A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-06 / 40. szám
Ivan Cyenyiszov: Tanácsok kezdő köpönyegforgatóknak Kedves Galkal En rendszeresen olvtosom 2 „Szatíra és humor“ rovatot, mégis elhatároztam, hogy ezúttal én is tollat jogok, Nemrégen véletlenül jültanúja voltam egy beszélgetésnek. Egy másodéves diák magyarázta a tizenegyedikesnek, hogyan lehet bejutni a főiskolára. E diák tanácsaiból és példáiból nagyszerű tankönyvet lehetne összeállítani: „Kézikönyv kezdő köpönyegforgatók számára.“ Ügy gondoltam, hogy a „Kitől tanuljunk?“ c. útmutató az „Illik — nem illik“ és e diák „bejutási“ tételei alapján öszszéállítok egy ilyen segédkönyvecskét. Lehet, sokan hasznát veszik majd. íme a szövege: „Mindenekelőtt tanulja meg: a főiskola az egy villamos-kocsi csúcsforgalom idején, ahová felkészületlen, gyengécske emberek nehezen kerülhetnek be. Hogy menet közben felugorhassunk erre a „villamosra“ ügyeseknek, rutinosoknak kell lennünk, ismernünk kell a helyzetet, a viszonyokat és ami a legfontosabb — jó sportembereknek kell lennünk. 1 Ám mielőtt döntő ugrásra határozná el magát, a középiskola után le kell dolgoznia két évet a termelésben; ez egy korlát, melyet okvetlenül át kell alakítania ugródeszkává. Soha ne menjen dolgozni óriás-üzemekbe és automatagyárakba. Ott rossz volna magának, ott rend és rendszeresség van. Ott mindig túlteljesítik a tervet és prémiumot kapnak. Sose törje magát a pénz után. Valamilyen korszerűtlen vállalatot keressen, ahol mindenki jelentés-írással van elfoglalva. Ott a maga ura lehet, a kádervéleményt is maga írja saját magáról. Elfogulatlanul és szépítgetés nélkül írjon magáról, mint a krónikás Edisonról, aki kezdő éveiben újságárusként dolgozott (ha műszaki főiskolára akar bejutni), vagy ahogy Pavlovról írnak, aki mielőtt zseniális természetkutató lett, egy ideig a sintértelepen dolgozott, (ha a főiskola humán tagozatára akarja beküldeni kérvényét). Ha aláíratta kádervéleményét a flegma igazgatóval és titkárnőjével, hozzáláthat a főiskola kiválasztásához. Oda nyújtsa be a kérvényét, ahol legkönnyebb a felvételi vizsga. Vajon nem mindegy, melyik főiskolára iratkozik be? Egyforma fedelű diplomát kap az orvos is meg a technikus is. Végre megy az első vizsgára. Irónikusan nézegessen a tiszta, divatosan öltözött lányokra, mosolyogjon a mokaszinos, nyloninges fiúkon (ezek is tudják, mivel nyerjék meg a vizsgáztatóit)} járkáljon nehézkesen,. piszkos cipőben, tartsa csúnyán a lábát, felemás színű cipőfűzője legyen (így biztosabb). Különösebbképpen ne szomorítsa el ez a kényszer-maskara: lesz még mikor „sikkesen" járnia, vendégeket traktálnla és bújkálnia ismerősei elől. A vizsgán igyekezzen szembeötlően meg-, villantani képességeit. Ha jól fel van vágva a nyelve, lehetőleg mekegő vizsgázó után felellen; ha jól bevágta a dátumokat, olyan után feleljen, aki szereti körülírni a dolgokat, ha semmit se tud, mindig elsőnek feleljen: egy osztályzattal jobbat adnak a bátorságáért. Soha ne mondjon meg mindent, amit tud. Egy keveset hagyjon a kiegészítő kér-, désekre. Jegyezze meg: a jóindulatú tanár a maga minden hibás feleletében az igazság magvait keresi, a rosszindulatú pedig a hamisság „gerendáit“. Íme, ezért olyan, fontos minden erejével megnyerni a tanár szimpátiáját, de soha ne legyen hízelgő és talpnyaló. Ez nem bevált út. Győzze meg a tanárt arról, hogy már megszerezte a szükséges munkakészségeket. Felelés előtt simogassa végig az aszi tál tetejét, és jegyezze meg, hogy „nincs lelkiismeretesen megmunkálva“ és hogy „az ilyeneket fel kéne képelni“ .,, közben ismételje el többször: „En ismerem az éle-, tét. Tudom, a kenyérért meg kell dolgoz-, ni...