A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-06 / 40. szám
CSONTOS VILMOS sí, or/'egt/sgSs*ze//e#/efif' » Szabó Lőrinc emlékezete Immár hat éve halott Szabó Lőrinc, az 1957-ben Kossuth-díjjal kitüntetett kiváló költő. Nehéz Szabó Lőrincről emlékezést írni, mert élete itt zárult le szemünk előtt, kortársai, költőtársai nagyrészt még közöttünk élnek, utolsó művei pedig még a fiatalabb generáció figyelmét is a friss élmény hatásával vonták nemrég magukra. Az a távlat, amely egy író megítéléséhez, végső értékelésének tisztázásához szükséges, ma még nincs meg. Mégis úgy érezzük, hogy a majdan megszülető részletes elemző értékelés csak megerősíti Szabó Lőrinc versei isme ölnek azt az érzését, hogy a magyar irodalom legjelentősebb lírai tehetségei közé .artozott. A magyar polgárság a múlt században fejletlensége következtében, századunkban ebből következő gyengeségéből eredően a politikai életben, a társadalmi harcokban nem tudott eleget tenni történelmi hivatásának. Létezését, megnyilatkozási igényét csak másodlagosan, egy nagy jelentőségű irodalmi virágzással jelentette be. összefoglalóan a Nyugat íróinak szoktuk nevezni őket. Ehhez a nagy lírai vonulathoz — melynek csúcsait olyan nevek jelzik, mint Babits, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kosztolányi — csatlakozik Szabó Lőrinc életműve. De míg elődeinek pályakezdését az Adyval vállvetve vívott harc jellemezte, és az életük végéig több-kevesebb erővel, de éreztette hatását — Szabó Lőrinc indulása már az ellenforradalmi rendszer hatalomra jutásának légüres és terroral teljes éveinek idejére esik. Míg elődeinek problémafelvetésénél a polgári liberalizmus szempontjai érvényesültek, fiatalabb társuk első élménye épp ezen eszmék csöndjének idejére esett. Túllépni — cárha érezte is a keretek szűk vonalát — nem tudott a polgári szemléleten. így nem maradt más számára, mint a problémáknak az izolált, — társadalmilag elszigetelt, bizonytalanná vált — ember szempontjából való felvetése. Ez a magyarázata sokat hangoztatótt individualizmusának. De ebből következik érzésvilágának felszabadultabb, egyetemesebb jellege is. j: Költészetének legértékesebb alkotásai .azok a versek, melyekben a kapitalista [társadalom kíméletlen erőinek — Szabó fLörinc tudatában a pénz szimbolizálja öszszefoglalóan ezeket — az emberre — Szabó Lőrincnél mindig az egyes emberre — gyakorolt torzító hatását mutatja be. „Rutilius levele“ c. versében a fiatal költő borzad vissza a zsarnokság terrorjától, a „Sátán műremekei“ [1926} robbanó erejűi és a „Te még a világ“ (1932) kötetek metszőén éles kimunkálású, megfogalmazású verseiben a legélesebb, legmeghökkentőbb képeket találja a pénz romboló erejének bemutatására. Ekkor fordítja az akkori versekkel annyira rokonhangú Shakes^ peare-drámát, az „Athéni Timon“-t, is. Nagy versmonológjai szinte a Shakespeare monológok pandántjaiként hatnak. Számtalanszor tett kísérletet arra, hogy kitörjön a magába zárt világból. Ars poétikája, A költő és a földiek c. verse hirdeti mindazt az eszményt, amit Szabó Lőrinc beteljesíteni akart. „Legyen a költő hasznos akarat“, — fogalmazza meg költészetének mottóját József Attilára emlékeztető szellemben. Helyes magatartásként pedig azt jelöli ki benne, hogy „beszéljen ő érdektelenül, beszéljen az