindent. Látta a piros, fiatal ajkakat, a csókokat, az öleléseket. Látott mindent, amit neki is megmutatott valamikor az élet, amit meg is szerezhetne magának ha... Látott mindent és hánykolódott. A fiatalok már régen aludtak, amikor Terka még mindig ébren volt és hajnali derengés Iopódzott be a szobába, amikorra ő is rövid és nyugtalan álomba szenderült, Reggel a konyhában már ott volt az asszonyka. Teát főzött egy kopott alumi-. nium lábasban, mert más edényük jófor-: mán még nem volt. Csendesen figyelte, forr-e a víz, amikor Terka belépett, Jó reggelt, Terka néne, Hogy aludt az éjjel? Kémlelve nézett az asszonyka arcába. Ez talán tudja, vagy sejti, hogy nem aludtam? Gúnyolódik velem? Ezek talán ugyanúgy füleltek egész éjjel mint én, és hallották, hogy forgolódtam? — Jó reggelt. Nagyon fáradt voltam, úgy aludtam, mint akit fejbevertek,., 'Azért is aludtam el ennyire ,., Ti Sötét nyomorból, tovaviharzott háborúk borzalmaiból, pusztulás-víziókból, társadalmi hazugságok és féligazságok útvesztőiből küzdi magát fénybe az emberiség. Célok és elképzelések keresztezik egymást, s az emberek lelkében nem egyszer elkeseredett harcát vívja a kétely és a hit. A küzdelem végső fokon az emberért folyik a társadalmi haladás az emberiség javát munkálja, ámde harc közben gyakran épp az emberről feledkezünk meg. A művészet sem marad meg mindig a legnemesebb események szolgálatában. A nagy közösségi célok, a boldogság kollektiv vágyát kiszorítja az individualizmus. Éppen ezért kell, hogy az olvasó fefigyeljen arra a tiszta emberi hangra, amely Nagy Lajos egyik legszebb versének (Tisztán élni) soraiból árad: Nincs isten már, aki feloldaná, ha ránk tapad, a szennyet: büneinkett Hát zengjétek a boldogság dalát, s tanítsatok meg tisztán élni minket. A versnek a címben külön kiemelt, de a kompozícióban is erősen hangsúlyozott két szava: „tisztán élni“. Ez a két szó hordozza a költemény alapeszméjét, mint követendő célt a társadalom szervezői és az egyszerű emberek milliói számára egyaránt erkölcsi normák sine qua nonjaként. Ez a vers jelentős szerepet kap Nagy Lajos művészi fejlődésében. Néhány más költeményével együtt mélyről fakadó, nemes, társadalmi érdeklődéséről, művészete belső gazdagodásáról és formai éréséről tanúskodik. Finom lírai ösztönnel érzi meg az emberek, az élet korszerű kérdéseit. Az „Ének a hazugságról“ illúzió és valóság ellentétére utal („A szenny sziklává kövesül — és letaszít a mélybe — s mi hínárok közt hazudjuk, — hogy szárnyunkon a csillagok, — és repülünk az égbe“.) Az „Ének a tisztaságról“ a lélek higiéniáját kéri számon az emberektől (Le-Munkában is rossz kedve volt. Mákot fejtettek. Csak nézte, nézte a mákfejeket, és káprázott a szeme. Akárhogy is akarta, nem tudott odafigyelni. Sok fejet kibontatlanul dobott odébb. Csak később vette észre. Ilyen még nem fordult elő. .Beteg lehet — gondolta, de elhessegette a gondolatot. Ideges vagyok. • Évek óta egyedül élek. Mindenkinek van valakije, csak nekem nincs. A kacsák nem hallgatják meg az embert, nem lehet nekik panaszkodni. Egyedül vagyok, mint az ujjam. Nem, még az ujjamnak is van párja. Csak olyan nincs, aki az *n ujjaimat megsimogassa. Nincs és most már nem is lesz, ha csak.., Egész felindultan ment haza. Fájt a feje, amikor belépett