“ (az nem számít, hogy ezt nem kéri dik magától; a félele..i ellen meg biztosíti sa be magát vizsga előtt u büfében). Az írásbeli vizsga egy kicsit nehezebb. Annál nem hathat személyesen a tanárra, meg aztán az olvasó ember sokkal figyelmesebb a hallgatónál, és természetesen —* jóval okosabb az írónál. Az egyedüli, amit ehhez tanácsolni le-, hét: használjon írásbeli dolgozataiban mii nél több „termelési hasonlatot“ mint pl.:. „Az évek kergették egymást, mint a fo-. gaskerék fogai“, „A száj olyan mint a por-, lasztó“ és így tovább. Ki tudja? Lehet, hogy a vizsgáztató elhiszi, hogy a maga munkája ragyogó .., Általános tanács: bizonyos időre olvadt jón bele az ifjúság hatalmas tömegébe, legyen észrevehetetlen. És ha majd ujjal mutatnak magára és felfedezik magában a „nem mindennapi“-t, akkor újra felöltheti előbbi külsejét; sétál-, hat, szórakozhat, röpdöshet fehérblúzosan, mint az éjjeli lepke. A vizsgáktól és a dekanátusi beidézéseki tői ne féljen! Ha „csúcsforgalomkor sikerül felszáll-, nia a villamosra — menjen az bár elleni kező irányba, mint amerre maga utazni akart -— a végállomásig nem szállítja le senki.“ E „Kézikönyv“ összeállítására egyetlen cél ösztönzött: ha nem sokban is, segíteni az igaznak a hamistól való megkülönbözi tetésében. Emil Zola művészettörténeti írása Ma már közel száz év távlatából Zola képzőművészeti jóslatai csaknem mind beváltak, s ezeknek a jóslatoknak a zsenialitását csak akkor értékelhetjük igazán, ha összevetjük a korabeli akadémiai szakvéleményekkel, ha kellőképpen tudatosítjuk magunkban, hogy amikor Zola cikkeivel kiállt az impresszionista festészet mellett, Manet, Monet, Pissaro és mások vásznai még közbotrányt okoztak. Egyformán derült rajtuk a közönség és a szakértők tábora. Zola mégsem tétovázott: „... megmondom, hangosan kiáltom, hogy Manet a holnap mesterei között lesz... ha pénzem lenne, jó üzletet köthetnék képeit összevásárolva. Ötven év múlva tizenötszörös és hússzoros lesz az áruk ... a sors már kétségtelenül kijelölte a Louvre falain az Olympia és a Reggeli a szabadban helyét.“ Akkor irta ezeket a sorokat, amikor az említett képeknek nemhogy a Louvre falain, de még a Salon 1000—1500 kiállítója által benyújtott és elfogadott művek között sem volt keresnivalójuk a művészekből álló zsűri ítélete szerint. Az intuíció mindig nagy szerepet Játszik új művészeti irányok megítélésében, tévedés lenne azonban azt hinni, hogy Zola művészettörténeti írásai csupán egy kitűnő megérzésekkel rendelkező laikus vizionárius jóslatai. Zola, Cézanne ifjúkori barátja és alkalmi lakótársa értő szemmel és kellő szakismerettel hadakozik az új festészeti irány érdekében. Tanulmányai során többször ismételi esztétikájának rövidre fogott alapgondolatát: „A műalkotás nem más, mint a természetnek valamely egyéniségén át szemlélt része.