érdeke ellen". Itt már eltért József Attilától, bár itt kerül hozzá a legközelebb. József Attila feltörő osztálya érdekében beszélt, „testvéri tankokra“ utalhatott. Szabó Lőrinc, ha „hasznos akarat“ akart lenni, osztályával kellett konfliktusba kerülnie, osztálya ellen szólva, saját érdeke ellen“ írt. Osztályhoz kötöttség jellemzi, amiből néha szabadulni akar. Ez a konfliktus jellemző elsősorban a huszas évek Szabó Lőrincére. A harmincas évek méginkább magába vonult költője ezt az ellentétet etikai síkra viszi át, és a konfliktust mindinkább .a végtelen világ és a véges ember ellentétében juttatja kifejezésre. Elszigetelt látásmódja néha útvesztőkbe is sodorta emberi pártállását, de költészetéből a humanista hang sohasem távozott. A felszabadulás után költészete második nagy csúcspontját érte el. Polgári osztályalapjának szétmállása megérielte benne ennek tudatosult felismerését. Két nagy versciklusa, a „Tücsökzene", majd a „Huszonhatodik év“ egy-egy nagy számadás, önéletrajz, illetve egy nagy szerelem lírai requieme. A múlt felidézett tényei az általuk kiváltott reflexiók lírai szárnyalásában mintegy nagy összefoglalóját és lezárását adják elődei és saját költői világának. Épp ebből a társadalmilag is érvényes felismerésből, és legnagyobb költőinkkel vetekedő művészi megvalósításából következően a magyar kritikai realizmus legjobb alkotásai közé sorolhatjuk mindkét kötetét. A társadalmi hivatását és célját vesztő polgár válságát, — éppúgy, mint Vajda János, majd a késői Tóth Árpád — a világ (a makrakozmosz) és az ember (a mikrokozmosz) között megbomló harmóniában éli át és feiezi ki. Elcvönvörködés a tér-GYENGESÉG Izmaim elernyedtek, Emlékeimből tengek. Kiáltani szeretnék, A hangszálaim gyengék, Szemem sarkában gyöngyök, Nyomomra abból öntök, Csillogjon, merre lépek, Messzire úgysem érek, Szívem harangja kondul, Ajtó csikordul — ott túl, Küszöbén porból fátyol, A csend ott átnyaláböl, A csend — amitől félek, Te négy karodba — élet, S csókolj, szeress, hogy bennem, Minden idegszál pengjen, iülllHIIIIIÜINIIÍIIIIIIIIIt mészet szépségeiben, a szinte megsemmisülésig feloldó érzés a szerelemben, és mindjárt utána beleborzongás abban a tudatban, hogy mindez semmivé lesz, csak a pillanatban él. Ez az indító élménye első kötetében, a fájdalmas rádöbbenés nyers, metsző megfogalmazásával és ez oldódik rezignált tudomásulvétellé, beletörődéssé a Lóci-versekben, utolsó tájverseiben, vagy a TUcsökzenében. A huszonhatodik év szonett-ciklusa pedig korunk legnagyszerűbb szerelmi versei közé sorolható. Költészete nagy feladatvállalás. Egy igen változó korban bemutatni önmagát, — mint pillanathoz kötött lírai hőst, kiben egyesítette az ember fájdalmát, reménytelenségét, örömét — és a környező világot, — a maga materiális valóságában, melyből létrejött az ember, és mely táplálja, létét fenntartja, és boldoggá tesz. Nem hagyhatjuk említés nélkül a kiváló műfordítót sem, az „Örök barátaink“ c. két vaskos kötetből álló antológia fordítóját, aki a világirodalom legjelentősebb költőit szólaltatta meg magyar nyelven, ezzel is szolgálva — elődeivel együttműködve, majd munkájukat folytatva a magyar nyelvű olvasók világirodalmi tájékozottságának szélesítését, és a népek egymásra találásának, egymásra rezonálásának ügyét. KABDEBÚ LÓRÁNT 9