a házba. Senki sem volt a konyhában. Vizet öntött az egyik pohárba és bevett két aszpirint. A szobájába ment és hallgatózott. Nem hallott semmit. Becsapta a szekrényajtót. Köhögött. Bekopogott a szomszédos szobába. Nem válaszoltak, hát benyitott. Az ágyon gyűrött párnák, az egyik paplan félig a -földön, a másik összehajtogatva, a tálaló tetején. Egy hálóing a székre dobva. Az ágy mellett tálcán tányérok, poharak. — Miatyánk — gondolta — ezek nem Is takarítanak. Nem csinálnak semmit. szlán élni fekvés előtt megmosod — az arcod és a homlokod. — Csak azt nem éri vízsugár, — amit a homlokcsont bezár.“) A „Tisztná élni“ című költemény a legérettebb művészi eszközöl.kel, magasabb gondolati szintézisben foglalja össze mindezeket a problémákat. A vers éles erkölcsi konfliktusra, a sebzett lélek magányba-burkolózásának és az emberi közösség vállalásának ellentétére épül. A vers szerkezete is erre utal. Az első szakasz egy gőgös elzárkózás lehetőségét villantja fel, a boldogságnak egyéni úton való keresését, sértett távolodást az emberektől, baráttól és ellenségtől egyszerre: „Csapzott magányod mélység és magasság — hullámain, új törvények szerint — úszón, akár a sápadt csillagok .., Gyerünk, madár, a boldogság után ...!“ E sorok éles ellentéte a második szakasz. Már a versszak első sora is viharosan tiltakozik ez ellen a riadt elvágyás ellen: „Ne, mégse szökj a fellegek fölé! — Ha hűvös szélben táncol a bokor, — acélcsörű társakat keress...“ A madár nem menekülhet, a föld éltető közelében kell maradnia, mert ha rossz, hideg szelek járnak, csak a sorstársak egymást melengető közösségében élhet tovább a világban, „reszkető, rezgő, kopasz galylyakon.“ Sajátos jelképrendszerén keresztül a vers az emberekhez szól. Az egységes szimbolika a versnek is érett formai egységet, egyenletes feszültséget biztosít. Nagy Lajos képalkotó tehetsége itt fegyelmezett, tágondolt szerkesztőmunkával párosult. A költemény egységét a vers csattanója sem bontja meg, amelyben egy gyors fordulatban leszámol a túlvilági segítőerők illúziójával, majd két szép sorban erkölcsi programot továbbít: „Hát zengjétek a boldogság dalát, — s tanítsatok meg tisztán élni minket...“ RONCSOL LASZLÖ csak esznek, isznak meg szeretkeznek. Gyerekeik lesznek, olyan rossz és virgonc kölykök, mint a szomszédban Sántáéknak, Rózsaszín húsú apróságok. Gögicsélnek, majd később totyogva járni tanulnak. Kéi sőbb meg visszafeleselnek. Milyen boldo-i gok lesznek, milyen boldogok... És énf Töltöm a napokat. Sohasem lesz gyere-, kém. Nézte a szobát, amelynek bútoraira még apja és anyja gyűjtötték össze a pénzt, Nézte és nem ismerte meg a régi asztalt és a székeket. Egészen mások lettek. Mii rágok voltak a szobában mindenütt nagyj vázákban szegfűk, margaréták, kinyílottj szirmukat hullató rózsák. Nézte a széles, vlrágoshuzatú ágyat, amelyen minden, a párnák gyűrődése, a lepedő fehérsége, á földre lelógó paplan, minden a fiatal és boldog szerelem jeleit mutatta. Alit a félig nyílt ajtóban, odatámaszko-s dott az ajtófélfához és hirtelen sírni kezdett, úgy mint amikor a rögöket hallotta dobálni anyja koporsójára. És arra gon-> dclt, ha Pál Dénes, az az özvegyember csak egyszer, egyetlen egyszer eljönne még, akkor minden, minden másképp lennes mint eddig.,. 13