“ Ez az esztétikai elv alkalmasnak bizonyult, hogy egyformán megértse a romantikus Delac-. roix-t, és hogy Stendhal, Balzac és Flaubert rangját adja a festő Courbert-nek, s hogy, ne menjen el csukott szemmel a jövő festészete, Manet, Monet, Pissaro és Renoire vásznai mellett. Meghatározásai mindenkor színesek, közérthetőek, és minden különösebb képzőművészeti terminológia nélkül a látott képről alkotott benyomásait rögzíti meggyőzően és világosan. A sok találó képismertetés közül idézzünk csak egyet ízelítőül: „A reggeli a szabadban Manet leg-, nagyobb vászna: rajta megvalósította minden festői álmát: életnagyságú alakokat csoportosítani a szabad ég alatt. Ismeretes, milyen erővel győzte le ennek a feladat-, nak nehézségeit. A társaság lombok alatt heverészik. Van itt néhány fatörzs és a háttérben a folyóban fürdő, ingre vetkő-. zött nő. Elől két 'iatalember ül szemben egy másik nővel, aki most Jött ki a vízből s a szabad ég alatt szárítkozik. Ez a meztelen nő megbotránkoztatta a közönséget, amely mást nem is látott a vásznon. Nagy isten! Micsoda szemérmetlenség: egy nő, akin a legkisebb lepel sincs, két felöltözött férfi között: soha senki nem látott ilyetl Ez persze durva tévedés, mert a Louvre-ban több mint ötven festményen láthatók vegyesen felöltözött és meztelen alakok: de senki nem megy botránkozni a Louvre-ba. Egyébiránt a tömeg őrizkedett attól, hogy a Reggelit úgy ítélje meg, mint ahogyan valódi műalkotást meg kell ítélni: nem látott mást, mint fürdő után a f'üvön reggeliző embereket s azt hitte, hogy a festő obszcén és feltűnést kereső szán-, dékkal választotta a tárgyat. Holott a festő pusztán éles ellentéteket és hangsúlyozott tömegeket keresett. A festőknek s különö-. sen Manet-nak, aki analizáló festő, nincs meg a tárggyal szemben az az elfogultsá-. guk, amely a tömegeket mindenek felett gyötri: számukra a téma csak űrügy arra, hogy festhessenek, míg a tömegeknek nincs is más, mint a tárgy. Így kétségtelen, hogy a Reggeli meztelen nője csak azért van, hogy a festőnek alkalmat adjon a hús festésére. Nem a reggelit a szabad-, ban kell látni a képen, hanem az egész tájat erejével és finomságaival, oly széles és oly tömör előterével, hátterének oly ízes gyengédségével: a fény nagy felületeivel mintázott kemény húst, az erős és puha szöveteket, mindenekfelett pedig az ingben fürdő nő bájos sziluettjét, mely oly imádni való fehér folt a háttérben, a zöld lombok között; végül ezt a végtelen, levegős együttest, a természetnek oly igaz egyszerűséggel visszaadott zugát, ezt a csodálatra méltó művet, amelybe a művész belehelyezte tehetségének ritka és sajátos elemeit.“ Ennyit Zolának Manet-ről írt vallói másából, s persze folytatni lehetne az idézeteket, a Cézanne-hoz írt ifjúkori levelekből, Gustave Dore-ról, a bibliai-ili lusztrátorról szóló tanulmányában, a Sa-, Ionról szóló tudósításokból, vagy akár a harcos és kemény írásból is, amellyel az utópista Proudhon ellen fordult, s védi a művészet jogait. Mindezekből az írásokból1 korának képzőművészetével, s mindezen az sem változtat, ho°y évek múltán, hűi szonegynéhány év, távolságából kissé re-. 14
