A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-09-22 / 38. szám
tának, Idétlennek éreztem magamat. Dühömben, hogy nem segíthetek rajta, sírni kezdtem. — Miért sír? A barátnőjére gondol? Szaporán bólogattam. — Mi lesz, ha mégsem mehet el? — kérdeztem bután. Megtöröltem a szemem. — Gyenge még ... Felkönyökölt. — Igaz. Közbe jöhet valami... És a bajtársaim várnak ... Hallgattunk. VII. A hadnagy arca vörös lett. Nem szólalt meg, mert Gitta megsebrította a kezét. — Derűs idő van, — mondta az ügyvéd. — Reggel köd lesz ... Mariann reszkető kézzel babrálta a könyvet. — Igazad van apa, beszéljünk az időjárásról, — mondta élesen. A hadnagyra nézett. — Mit akarsz tőlem? — kérdezte a hadnagy. —• Mondd meg, mit akarsz tőlem?! Gitta megsimogatta. — Bandi__ — Az isten sem ismeri itt ki magát! ... Mariann! Ettől a perctől kezdve vedd úgy, mintha nem volna senki a szalonban. Megértetted? — Rendben van. — Ha még egy szót szólsz, bemegyek és... nem tudom, mit csinálok azzal az emberrel... — Nem mersz hozzá bemenni, — mondta halkan Mariann. A hadnagy céklavörös lett. Nem válaszolhatott, mert Róza asszony kijött a vendégszobából. — Gyertek lányok, elkészítjük a vacsorát, — mondta. Mariann felugrott, kiszaladt a konyhába. — Mi van vele? — nézett utána az asszony. Gitta is felállt. — Ideges, — mondta. — Nem csoda... Ezek az ágyúlövések ... Gitta karonfogta az anyját, kimentek a konyhába. Az ügyvéd némán szivarbzott. A hadnagy elővette arany cigarettatárcáját. — Nincs kizárva, hogy anapokban átmenetileg el kell hagynunk a várost... Taktikai okokból... Vigyázzatok majd Gittára ... * * # Én vittem be neki a vacsorát. Ügy történt, hogy mikor leszedtük az asztalt, mama megkérdezte, melyikünk akarja bevinni. Ügy tettem mintha nekem mindegy volna s ügyesen odaléptem a konyhaasztalhoz és felemeltem a tálcát. Gitta nem vette észre nagy igyekezetemet. Ö különben is ábrándozó hangulatban volt, mint mindig, ha Bandi nálunk volt, és közeledett a lefekvés ideje. A bácsi külön evett és hamar bement a szobájába. Bandi is rossz hangulatban volt. Mikor keresztülmentem a tálcával a halion, arról beszélt apával, hogy vajon mikbrra hordják el a hőtorlaszokat... Valamivel jobb színben volt, mint délben. Azt hiszem, már nem volt lázas, jó étvággyal evett. Leültem, s mikor befejezte az evést, hátradőlt és rámmosolygott. — Lehet, hogy holnap este útra tudok kelni — mondta. — Gondolja? Összeszorult a torkom. — Ha tudnád — mondtam magamban —, mi vár rád reggel .. Meg tudtam volna ölni magamat a meggondolatlanságomért. — Nem lehet viszszacsinálni... Hiába__Nem lehet viszszacsinálni .. Nagyon szomorú lettem. Bűnösnek, bu-Arra gondoltam, hogy ha már őt nem tudom megmenteni, legalább a hátizsákkal kellene valtmit csinálni. Ügy látszik, ő is a hátizsákra gondolt, mert visszafek’üdt a párnára és megszólalt: — Lent a faluban volt egy ismerősöm. Oravecz Jánosnak hívják. Kapcsolata volt a partizánokkal. Elvitték a németek ... Nem tudom, mi történt a családjával... — Segíthetnének? — Talán ... Talán üzenetet küldhetnék a bajtársaknak... ők pedig megüzennék, mi legyen a hátizsákkal... Dehát... Nem tudok lemenni... Felálltam. Ügy éreztem, kihűlt ereimben újra keringeni kezd a vér. — Lemegyek a faluba — mondtam. Rámnézett. — Lefekvés után várok egy darabig, aztán felkelek és felöltözöm... Nem szólt semmit. Ismét egyenesen a szemébe mertem nézni, tlajnal óta először. Már mindenki lefeküdt, csak az ügyvéd maradt a hallban. Elaludt abban a karszékben, amelybe Péntek leült, amikor bejött a házba, Mariann egy darabig várt, s látva, hogy apja alszik, bement Péntekhez. Sokáig beszélgettek ... Mikor kijött, megtorpant a küszöbön. Az ügyvéd a hall közepén állt. Mariann lassan becsukta maga mögött a tölgyfaajtót. — Gyere ide —, mondta az ügyvéd. Mariann lassan odament. Az ügyvéd megsímogatta. — Jóéjszakát, — mondta öregesen. — Aludj jól. • • • Kiment a haliból. Mariann ledobta felső ruháját, eloltotta a villanyt és bebújt a paplan alá. Szíve gyorsan vert, szemét nem húnyta le ... Várt, amíg Gitta a sötétben felment a manzard-szob^ba, aztán felkelt, a szekrényhez ment. Lassan kinyitotta, a sötétben kivette a hosszúnadrágot, a szvettert és a kabátot. Gyorsan öltözködött. A cipőjét nehezen találta meg. Homlokán kiütött a veríték. Lábujjhegyen járva megkereste a vázát, kivette belőle a külső ajtó kulcsát. A hold a felhők között járt, sötét volt. Bezárta az ajtót és elindult. A faluban kutyák csaholtak. A hangok irányában ment. Néhol combig süllyedt a hóba. Végre leért a faluba. Fáradt volt, nekiment egy kerítésnek. Leroskadt a hóba... Mikor egy kicsit kibújt a hold, felkelt. Vigyáznia kellett, nehogy máshová nyisson be. Többször megállt, míg elért a keresett házhoz. A léckapu nyitva volt, felment a tornácra. A ház néma volt. Felnézett az égre. A hold lerázta a felhőrongyokat, sárgán ragyogott az égen. A kopasz fák, a tetők és a csűrök tollrajzoknak tűntek. * * * Továbbment a tornácon. Az ablak előtt megállt, megzörgette az üveget. * * * Le vetkeztem és a fásláda fölött leráztam a havat a ruhámról. Mindent begyűrtem a szekrénybe. Pizsamát öltöttem és bebújtam a paplan alá. Elégedett és boldog voltam. A lábam bizsergett a fáradtságtól. Nyitott szemmel 10
