A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-09-29 / 39. szám
Baka Kristóf a köleskását dicsérgeti Ziff Kálmán és Leszkfi Miklós: kölescsépelés Szándékom annyi, hogy találkozzam az emberekkel. Hírt adni róluk sorban, hogy menyire ér ide a világ és mennyire érnek ők a világba. Hosszú országutak végén élnek, mint ostorok végén a csapó. Vajon a csattanás, ami elhangzik itt, talál-e visszhangra. És az ország szándékai, tervei, határozatai és irányelvei, melyek végignyargalnak az országutakon, telefondrótokon és különböző képviseleti megbízatások formájában, ahogy ideér az út végére, innen milyen visszhangot keltenek? Én magam a Sóshegyre mentem fel, hogy lássam a falut. „Mint egy tányér krumplipaprikás...“ Irta József Attila, talán éppen ilyen falut szemlélve. Mit álmodik a falu ébren? Benkó Pálék házat álmodnak. Ezt úgy váltják valóra, hogy a családfő a szövetkezetben gondozza a növendékállatokat, majd a munka szüneteiben talicskára rakja az agyagot, azt felhúzzák ketten az udvarra és építkeznek, javítanak, csinosítanak. Benkó Pállal kilenc évvel ezelőtt találkoztam utoljára. Most ő ismer rám és nevetve meséli az akkori néprajzi gyűjtőmunka érdekességeit: rokka, gombolyító, szátva, miegymás. Abban az időben még nem volt szövetkezet. Most a jó pénzt dicséri, amit az állatgondozásért kap és Ziff Béla zootechnikust, aki jól érti a dolgát. De értheti is, mondja, hiszen mesteriskolát végzett Karván és még most is tanulni akar. Tanulni! Ez volt a titka a bajtai jó gazdálkodásnak? Mert a visszhang, ami innen kél, erről ad hírt. Ez a hír futott visszafelé az országutakon, telefondrótokon és különböző jelentésekben. A köves, poros falu, a gondozatlan partmeder nem jelzi a jó hírt Néhány új ház árulkodik ugyan a változásról, de ez még nem bontja meg a régi faluképet. A látszat nem ad hű választ a lényegről. A választ kint a Hosszütó-dombon, a szövetkezet központjában kaphatom meg. A szándékok innen indulnak és ide térnek meg az eredmények. A szándék, a terv emberi munka, az eredmény bankbetét formájában. ■ Ahogy benyitok Hegedűs Dénes elnökagronómushoz, onnan éppen akkor erős hangok törnek kifelé. Hartal Nándor szerelő kiabál, hogy ismét üres gumival kocslzott el a pótkocsi. Talán rosszkor jöttem, gondolom, de a köszönés után megnyugtatnak, hogy semmi az a kis kiabálás, nem halt meg senki, csak a hanyagságot szidják. A bemutatkozás után megtudom, hogy Juhász Pál, Bajtai Gyula és Tóth Zsuzsa végzik a tervező és pénzügyi dolgokat. Azt is megtudom nyomban, hogy az átlagos életkor a szövetkezetben 45 év. Ezt azért így elöljáróban, mivel az ottlévők mind fiatal emberek. Közöttük Tóth Zsuzsa a legfiatalabb. Az is kiderül, hogy a kislány érettségi után végezte el Tornaiján a kétéves gazdasági iskolát. De nemcsak Tóth Zsuzsa készült fel így a mezőgazdasági életre. Hegedűs Dénes elnök büszkén sorolja a neveket, amit írni kell, hogy hirt adjak: két leány Ipolyságon tanul a technikumban, Kllmayer Valé-Benkó Pál épít Elrejtve dombok és szilvafák közé, néha hírt adva magukról, szerényen, nem kérkedve élik közösségi életüket a hajtalak. Aki nem utazik egyenesen a faluba, az csak a jelzőtáblát látja az út jobb oldalán, mert az út tovább kanyarog Szalka felé, onnan Ipolyklskeszlre, ahol vége is van minden további forgalomnak, utazási szándéknak. Nincs tovább. Bajtán keresztül csak egyetlen települést, Lelédet érheti el az ember. Azon túl már csak az Ipolyba léphet, ami az ország határát jelzi. Ide már csak dűlőút vezet. Ezen az úton nyáridőben el lehet jutni Helembára, ahonnan már türhetőbb út visz a Duna partján Kovácspatakra, majd Garamkövesdre és újra vissza Bajtára. Hegynek veti hátát mind az öt település. Olyan ez a táj, mint az egérfogó. Kiszökni belőle csak Párkány felé lehet, mert a másik kijárat Szalka és Keszi felé csak zsákutca. Ipolykiskeszin túl megáll az utolsó szándék. Innen csak gyalogosan vagy nyáriszekéren juthat az ember Ipolypásztóra. Ez az útalanság azonban talán nem is érdekli a bajtaiakaL Nekik a Garam-híd a fontos. Ezen szállítják a termelt javakat, ez a kapu a világ és ő közöttük. Különben a falu szerényen bújik meg a dombok között, nekivetve hátát az erdős hegyoldalnak, mintha védekezne. Ez az erdős hegység védi körben Lelédet, Helembát, Kovácspatakot és Garamkövesdet is. Védi és táplálja is egyben: fával, némi legelővel, gombával és esőt hozó szándékkal. No meg vadállománnyal, amit hol hivatalos puskával, hol meg csellel ejtenek tőrbe a négy falu lakói. A megbújt falut, Bajtát, egyetlen pontról, a Sóshegyről lehet belátni. Innen takarosnak tűnik minden. A sok piros háztető eltakarja a vakolatlan házakat, köves udvarokat, Ogy mutatja magát, mintha aludna. Csak miután leér az ember a hegyről, akkor veszt észre a mozgást, az élet sokféle gondját a piros háztetők alatt. A szerző felvételei
